Ötvös Tibor

Gyengén kezdett a Call of Duty: Infinite Warfare


A Black Ops 3 első eladási mutatóinak felét tudta hozni a Call of Duty: Infinite Warfare.

Bár a Call of Duty: Infinite Warfare első kritikáéi alapján nem sikerült olyan rosszul, mint azt előzetesen várni lehetett, de az eladások alapján a rajongók nem rohantak megvásárolni a saját példányukat. A nyitány ráadásul több mint figyelmeztető lehet az Activision és az Infinity Ward számára, hiszen az Egyesült Királyság számait nézve az Infinite Warfare 48,4 %-kal gyengébben kezdett mint a tavalyi Black Ops 3.

Ez pedig azért nagyon komoly figyelmeztető jel lehet a kiadó számára, hiszen a szériától a különböző rekord-nyitányokat szoktuk meg, de a mostani rész elég nagy csalódást jelenthet az Activisionnak is. Persze a hivatalos közleményben azt írja a cég, hogy a Call of Duty: Infinite Warfare az év legjobb akció/FPS nyitányát produkálta a játékuk. Ez persze nem a premier napjára hanem a megjelenés hetére értendő. Mindenesetre kíváncsian várjuk a végső számokat és persze azt is, hogy merre halad tovább a franchise.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #5
    Az onlányt betudták már üzemelni? Mert az Otherworld kritikusa azon volt kiakadva, hogy kb 1 hétig nem vették a fáradtságot erre a megjelenés után.
  • Prof William #4
    A Black Ops 3 főküldetése valami elképesztően mocskos módon szxr volt. Az első Call of ...játék volt amit félbehagytam.

    Viszont úgy 2-3 órányi játék után a Infinite Warfare kampánya nagyon jó. A MW2-3 -at nem éri le nagyon élvezetes és a Scifi környezet is oké szerintem.
    Utoljára szerkesztette: Prof William, 2016.11.09. 16:12:29
  • Zombee #3
    A játék nem gyengén kezdett, csak gyengébben elődjénél. Jó, sokkal gyengébben, de még így is vezeti majd az év végi listákat. A MW4 Remastered-del 2 milliónál többen játszanak, ennyi, aki megvette a drágább Legacy kiadást, nyilván az olcsóbb alapot jóval többen. Bőven nyereséges és nagy siker, csak nem rekord. Ez valahol várható is volt, hogy nem lehet mindig rekordokat döntögetni, és talán a jövőbeli hadviselés is unalmas már. Az egyjátékos módot mindenesetre dicsérik, bár az korábban is mindig jó volt.
  • grobs #2
    Ameddig megveszik addig akárhányat. Amire igény van azt gyártják. Nem én vagyok a célközönség, de az előrendelésből látszik, hogy nagyon sokaknak kell.
  • Gauge #1
    Hány bőrt lehet még lenyúlni erről?