SG.hu·

Augusztusban beindul a PC-s játékvilág

Augusztusban beindul a PC-s játékvilág

Augusztusban bőven lesz mivel játszani PC-n - elég csak a ma megjelent Batman játékra gondolni.

Reméljük, hogy mindenki kipihente a tavaszi nagy hajtásokat és a PC-k is tudtak "regenerálódni", mert mostantól erre nem nagyon lesz lehetőség. A piac ugyanis augusztustól ismét nagyobb fokozatba kapcsol és egymás után érkeznek a jobbnál jobb alkotások - köztük olyanok is, melyek eddig az árnyékban meghúzódva várták, hogy kitörhessenek. A mai napon például rögtön két játék is megjelent PC-re, melyeket érdemes beszerezni.

A nap premierje egyértelműen a Batman - The Telltale Series: Realm of Shadows, melyet természetesen mi is kipróbálunk és holnap már meg is írjuk az élményeinket vele kapcsolatban. A másik az Abzu, mely egy vízalatti kalandot kínál. A látványos alkotást érdemes kipróbálni minden olyan játékosnak, aki anno szerette az Ecco, the Dolphin sorozatot vagy a szereti a gondolkodós programokat.


Ezután kicsit pihenhetünk, majd 23-án érkezik a hónap játéka, a Deus Ex: Mankind Divided, mely feltehetően az év végi listákon is szerepet kap majd. A játék 2 évvel a Human Revolution eseményei után játszódik, 2029-ben. Adam Jensen az Interpol új ága, a Task Force 29-nek dolgozik, melynek célja, hogy megakadályozzák egy kibernetikus implantátumokat alkalmazó csapat terrorista törekvéseit. Hősünk nem bízik a cégben és ezért minden egyes lépésünket nagyon meg kell fontolni, hiszen minden cselekedetünk hatással lesz a történésekre.

A hónap végén, 25-én jelenik meg a The Other 99, mely egy tipikus de izgalmas grafikával megáldott túlélő-horror lesz. A játékban egy ismeretlen szigeten térünk magunkhoz és egyetlen cetlit találunk a kezünkben, melyen ez áll: "Az egyetlen kiút a többi 99-en át vezet". Ez feltehetően arra utal, hogy ennyi illetőt kell megölnünk ahhoz, hogy kijussunk a szigetről. Kíváncsian várjuk a játékot, mely a Korai Hozzáférésben már elérhető.

Szeptemberben pedig ismét összecsapnak a titánok, hiszen jön a PES 2017 és a Fifa 17, de mellettük ott lesz alternatívaként a ReCore vagy a Cossacks 3.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Voltan2016. 08. 04.. 14:18||#8
No Man´s Sky?

Ez a cikk tök komolytalan. Vicc.
© halaszlo2016. 08. 04.. 12:54||#7
Viszont TÉNYLEG PC-re jön pl az Obduction (bár többszöri halasztás után semmi sem biztos), de arról miért nem írtok???
© Totti52016. 08. 03.. 09:20||#6
Hú mennyi PC játék, PCre. Jó hogy PCre jönnek és végre jön a szezon beindul a játék kiadás PCre.

Ja meg konzolra is, tök ugyan ezen címek.
© Laza2016. 08. 02.. 22:54||#5
Ezért a cikkért az SG filmszekciója felel? Mert nagyon olyan szagú 😊
© Jani Hun2016. 08. 02.. 19:23||#4
a WoW kiegröl is ezt irják, elméletileg sok sok embert visszacsalhat, majd kiderül.
© Tinman2016. 08. 02.. 19:14||#3
No Man's Sky-t valóban nagy hiba kihagyni... erősen sikergyanús.
© NEOreg32016. 08. 02.. 17:56||#2
most nézem, hogy a No Man's Sky és az új WoW kiegészítő kimaradt a cikkből, hogy a Worms WMD-ről, vagy az F1 2016-ról már ne is beszéljünk
© NEOreg32016. 08. 02.. 17:46||#1
Abzu kb 2 órás élmény.
A Batman az csupán az első epizód lesz, amely a tapasztalatokból kiindulva 2-3 óra hosszú. Ráadásul kinek van kedve heteket/hónapokat várni a következő epizódra? Szerintem csak akkor érdemes megvenni, ha már mindegyik része kijött.
Akkor ott van még az az early acces valami is...


...vagyis a Deus Ex-en kívül semmi értelmes nem fog megjelenni a hónapban