SG.hu·

A Civilization V-tel oktatnak történelmet Amerikában

A Civilization V-tel oktatnak történelmet Amerikában

Az Egyesült Államok iskoláiban a Civilization V átalakított változatával oktatnak majd történelmi eseményeket.

Miközben azt látjuk, hogy hazánkban szinte ugyanolyan módszerekkel és megoldásokkal oktatnak, mint akár 15-20 éve, addig a világ többi része próbál lépést tartani a fejlődéssel és ezzel a saját tanárainak a helyzetét is megkönnyíteni. Most éppen a Firaxis Games és a GlassLab jelentette be a CivilizationEDU nevet kapott projektjét, mely a Civilization V átalakított változata lesz és kimondottan az iskolák számára készítik el. A 2017-es tanévtől kezdve ugyanis a történelmi események oktatását minden amerikai iskolában a játékkal végzik majd.

Elsősorban a különböző történelmi fordulatok és főbb események, ütközetek elemzéseit végzik majd el a diákokkal közösen a tanárok, de persze lehetséges lesz majd lejátszani ezen történéseket is. Elemezni tudják majd a diplomáciai lehetőségeket és el tudnak játszani a gondolattal, hogy hogyan lehetett volna másként dönteni az adott helyzetben. Ötletes és egyedi módszer, kíváncsian várjuk, hogy hazánkban mikor vezetnek be hasonlót.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Piszkos Fred2016. 06. 30.. 01:10||#4
Miért nem akkor már Total War? Az alapjáraton alkalmas erre, ahelyett hogy egy erre teljesen alkalmatlan játékot szabnának át.
© Vata1112016. 06. 28.. 15:20||#3
"Ötletes és egyedi módszer, kíváncsian várjuk, hogy hazánkban mikor vezetnek be hasonlót."

Emlékeim szerint 10+ évvel ezelôtt volt valami 1848/49-es szabadságharcos játékprogram, azt mintha bevitték volna az iskolákba, ha nem is mindenhova. Na jó, nem egy CIV de mégis valami.
Mondjuk én játékprogik nélkül is élveztem a történelem órákat anno.
© citkar2016. 06. 27.. 14:22||#2
Ha figyeltél volna olvashattad volna, hogy :
Civilization V átalakított változatával oktatnak
Azaz gőzöd sincs, hogy milyen lesz, mert nem lehet, ezt nem adták ki játék formájában.
© Szefmester2016. 06. 26.. 10:59||#1
És ezekre mind kb alkalmatlan a Civ bármely része... A diplomácia elég szánalmas benne. Inkább az Europa universalis, vagy hearts of iron játékokkal prezentálnák ezeket.