Ötvös Tibor
Márciusban valóban a GTA 5-ről szól minden
A jelek szerint márciusban végre valóban megjelenik a GTA 5 PC-re, de mellette lesz még miért bekapcsolni a gépet.
Két hónapos késés után végre márciusban megjelenik a Grand Theft Auto 5, azonban nem csak a Rockstar alkotása lesz az, ami feltehetően kellemes órákat/napokat okoz majd a számítógépes tábor számára. Itt van kezdésnek mindjárt a 6-án érkező Zombie Army Trilogy, mely a Rebellion Sniper Elite mellékágának két fejezetét tartalmazza. Szerencsére azonban a Nazi Zombie Army kap egy harmadik részt is, mely ebben a csomagban debütál.
10-én a Cities: Skyline mutatkozik be, mely minden menedzser számára kellő kihívást jelent majd. A városmenedzselős játék 36 négyzetkilométernyi területet kínál, melyet teljesen a saját tetszésünk szerint alakíthatunk és természetesen azt építünk rá amit csak akarunk. A város nem meglepő módon éli a saját életét és bárkit nyomon követhetünk. Az úgynevezett bevándorló lakosok megpróbálhatnak beilleszkedni, vagy kialakítják saját lakóterüket.
A lakosok öregednek és az idővel szegényebbek lesznek vagy éppen gazdagabbak. Mindez attól függ, milyen környezetet biztosítunk a számukra. Ráadásul az idősebb lakosoknak mások a szükségleteik, hiszen a gyerekeiket iskolába kell vinni, majd az unokákkal kell menni játszótérre, így képesek akár költözni is a jobb és könnyebb élet reményében.
Március 11-én az Ori and the Forest érkezik. A játékban egy lelket irányíthatunk majd, akivel varázslatos világokat fedezhetünk fel. 19-én lesz a Worlds of Magic premierje, mely egy 4X stratégiai alkotás és egy fantasy univerzumban játszódik. 20-án robog be a Ride, mely sajnos nem olyan jó, mint az előzetesek alapján tűnt.
Ugyanezen a napon érkezik a hónap egyik nagy durranása, a Battlefield: Hardline, mellyel a DiCE fejlesztői szeretnék kicsit más irányba vinni a Battlefield-sorozatot. Az eddigi előzetesek alapján a program nagyon jónak tűnik és már nagyon várjuk, hogy kipróbálhassuk mi is. 24-én pedig a Grand Theft Auto 5 robban be a piacra és feltehetően le is tarol mindent. Március utolsó megjelenése 26-ra esik. A Pillars of Eternity az Obsidian klasszikus megoldásokat alkalmazó RPG-je, mely a Paradox logója alatt jelenik meg.
Április pedig ismét egy igen sűrű hónap lesz. A Mortal Kombat X lesz a hónap sztárja, de mellette ott lesz még a Dungeons 2 és a Dark Souls 2: Scholar of the First Sin is.