Ötvös Tibor

Új részt kap az Aliens vs Predator?

A Rebellion elhintette, hogy feltámadhat hamvaiból az Aliens vs Predator.

Az Alien és a Predator sorozat külön-külön nagyon szép karriert futottak be, ám együtt valahogy nem megy. Kivétel talán a képregény, mely azért szépen fogyott és jól is sikerült. Ám a filmvilágban és a játékok között már nem ilyen szép a történet. Bár a Rebellion nagyon jól kezdte meg az Aliens vs Predator sorozatot, de két rész után egy hosszabb kihagyás jött, majd a 2010-es visszatérés már maximum közepesre sikeredett.

Most azonban újra megpróbálhatja a Rebellion... legalábbis ez derült ki Kevin Floyer-Lea szavaiból. "Mi itt a Rebellionnál erősen kötődünk az AvP sorozathoz, így nincs kizárva a visszatérés. Nagyon élveztük, hogy az első játéknál is játszhattunk kicsit a rajongókkal, hiszen minden újrakezdésnél máshova kerültek a tárgyak és ellenfelek. Így előfordulhatott, hogy halálunk után rohantunk az EÜ-csomaghoz, ám helyette egy ellenségbe botlottunk."

Kíváncsian várjuk, mikor lesz bármi a projektből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valamit #2
    Az aztán nagyon kell...
  • caius marius #1
    "Ám a filmvilágban és a játékok között már nem ilyen szép a történet."
    Persze, hogy nem. Azért mert sz@rt csináltak. Az AvP játékok első és második része nagyon jó volt, de a harmadik egy játszhatatlan sz@r lett. Elcseszték többek között a játékmenetet, a menürendszert, a karaktereket, stb... A predator karakterét lealacsonyították egy ugrálós mászkálós vérgőzös majomhoz, holott sokkal inkább egy harcoshoz kellett volna hasonlítania. Aztán, az élienek mióta látnak át a falon? Baromság...
    Na és az emberes küldetés is egy vicc lett. A bányában vagy hol a seggemben, rohangálok a töméntelen mennyiségű élien elől mint valami bendzsonzon. Kerülgetem öket, futok előlük és közben municiót keresek, aztán egyszer csak elfogynak. Semmi izgalom semmi feszültség, csak a darálás. Nem tudtam végig játszani annyira gyenge lett...
    A filmben az Avp első része egészen jó volt, de a második... na az egy akkora trágya lett, hogy még. Semmi másról nem szólt az egész minthogy folyjanak a belek és a vér. Mindemellett logikai hibák tömkelegét csapták bele az egész sztoriba. (Ugyanez érvényes a Prometheusra is, csak ott a logikai bukfenceket tökélyre vitték. Az mekkora csalódás volt...)
    Az egész jelenséget a borfogyasztáshoz tudnám hasonlítani. Az első részeket, úgy a játékból, mint a filmekből, egy kiváló minőségű, hosszan élvezhető fajtához hasonlítanám, míg az utolsó epizódok a kannás borra asszociálnak. Leginkáb csak hányni lehet tőlük...
    Úgyhogy kedves rebellisek az van, hogy lehet ezt a sztorit folytatni, de csak ésszel.