SG.hu·

Erotikus magazin játékosoknak

Erotikus magazin játékosoknak
Egy igen érdekes kezdeményezés szolgáltatta alapját a Gamer Girls nevet viselő magazin létrejöttének.

A mai napig tartja magát az a sztereotípia, hogy aki ért a számítógépekhez vagy szabadidejében szívesen játszik pár órát, az még életében nem látott nőt meztelenül és ezért tölti az idejét ilyesmivel. Ezen eszmén próbál most változtatni a Ray360 - CRED Magazine duó. A Gamer Girls nevet kapott, neten és nyomtatott változatban egyaránt elérhető magazinjukban ugyanis kimondottan vonzó, a játékvilágban is jártas nőket állítják a képek középpontjába.

Az első számban (melyet itt lehet megtekinteni) Kristy Ann látható a címlapon, de Lady Sage, Chyna Doll, Anise Tai és Melissa is szerepel a magazinban. Minden egyes hölgy egy-egy alapvető fontosságú játékos képességet próbál bemutatni, mint például a technika vagy a koordinációs képesség. Hogy ezt mekkora sikerrel teszi, azt mindenki döntse el saját maga, miután átlapozta az elérhető rövid tartalmat (a vásárlók természetesen egy jóval hosszabb kiadást kapnak).



Mindenesetre a mostani számban is olvashatunk az Amazon Fire TV-ről, de természetesen a hangsúly a hölgyeken van. Az interjúkban számos érdekes dolgot megtudhatunk róluk és kiderült, hogy valóban nem most fognak először kontrollert a kezükben és bizony többnyire tájékozottak a játékvilág történéseiben.

A visszajelzések alapján egyébként kimondottan pozitív fogadtatásra talált a Gamer Girls és a "kiadó" illetve az ötletgazda Ray360 már a következő számon gondolkodnak. Kérdés, hogy hova lehet ezt még fokozni? Ismét levetkőztetnek pár igazán szép idomokkal rendelkező lányt, akik kezében jól áll a kontroller vagy lesz valami komolyabb koncepció is mögötte?

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2014. 05. 20.. 13:31||#18
ha elolvassátok a hozzászólasaitokat akkor süt a kocka belõlük. :D
Féltek a nõktõl ha gépközelbe kerûlnek vagy micsoda??? (tisztelet a kivételnek)
Elismerem qurva szar érzés amikor egy nõ okosabb a kockánál, de néha ez is megesik.
Apám révén kapcsolatba kerültem egy svédországi tervezõ iroda tulajdonosával és feleségével. A nõ magyar és egy svéd iskolának a rendszergizdája. 1000 gép van a suliban és azt felügyeli két nõ(!). Hát nem semmi tudással bírtak... és igen kissé furcsa volt, hogy egy nõvel informatikai szakmai vitát folytatok, de jó volt :)
A párom nem informatikus, de imádja az fps hentelõs gémeket.
Nem mindig a legújabbak a kedvencei, de egy KillZone3-ban az itt jelenlévõk közûl bármelyiket megenné reggelire. (engem is, nem is játszok már vele, mert nem hagy célt, ha coopmban nyomjuk), a kiscsaj Veteránban kûldi. De ugyan így helytáll a régi gémekben is, szóval egy FarCry egy DOOM3 esetleg egy Stalker nem okozz neki gondot. Simán henteli a jónépet és nagyon keményen. (mostanában a Rage körül ólálkodik, ami nekem nem lesz jó ui. én is azzal szoktam játszadozni mostanság... már elölre látom a vitákat.
Nekem bejönnek azok a csajok akikkel hasonló az érdeklõdési körünk. Én sokat kockulok otthon, tehát simán jól jönn ha a párommal tudunk nyomni egy kis vasárnap délutáni hentelést. Ami nem megy neki az az autóverseny. Ott bevérzik a szeme :)
Szóval ha nyerni akarok akkor GT5 és akkor jó napom van :)
© Szefmester2014. 05. 20.. 12:23||#17
Én sem értem miért lepõdött meg. A 3., 4. mondatban már meg is adta a választ magának...
© Sir Quno Jedi2014. 05. 20.. 11:23||#16
És ez miért lepett meg? Aki lumpol és szétissza, drogozza, dohányozza az agyát, meg lóg folyton a suliból stb., az szerinted hogyan végzi?!?! :D
+1
© Józsibácsi2014. 05. 20.. 01:22||#15
Nekem egyszer volt egy bombázó gamer csajom. Wow-ozott és Sims-ezett. Nem kispályásan tolta. Szexelt mint állat, piált, szívott, cigizett így is, meg úgy is, mint állat... ;)
Hihetetlen egy csaj volt, még eközben egyetemre is járt.. (már amennyit bejárt)... És tényleg bombázó volt, õrület szép volt, bomba test gyönyörû arc szopós száj.. El sem hittem hogy igaz, az a pár hónap míg vele voltam. Bár a shooter-ek nem nagyon érdekelték amiket toltam, sem az offline RPG-k. Tehát játékról nem nagoyn tudtunk beszélgetni, mert én meg a WOW-ot és a Sims-et nem állhatom... de ez nem jelentett problémát.
Pár évvel késõbb talákoztunk 25-26 körül volt a csaj. Nem hittem a szememnek. Elhízva, elslamposodva, szétpiálva, szétbagózva... önmaga árnyéka volt, alig ismertem meg szegényt... teljesen szétnyomta magát, bár nem kérdeztem meg hogy mi történt vele az utóbbi években míg nem találkoztunk, elképzelhetõ hogy keményebben belement a cuccba is... Fájt nagyon látni. Ez sem az a szerelem, amit újra tudtam volna kezdeni, mert a gyönyörû tûzrõl pattant gamer kiscsaj teljesen eltûnt. Egy roncsot láttam, meg sem kérdeztem, mikor összefutottunk és pár szót beszéltünk, hogy játszik-e még, hanem menekülni akartam, és mielõbb elfelejteni szegényt, ezt az új énjén. Hogy nekem megmaradjon a gyönyörû emlék, amilyen évekkel elõtte volt... Azóta sem láttam, nem is akarom. Nagyon lesokkolt...
© StoneCold72014. 05. 19.. 22:28||#14
Most itt is ezek a tucat mû csajok vannak? Komolyan az összes ilyen nagyobb kaliberû pornó oldalon ilyen nõk vannak tucat számra, már lassan olyan, hogy 1 et láttál az összeset láttad... Persze én nem válogatok annyira nekem õk is bejönnek, de attól még szánalom ez az egész bohózat. Ez a magazin meg bazze én már meg sem lepõdök ilyen hulladékokon...
© Sir Quno Jedi2014. 05. 19.. 14:38||#13
"Gamer Girls™ is a new title brought to you by Ray360 & CRED Magazine¯

GG features female video game models and Cosplay girls.

This issue features cover girl Kristy Ann along with Lady Sage, Chyna Doll, Anise Tai and Melissa. Each of the models demonstrates one of five gaming essentials."

Azaz ezek mindössze csak profi modellek. Ha elolvassátok velük az interjút, kiderül, hogy nem gamer girl-ök, csak sima modellek. Csupán bemutatják egy-egy fontosabb részét a gamingnek rajtuk. Közük nincs a dologhoz. Pl. a szõke a címlapon férjezett és van gyereke is, fotózásokból él. Plusz, murvára nem a játék a hobbija... :D Na a többinek se igazán.

Viszont modellnek meg csúnyácskák, találhattak volna jobbakat is, csak az gondolom többe fájt volna. Bár a Melissa egész jóféle.
© ugh2014. 05. 19.. 11:49||#12
Ja, de nem szegyen bevalanni azt sem ha valakin kitonoen mukodott az agymosas.
Mind a ket ringyo az antino megtestesitoje.
Raadasul meg itt bp-n is (ahol sokkal kevesebb aranyaiban a jo no mint barhol az orszagban) 5 perc alatt ennel jobbakat lehet "gyujteni" egy tucatot.
A gamer lany meg annk a balfasznak a megfeleloje akar lenni aki napi 6-8 orat jatszik?
Mert ha igen akkor osszeillenek, a ribanc meg a dagadt barom/bowden karu papirfecni. :D
© seepheeerd2014. 05. 19.. 08:32||#11
Jah, "játékvilágban is jártas" my ass...

Egyetértek, ez inkább visszataszító...
+1
© xpek552014. 05. 19.. 02:38||#10
Lehet én vagyok a furcsa férfi típus, de én nekem ez inkább visszatetszõ, mint sem erotikus. Egyszerûen szeretem a nõket, de idáig nagyon, de nagyon nem jött be ez a "Gamer girls" címû dolog.

A csajokat megnéztem, de nem is igazán minõsítem, mert nem tehetnek a kinézetükrõl (külsejükrõl), de az idétlenség sosem tudott, és sosem fog a számomra vonzóvá válni, ha egy nõt megakarok nézni. Számomra ez olyan dolog, mintha egy színbõl létreakarom hozni magát a vanília ízét... Rémes és nem normális.
+1
© ostoros2014. 05. 19.. 02:10||#9
Fajtalan erotika? :D