Ötvös Tibor

Ismét Hitlerrel végezhetnek a Sniper Elite III előrendelői

A Rebellion ezúttal is egy Hitler elleni merényletet a középpontba állító DLC-vel kedveskedik a Sniper Elite III előrendelőinek.

Majdnem kereken két évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Sniper Elite V2 előrendelői egy olyan DLC-t kaptak a játék mellé, melyben magát Hitlert kellett megölni. Az akkori sztori szerint a Führer Berchtesgadenből saját vonatán tart vissza Berlinbe és így lehetőséget kaptunk arra, hogy véget vessünk a háborúnak. A fejlesztők a Sniper Elite III kapcsán úgy gondolták, hogy ami egyszer bevált, azon nem kell változtatni.

Így, ahogy arról a mai közlemények is szólnak a Rebellion ismét Hitler ellen küldi az előrendelőket harcba. Ezúttal a Szövetségesek által csak Szürke Farkas kódnévvel illetett Führer és vezetői egy líbiai kikötővárosba, Tobrukba utaztak, ahova hősünknek be kell lopóznia és eliminálni az egész csapatot. A fejlesztők ígérete szerint nem lesz két ugyanolyan végigjátszása a DLC-nek, mivel számos lehetőséget kapunk az egész kivitelezésére.

A Sniper Elite III június 27-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!