Ötvös Tibor

Feljelenti a Microsoft az Xbox One szivárogtatót

A Microsoft valódi meglepetésekkel készült az Xbox One rajongóknak, ám egy titokzatos idegen beelőzte őket.

Történt ugyanis, hogy a héten több érdekes hír is kikerült a netre. Az egyikben a fehér Xbox One-ról volt szó, melyhez ráadásul hivatalosnak tűnő képeket is mellékeltek, a másikban pedig a Halo 2: Anniversary Edition leleplezése történt meg. A Microsoft közleményében arról beszélt, hogy nem ismeretlen számukra az Ntkrnl nevet viselő felhasználó és minden legális eszközt megragadnak, hogy véget vessenek a "leleplezéseinek".



Ntkrnl nem először okozott gondot a redmondi cég számára, hiszen a fenti bejelentések mellett még további leleplezéseket tartogatott a hétre. Sőt, rögtön három érdekességet is elárult. Lesz egy, a jelenleginél olcsóbb kiadású Xbox One, egy másik a Titanfallhoz kapcsolódik majd, a harmadik pedig 1TB-s HDD-t kap. Ha ez még nem lenne elég, hozzátette, hogy ezek közül az egyik nem kap Blu-Ray meghajtót, csak digitálisan tudjuk majd beszerezni a programokat rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Gondolom, az olcsóbbik nem kap BD meghajtót.