Ötvös Tibor

Half-Life 3: ne számítsunk rá

A Half-Life 3 vagy az Episode Three a játékiparban mostanra szinte már viccnek számít.

A Valve annyit szórakozott már a Half-Life sorozat következő bejegyzésével kapcsolatban, hogy az már nevetségesnek mondható. Gabe Newell minderre pedig rátett ma egy lapáttal, mikor megpróbálta megmagyarázni, pontosan miért is nem készült el eddig a folytatás. "Mikor elkezdtük, kimondottan szóló kampányra építő alkotásokkal foglalkozó fejlesztőnek számítottunk, akik kimondottan sikeresek lehettek volna az egymást követő Half-Life folytatások készítésével. De egyöntetűen azt mondtuk, hogy próbálkozzunk meg a multis piaccal, holott addig nem volt kimondottan sikeres alkotás eme ágon."

"Aztán megpróbáltuk megalkotni a Steamet. Sokan gondolták azt a cégnél is, hogy ez egy rossz ötlet ám ennek ellenére sem akarta megszabni az ezen dolgozók idejét. Amíg a Half-Life 2 is készült, nem sok vezetőt érdekelt, min dolgoznak szabadidejükben a többiek. Ennek ellenére azt gondolták, hogy a Steam puszta időpazarlás." Mint tudjuk a Steam kirobbanó siker lett, ám Newell ezek után azt is elmagyarázta, miért nem történt meg eddig a Half-Life 3.

"Szóval ha valaki X-projekt vezető menedzsere lesz, akkor képesnek kell lenni nemet mondani bizonyos dolgokra, még ha nagy tömeg is szeretné azt. De természetesen nem vagyunk süketek, halljuk a rajongók hangját. Nagyon hangosak, nagyon elszántak és nagyon őszinték."

A legtöbben ebből azt szűrték le, hogy a Vale túl sokáig várt a Half-Life folytatásával és most egyszerűen fél a projekttől, hiszen ha nem olyan lesz, amilyennek a rajongók várták, annak komoly következményei lehetnek (radikális Steam-bázis csökkenés például).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zord #9
    Én azért várom. Ha megélem, akárhány évesen is játszanék vele.
  • zola2000 #8
    Shenmue 3
    FF7 remake
    Half Life 3
    Sakura Wars 6
    Idővihar

    Ezeket a játékokat várom.
  • Gater #7
    Szerintem azt várja hogy a rajongók írják meg :S
  • Fresh Duke #6
    A Mass Effect 3 vége azért volt gáz, mert az összes döntés, amelyet a játékok folyamán meghoztál, teljesen felesleges volt a végkifejlet szempontjából. (Ami amúgy elég reális, ha a valós világot nézzük, de egy játékban mást várna az ember.)
  • cateran #5
    A Diablo 3 zert rossz eplda, mert nem csak az elozo reszekhez kepest volt szar, hanem kategoriajan belul egyszeruen szar...barmelyik jobb hack and slashez viszonyitva 1 kalap kaki.
  • asgh #4
    Szerintem a Valve-nál a Diablo 3 jelenségtől tartanak. Lehet jó játékot csinálni, lehet sikereset is, de egy időközben legendává érett nemzedéki élményhez nem lehet felérni. Így viszont garantált a bukta. A klasszikus történetek befejezése is nagyon nehéz: ha az elvárásnak megfelelő befejezést kap (happy end, stb.), akkor "túl sablonos", "fantáziátlan", ha meglepő fordulattal ér véget, akkor "wtf" lásd: Mass Effect.
  • Gyuszopapa #3
    Imádom a HL érát,jó persze szarul esne ha nem lenne a 3. rész olyan jó mint az első 2 és az epizódok.
    De a steamet akkor sem hagynám ott.
  • Zombee #2
    7 éve nincs új epizód, akik rajongtak az 1. részért, esetleg a 2-ért, azok ma már családos emberek, a folytatásoknál bekapcsolódott játékosok is felnőttek, egy részük kikopott. A mai fiatalok közül meg csak kevesen vannak szerintem, akik rákeresnek a Steam-en vagy akár torrenten. Még pár év, és ki lehet adni elvárások nélkül.
    Másfelől nem hiszem, hogy egy rosszul sikerült HL epizód túl sokat ártana a Steam-nek. Ha hinni lehet a statisztikának, csak az elmúlt 48 órában 7 millióan voltak aktívak, ebből mennyinek lehet meg akármelyik Half-Life, és mennyi vár rá. Másrészt nálam pl. nem befolyásolná, ami jó áron van, az meglenne továbbra is. Bírom, hogy az sg-n mindig belemennek ilyen balfasz feltételezésekbe.
  • Kongy #1
    Ugyan már. Nem lesz HL3 soha az életben, ezt kéne már belátni. Én már évek óta meg is feledkeztem róla.