SG.hu·

A fiatalokat hidegen hagyja a Resident Evil széria

A fiatalokat hidegen hagyja a Resident Evil széria
A Capcom folyamatosan próbálja magyarázni a Resident Evil sorozatot övező távolságtartást, amit érezni lehet az újabb és újabb részekkel kapcsolatban.

Most azonban egy jóval hihetőbb és életszerűbb magyarázatot adtak arra, miért nem megy már úgy a sorozat szekere mint korábban. A hivatalos oldalon megtalálható leiratban természetesen arról szól a legtöbb szöveg, hogy 17 év után is mennyire sikeres a franchise. Azonban akadnak olyan mondatok, melyek rávilágítanak a széria problémáira.

Ezek közül a legfontosabb, hogy az 1996-ban indult Resident Evil rajongók többsége már a 30-as évei végén, a 40-es évek elején járhat az életkorát tekintve és valószínű vannak már fontosabb dolgok is az életében, mint a széria újabb része. Ráadásul sokan menet közben is kiszállhattak, hiszen a negyedik epizód sok rajongót hozott, de a kultikus játékmenet támogatói attól kezdve szakadtak el a címtől.

Éppen ezért a Capcom nehéz helyzetben van, hiszen a rajongókat is szeretné megtartani, ugyanakkor egyértelműen meg kellene szólítania egy új korosztályt is, akik már nem vonzódnak eme túlélő-horror vonalhoz. Érdeklődve várjuk, milyen eredménnyel jár majd eme próbálkozás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dante32013. 12. 31.. 20:11||#3
Még a 4. rész is egész játszható volt szerintem, a többi hulladék!
© vizes2013. 12. 31.. 11:20||#2
No, igen. Még psx-en játszottam a RE3-mal, nagyon élveztem, jó kis játék volt az. Utána sokáig nem volt konzolom.
Aztán jött a PS2, de már nem tetszettek az újabb részek.
Most az xboxos hatodik rész porosodik a fiókban.
© MerlinW2013. 12. 30.. 23:25||#1
Miért nem kérdeznek engem? Rávilágítok én a problémára😊 A 3. rész után elrontottak mindent ami jó volt a sorozatban. Az irányítást, a kamerakezelést, a történetet és a játékmenetet. Nem megmagyarázni kellene, hanem jó játékot csinálni és máris nem lenne problémájuk.