SG.hu·

A HTC-nek sem kell a Windows Phone

A tajvani gyártó immár a Microsoft mobil platformján belül is alig értékelhető részesedéssel kénytelen beérni, ezért (a jelek szerint) nem kívánják folytatni a küzdelmet.

A cég szempontjából hazai ágazati források számoltak be az állítólagos döntésről, amelynek eredményeként a HTC a jövőben felhagyna a Windows Phone operációs rendszer támogatásával, és kizárólag az Android platformra koncentrálná erejét, annak növekvő népszerűségére támaszkodva.

Első látásra a Windows Phone csekélyke elterjedtségével magyarázható a lépés. A Microsoft szoftvere ugyan a harmadik helyezést harcolta ki magának, ám ez alig 5-6 százalék körüli piaci részesedést jelent az Android és az iOS nyomasztó túlereje mellett. Elsősorban nem is erről van szó azonban, hanem a platformon belüli erőviszonyokról, a HTC ugyanis még ezen szűk területen belül is alig 5 százalékkal kénytelen beérni, mivel a Nokia kiemelt szerepe a háttérbe szorítja őket.

Annak idején - még a Windows Mobile kukázása előtt - a gyártó az egyik legfontosabb partnernek számított a redmondi csapat számára, ám a Nokiával kötött együttműködési szerződés révén ez utóbbi vállalat a WP bevezetését követően már 80 százalékos részesedést biztosított magának. A HTC a második helyről is leszorult, miután a Samsung saját megoldásaival megkaparintotta azt, a fennmaradó 5 százalék pedig nem jelent elég vonzerőt ahhoz, hogy kitartsanak az egyébként is kicsinyke területen.

A jövőben ezért a HTC számára is az Android lesz a kizárólagos szoftveres partner, ezen rendszer hatalmas felhasználói bázisára támaszkodnának, hogy újult erővel vágjanak vissza a riválisoknak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© who am I 72013. 08. 19.. 03:20||#34
az hogy a metrófelület 5 éves gyerekeknek készült, az nekem elég ahhoz, hogy ne vegyem meg azt a f0st.Droidom van, gyors, szép, sok appal meg vagyok vele elégedve pont
© asysoft2013. 08. 18.. 23:03||#33
Egyébként nem mondom, hogy nem érthetõ a HTC mostani lépése, amilyen szarul áll a szénájuk, én is inkább a több bevétellel kecsegtetõ piacot választanám.
© asysoft2013. 08. 18.. 23:00||#32
Nem, ellenben ezen a platformon lényegében csak a design és a hozzáadott szoftverek (illetve kamera:)) állnak a gyártók rendelkezésére, mint megkülönböztési lehetõségek. Ezen a téren van hátrányban a HTC fõleg, néhány gyenge, haszontalan (pl zseblámpa, idõjárás) appon kívül nem ad semmit a készülékeihez, Nokiával szemben.

caius marius (#20):
"Lassú"? Oldalakon keresztül lehetne sorolni a WP platform hiányosságait, de lassúságot biztosan nem említeném meg, kb ez a platform legerõsebb tulajdonsága. Lumia 800 után furcsa volt visszatérnem iOS-re (iPhone4 + iOS5), az is lassabbnak tûnt utána.


Inquisitor (#25):
BB10-es eszközt használtál huzamosabban? Én csak pár percig nyomkodtam, de addig is az agyamra ment, gyorsnak semmiképp nem nevezném. Kedvencem a licenc feltételek elfogadása volt: percekig kellett várni, míg végre méltóztatott lehúzni (felteszem letöltötte). Eddig nem úgy tûnik, hogy ez lesz a következõ telefonom:D

zola2000 (#12):
Volt Nexus 4-em, azon valóban semmi baj nem volt a sebességével. 1x1GHz-et viszont túlzónak érzem, kollegám mutatta Nexus S-ét, és azon kifejezetten lassú minden mûvelet, pedig nincs szétberhelve. Gyártói felületek már egy külön fejezet, N4 megvásárlása elõtt igyekeztem megnézni az összes szóbajöhetõ készüléket, de mind az Xperia Z, mind a HTC One be-be szaggatott sima launcherben...

levente68 (#31):
Mit nevezel power usernek? Bõ 2 éve használom az iPhone 4-em (kisebb megszakításokkal Lumia 800 és Nexus 4 miatt), eddig egyetlen egyszer fagyott le, akkor, amikor lehúztam a géprõl debug indítása közben. Na, azt nem vette jó néven. Ezen kívül csak egy buggal találkoztam, de azzal sokszor: van, hogy hívás/notification-nél a "slide to answer" csúszka szépen visszacsúszik a helyére. Megjegyzem, ez N4-en is elõfordult, az volt az utolsó csepp a pohárban:D
© levente682013. 08. 18.. 20:40||#31
Ez szép átfogó teszteredmény, haha...

Ha power user lennél, tapasztaltál volna iOS-en is fagyást, meg fincsiségeket.
Ha behatóan ismernéd az Android-ot, akkor meg tudnád, mennyivel több lehetõség rejlik benne. Nem akarlak rábeszélni, sokaknak nem követelmény a valóban okos telefon, csak az ítélkezést ne érezd akkor kötelességednek...


Páromnak is elég lenne egy szifon tudása, Smurfs' Village, meg Facebook, no meg telefon, SMS, de elvan azért a jóval olcsóbb S II-vel is érdekes módon és nem fagy, nem receg neki, három-négy napot elmegy egy töltéssel és még csak nem is mókoltam neki, mert nem kéri. Még azt a borzalom TW-ot se engedte, hogy lecseréljem neki... Általában restart meg akkor van, ha elfelejti tölteni, amúgy hónapokat megy neki.

De mára már én is furán nézek, ha lefagy a Note II-m, pedig aztán én túrom, van annyi tweak, meg egyéb rajta, hogy azt régebben nem bírta sokáig az akkor még nálam szolgáló S II. Mára restart nálam nagyon ritka magától, inkább én indítom újra valami azt igénylõ beavatkozás miatt.
© levente682013. 08. 18.. 20:26||#30
Jól összefoglaltad, csak ezt egy (esetünkben WinFos-os) vérpisti semmiképp nem akarja, fogja, tudja felfogni, elismerni.

Mulattató az Omnia iderángatása :o)

Amúgy, éppen Note II óta beszélhetünk nagyon jó mûködésrõl és jó akkuidõkrõl, bár ezt már S II-n is el lehetett érni, de tényleg kicsit érteni kellett hozzá, na arra sokan nem alkalmasak, kezecskéjükbe veszik, aztán egy lag-nál már tutulnak is, hogy ejj, ez szar, aztán egy a maga idejében még csak-csak jó Omnia-val hasonlítgatják elvtelenül...

A Samu gyári állapotú csúcskészülékeire amúgy igazán a lag-on túl kevés panasz lehet, de sokan tudás nélkül túrják, naná, hogy lesz gond, arra meg aztán az ilyenek alkalmatlanok, hogy összességében nézzék a dolgokat, kiragadnak valamit, amit akár pont õk okoztak, aztán sikoltoznak, hogy szar. Na, róluk ennyit.


HTC? Igen, más cégek beszállítójaként kezdte és nagyon jók voltak. Aztán önállóak lettek és a legjobbak voltak. Mára meg még Apple-el is lepaktáltak, hogy ki ne múljanak, de sajna egyelõre nagy hullaszag szelleme kísérti õket a saját balfaszságuk miatt is.

Ha kicsit okosabbak lettek volna, a toszba küldik MS-t, mikor az megzsarolta õket és sarcot kért az Android-dal árult modelljeik árából. Ha akkor teljes vállszélességgel kiálltak volna az Android mellett, valamint a hülyeségeket meghagyták volna másoknak, nem tartanának itt. Sõt, ugye Apple-t is messze kellett volna küldeniük, mert velük is zsarolás révén paktáltak le, de ebbõl elõnyük nem lett, csak az ostoba unibody ház, amin csak mosolyogni tudok, elõnye minimális, hátrányait meg nem lehet kimagyarázni...

Nem, nem temetem õket sem, de ahol tartanak, az elég szánalmas és magukat okolhatják csak miatta.


Amúgy, hogy van ez ma, Samsung fizet-e sarcot MS-nek az Android-os telefonjai bevételébõl, vagy õk megtartották a fityiszt mutatást MS-nek?
© Narxis2013. 08. 18.. 12:54||#29
Azért vagyunk itt, hogy egy kis tudást verjünk a fejedbe.
© yesname2013. 08. 18.. 12:22||#28
A mobilrendszerekrõl való véleményalkotásnál nem kéne általánosítani, hanem nézni kell a vasat is alatt és hogy a gyártók mit gányolnák el benne saját ízlésük szerint.
Az iOS nagyon jó rendszer. Zárt és fix hardver van alatta, ezért olyan sima mûködésû és jól optimalizált.
A WP-nél a rendszer zárt, de már sokféle hardver kiszolgálására szolgál.
Az android meg nyitott ugye és rengeteg hardverre engedélyezett is a gyártók általi feltelepítése. Pedig az android sem rosszabb az iOS-nél. Sõt, nyitottsága miatt többet ad, a geek-ek és "szakértõk" kezében fõleg.
Ugyanakkor midenféle szar telefonra felpakolják a gyártók és átalakítgatják saját elképzelésik szerint. Ennek következménye, hogy sok készüléken nagyon lassú, fagyogathat stb.
Még az erõs hardverrel rendelkezõ telefonokon is lagolhat (mint pl. Galaxy S2, S3), mert a Samu ugye minden szart belepakol és az alap kernelt is kénye-kedvük szerint alakítgatják a gyártók.
Ha megnézünk egy stock androidos készüléket, mint pl. a Google készülékei (pl. Nexus) vagy lecseréljük rá a gyártóit és aztán telepítjük amire valóban szükségünk is van, jobb mobilrendszert kapunk végeredményül. Ég és föld lehet a különbség.
Az android szabadosságának és korlátlanságának (hogy milyen készülékekre engedélyezett a kiadása) az eredménye, hogy létezik számtalan gyenge, de számtalan kiváló droidos készülék is.
© caius marius2013. 08. 18.. 12:00||#27
Hmm... Ez komoly és megfontolt válasz volt. Azt sajnálom csak, hogy nem tudtam meg, mitõl olyan szuper az Omnia... :)
© tomboy0132013. 08. 18.. 11:46||#26
Nah ezután a hozzászólásod után inkább nem írok neked többet semmit <#nevetes1> Jézusom mennyire marhaságokat írsz. Egyszer próbáld ki a rendszert azt ajánlom <#vigyor> A "Lassú" résznél igencsak nagyot röhögtem :D Hát a Droid milyen? képes úgy laggolni még egy zsír új S3-on is mint az állat <#nevetes1> Inkább megyek is innen, sok idióta nem tudom mit keres egy WP cikknél ha annyira rossz a rendszer <#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1>
-1
© Inquisitor2013. 08. 17.. 23:26||#25
"Valóban a droid sem az igazi..... egy tákolt Java hulladék"
Még jó, hogy BlacBerry rendszer pl. nem QNX kernelen futó java virtuális gépen fut. :D