Berta Sándor

Távmunkára tért át a Microsoft Németországban

Új koncepciót alkalmaz a Microsoft Németország: az alkalmazottaknak felajánlották, hogy otthonról is dolgozhatnak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt az elképzelést átveszik-e más országokban is.

A klasszikus irodai munka halott, előtérbe kerülhet a távmunka - legalábbis így vélik a Microsoft Németországnál. A munkatársak egy része már most is vagy közvetlenül az ügyfélnél dolgozik, vagy pedig otthonról látja el a feladatait, mely tendencia a jövőben erősödhet. A koncepció részeként a Microsoft Németországban három fő központra összpontosítana: Münchenre, Kölnre és a berlini új centrumra. E helyszíneket kifejezetten az ügyfelek és a partnerek fogadására készítik fel. A közvetlen ügyfélkapcsolatok biztosításában a jövőben is szerepet játszhatnak a wolfsburgi és a walldorfi irodák. 2013 végén Böblingenben, 2014 közepén Bad Homburgban és 2015 közepén Hamburgban azonban bezárják a helyi irodákat.

Minden alkalmazottnak felajánlják, hogy otthonról is dolgozhat. Az üzemi tanácsokkal a következő hónapokban kezdődnek el az egyeztetések. "Egyetlen munkatársat sem fogunk elbocsátani, hanem szeretnénk az erőforrásainkat jobban használni" - jelentette ki Anja Krusel, a Microsoft Németország menedzsmentjének pénzügyekért és ingatlanokért felelős tagja. A cégnél egyre többen dolgoznak otthonról és a korszerű kommunikációs megoldások, például a videokonferenciák már régóta a mindennapok részét képezik. Az utóbbiak ráadásul lehetővé teszik, hogy a csoportok tagjai időtől és helyszíntől függetlenül dönthessenek bizonyos kérdésekben. Így a munkavégzés is sokkal rugalmasabb és az emberek is szívesebben dolgoznak.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a módosításoknak mennyire van közük a Steve Ballmer vezérigazgató által bejelentett átszervezésekhez, amelyek új szervezeti felépítést eredményeznek majd. Az új struktúrában négy külön részleget hoznak létre: ezek a vállalati ügyekkel, a hardverekkel, az alkalmazásokkal és a szolgáltatásokkal, illetve az operációs rendszerrel foglalkoznak majd. A lépés célja, hogy egységes jövőképet és stratégiát alakítsanak ki az elkövetkező időszakra vonatkozóan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!