SG.hu·

Bemutatkozott az iOS 7

Az Apple saját rendezvényén rántotta le a leplet új operációs rendszereiről, amelyek közül inkább a mobil változat váltott ki nagy érdeklődést - a változások nagyjából megfelelnek a korábbi pletykáknak.

Május folyamán már olvashattunk arról, hogy a cég miként képzeli el mobil platformjának megújítását. Akkor lapos kezelőfelületről, fekete-fehér elemekről, némileg a Windows Phone-ra hajazó szoftverről kaptunk híreket, a hivatalos bemutatón pedig a főbb részletek be is igazolódtak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A WWDC alatt először megtudhattuk, hogy immár összesen 600 millió készüléken fut az iOS platform, ezt pedig a cég szerint a felhasználók jóval aktívabban veszik igénybe, mint az Androidot. Az iOS 7 valóban megújulást hoz, a kinézet terén valószínűleg a legnagyobb változást jelenti az iPhone megjelenése óta. Módosulnak a főbb ikonok (ezzel együtt pedig az alapértelmezett alkalmazások is), valóban lapos felületet kapunk, igyekeznek jobban olvashatóvá tenni, kiemelni az egyes szövegelemeket, ehhez pedig új animációk, a rendelkezésre álló felület jobb kihasználása, a mélységérzet megteremtése három dimenzióban, valamint azt alkalmazások közötti egyszerűbb váltogatás társul.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az appok immár automatikus módon frissülnek (itt a rendszer figyeli a szoftver használatának gyakoriságát és a lefedettséget), alulról irányítóközpontot húzhatunk elő a legfontosabb komponensek gyors kezelése érdekében, megújul a Safari böngésző, az AirDrop révén pedig itt is megvalósul a készülékek közötti egyszerű fájlcserélés. A meglévő képek az időpont és helyszín alapján rendeződnek, a Siri jóval több funkciót (Bluetooth, fényerő, Bing, stb.) kezel, az iTunes rádió számos eltérő csatornát kínál majd a zenehallgatóknak, a beérkező értesítéseket pedig immár a MacOS X legújabb verziójában is megtekinthetjük.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az iOS 7 a felhasználók számára ősztől lesz elérhető a legújabb készülékeken, a teljes listán pedig az iPhone 4, az iPad 2, az iPad mini, valamint az ötödik generációs iPod is megtalálható lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© M22013. 07. 06.. 19:20||#38
Tesztelgetem ezt az iOS7-et, de nagyon szar...

Eddig három elõnye volt a konkurenciával szemben:
- stabilabb,
- szebb,
- könnyebben használható.

az OS7 lett:
- többet lefagyó, mint az Android (ez még javulhat a kiadásig),
- ronda (néhány typo-mániás designeren és a sznob követõiken kívül senkinek nem tetszik),
- nehezebben használható.
© M22013. 06. 18.. 12:22||#37
Ilyen alapon a Samsung sem másolt semmit... :-)
© narumon2013. 06. 17.. 19:24||#36
Izé nem akarnék belepofázni de már iOS5-nél is így néz ki legtöbbje csak nem lapos felülettel...
© hurkaur2013. 06. 13.. 20:19||#35
En inkabb -szanalmas- lopasnak mondanam, tekintve, hogy ha mar masol az ember, legalabb azt jol tegye.
De amit ez a szerencsetlen, izlesficamos Jonathan Ive osszehozott az valami paratlan evilagon. Mintha egy 11 eves hulyegyerek tervezte volna.
Eddig az ios legalabb egyedi volt, bar szvsz nem annyira elegans mint a wp, na most.. undormany, amit max androidnal nezek el, de nem egy 200k huf-os telefonnal.
Ajanlom jojjon meg az eszuk, es javitsanak valamit ezen a szaron, vagy dobom es valtok WP-ra. Ha ez nem johet szoba, akkor legalabb a mac os vonalhoz ne engedjek ezt az idiotat pls.
© M22013. 06. 13.. 15:39||#34
Sima lopás vagy pofátlan lopás?
iOS 7 vs. Windows Phone 8
© hurkaur2013. 06. 13.. 13:57||#33
mi a fos ez, nah bb ios
© M22013. 06. 12.. 22:17||#32
az igaz
© gombabácsi2013. 06. 12.. 21:19||#31
szerintem az új ios dizájn nagy elõrelélés az... ür meghodiccsásában
+1-1
© asgh2013. 06. 12.. 21:17||#30
GUI designban nem tudom (nem használok iOS-es terméket), de pl. az új Mac Pro minden, csak nem kullogás a trendek után.
© M22013. 06. 12.. 19:02||#29
Steve óta az Apple csak kullog a trendek után. Ha azt akarod tudni mi lesz az iOS-ben két év múlva, nézd meg az Android/MS/BB rendszereit...