Berta Sándor

A HP szerint a hibrid eszközök jelentik a jövőt

Volker Smid, a Hewlett-Packard Németország vezetője azt az álláspontot képviseli, hogy az emberek számára egyre inkább a multifunkciós készülékek lesznek vonzóak.

"Léteznek asztali számítógépek, laptopok, táblák és okostelefonok - jelenleg olyan szakaszban vagyunk, amikor a fogyasztóknak túl sok különböző eszközük van. Elég csak végiggondolnunk, hogy ha egy üzletember a repülőtéren kinyitja a táskáját, akkor előveszi a notebookját, majd a tábla PC-jét és végül a két okostelefonját. A táblagépen általában filmet néz vagy játszik, de nem dolgozik. A laptopján viszont dolgozik, míg az okostelefonon dolgozik és játszik is. Én egy olyan ultravékony notebookot részesítek előnyben, amelynek a kijelzőjét leválaszthatom és táblaként használhatom. Amikor végeztem a munkámmal, akkor a tábla PC-t használom. Ezeknek a hibrideknek az az előnyük, hogy a táblagépeknél sokkal nagyobb a tárolókapacitásuk és a teljesítményük, ugyanakkor ugyanannyiba kerülnek" - fejtette ki a menedzser.

Volker Smid hangsúlyozta: a mobil készülékek gyors elterjedése oda vezetett, hogy a fotókat már digitális formában küldjük el, a döntő szempont tehát a rugalmasság. Amennyiben a mobilunkat magunkkal visszük, akkor bármikor szeretnénk nyomtatni is, ráadásul úgy, hogy ne legyen szükség sem kábelkötegekre, sem meghajtóprogramokra. A nyomtatók ugyanakkor ma már másolóként, faxként és szkennerként is szolgálnak. Ezen a területen hatalmas innovációs előrelépés történt és a termékek szinte minden feladatra megfelelnek.

"A Hewlett-Packard is fog a jövőben táblákat piacra dobni. Ezek a modellek a mai okostelefonok és tábla PC-k között helyezkednek majd el. A méretük nagyjából le fog fedni egy A4-es oldalt, de ennek ellenére elférnek majd a kabátzsebben. Az Androidról nem lehet lemondani, de a HP egyik feladata, hogy a táblagépeket és az okostelefonokat biztonságosan integrálja a vállalatok rendszereibe, ezt azonban ma Windows nélkül nagyon nehéz megvalósítani. Amennyiben valaki a tábláját össze akarja kötni a meglévő IT-architektúrával, akkor az iOS és az Android gyakorlatilag kiesik. Tehát szükség van a Windows környezetre" - szögezte le végül a HP Németország első embere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • avengir #4
    Asus Padhone seria, évek óta létezik, ne a múltban élj...
  • esemve #3
    Szerintem meg egy kis telefon méretű doboz a jövő. Ott van a zsebemben, és ehhez vásárolhatok kb korlátlan perifériát. Így gyakorlatilag ha épp egy telefon méretű eszköre van szükségem akkor előveszek egy telefon méretű számítási feladatok elvégzésére nem alkalmas megjelenítőt és azon pötyögök, ha tab méretűre akkor a tab méretű ugyanilyet, ha asztali gépre akkor leülök a wireless bill és egér + monitor elé de mind mind a zsebemben lévő kütyüt terjeszti ki. Igazából egy eszköz korlátlan felhasználási lehetőséggel :) Persze ez még nagyon a jövő.
  • MsUser #2
    Vagy inkább HTC Windows Phone 8X
  • MsUser #1
    Van ott ész, ha a win a fő munkaeszköz és otthoni op akkor foglalkozni kéne vele.
    Mert ha a telefon-tablet x86 alapú és futtatni tudja a megszokott sok éve használt alkalmazásokat akkor nyilván nem kell Androidos tablet, + Androidos mobil sem, mert egy készülék lefedi. Ha dokkolható vagy bővíthető billentyűzettel akkor laptop sem igazán kell. :)
    A Lenovo beelőzött K900 INTEL CPU, nagy kijező, stb. közben felvásárolta az intel x86-os szervergyártási technológiáját is a LENOVO.