SG.hu·

Bocsánatot kért a kínai fogyasztóktól az Apple

Kínában némileg megnyugodtak a kedélyek azután, hogy Tim Cook az Apple vezére "őszinte bocsánatot" kért a kínai fogyasztóktól és máris változtatott termékeinek hetek óta kifogásolt garanciális eljárásán .

Tim Cook a nem megfelelő kommunikációt okolta az Apple-t ért bírálatözönért, s biztosította a kínai vásárlókat, hogy a fontosak között is legfontosabbaknak tartja őket. Az Apple négy ponton jelentett be változtatást. Ennek része, hogy az iPhone 4 és iPhone 4S telefonkészülékek esetében a garanciát az esetleges javítástól számított egy évvel meghosszabbítják. Ez már a februárban szervizbe került készülékekre is vonatkozik. A javítások alkalmával a sokat emlegetett fekete iPhone-hátlapot is cserélni fogják. A vállalat ígéretet tett, hogy hivatalos szervizeit fokozottabban ellenőrzi, gondoskodik az ott dolgozók képzéséről.

A bocsánatkérésre nem sokkal azt követően került sor, hogy a médiában napvilágot látott kritikák után a kínai fogyasztóvédelem országos szervezete is felszólította az amerikai vállalatóriást a problémák kezelésére. A szervezet elsősorban azt kérte, hogy az Apple hozza szinkronba garanciális eljárását és gyakorlatát a más - fejlett - országokban alkalmazottakkal. Ennek elemeként felhívta a figyelmet arra is, hogy az iPad-re, amely hordozható számítógépnek minősül, olyan szabályok érvényesek, amelyek a főbb alkatrészekre két év garanciát biztosítanak.


Megfigyelők máris helyes lépésnek tartották Tim Cook megszólalását az ügyben, mert a vállalat hosszas hallgatása csak erősítette azt a médiában szerepelt minősítést, amely szerint az, hogy az Apple válaszra sem méltatta sikeres és nagyreményű piacának fogyasztóit, "arroganciáját" fejezte ki. A Global Times című angol nyelvű napilap kommentárjában a hétfői nyílt levelet az eddigi "leghatékonyabb" nyilatkozatnak tartotta, amellyel az Apple vélhetően jól kezelte "eddigi legnagyobb kommunikációs válságát" Kínában. A fogyasztóvédelmi szervezet állítása szerint az Apple termékeivel kapcsolatos garanciális panaszok meghaladják a hazai termékekre vonatkozó átlagot. Az Apple ugyanakkor azt közölte, hogy vásárlóinak 90 százaléka elégedett a szolgáltatásaikkal.

Az iiMedia Research Group felmérése szerint az Apple-nek 7,7 százalékos a részesedése a kínai okostelefon piacon, amivel a Samsung (22,5 százalék) és a Lenovo (10,7 százalék) mögött a harmadik helyen áll. Tavaly összesen 169 millió okostelefon talált gazdára a világ legnépesebb országában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© levente682013. 04. 26.. 13:39||#10
Még valamennyi igazad is van, hiszen egy rakat birka ma már Samu cuccal menõzik, de hozzáértõnek továbbra sem titulálhatjuk az ilyen selejt embereket...

Szemüveg meg inkább Apple esetében említhetõ, talán nem volt még ekkora tudatmódosító cég soha, ezt egy beteg zseninek köszönhetjük, aki szerencsére már a kukacoknak torzítja a valóságot...

Mielõtt felhorkannak a szektatagok és álszentek, nem az a szerencse, hogy elhunyt, hanem, hogy nem kell elviselni, amit csinál.

A cikkhez meg:

Helyes, térdre, Apple! <#mf1>


Amúgy, valóban helyes lépés, mert nagy bevétel elõl gördített el akadályokat.
© narumon2013. 04. 04.. 13:24||#9
Ezt egy az egyben behelyettesítheted más gyártó termékével és ugyanezt kapod végeredménynek. Csak rajtad más színû szemüveg van.
© Co1e2013. 04. 04.. 08:47||#8
igen elhitetik... csak pont az a "réteg" akiknek a fejlõdésétõl függ sok sok minden...pont azok gerjednek be rá.
És az kicsit idegesítõ mikor õk mondják.: "nem apple-öd van..? de **ar vagy"
És amikor kéred hogy indokolja meg... : "Há mer jobb.. " -.-
Meg amikor évekig mondták hogy jó a kis kijelzõs telefon.. jó az..
Aztán mikor minden vetélytárs jött a nagy dögökkel... akkor már õk is inkább azt mondták... hát igen igen ...kell a nagyobb igen.
Ezeket hívják úgy hogy birkák...
volt iphone om.. és egyáltalán nem ér annyit mint amennyire magasztalják... agyon korlátozott kis vacak :S
© Archenemy2013. 04. 04.. 02:32||#7
"Mindig elhitette hogy õk többet adnak, egy +életérzést"

Minden márka ezt igyekszik elhitetni, a Coca Colától az Alfa Romeon keresztül a Marlboroig, legfeljebb nem veszed észre...
© Papichulo2013. 04. 03.. 23:59||#6
Tedd hozza, hogy szerinted... ;)

Amugy melyik "muszaki cikk forgalmazo vallalat" nem fugg a vevoktol? Valami specialis NPO? :)
© MsUser2013. 04. 03.. 20:44||#5
A Kínai bevételük nagy része ugrott volna!!!
Papichulo te egyébként Alma evõ vagy?!
Nagyon véded a történelem egyik legmanipulatívabb lábakon álló "reklámtól és vevõktõl függõ" mûszaki cikk forgalmazó vállalatát.
Mindig elhitette hogy õk többet adnak, egy +életérzést <#nevetes1> a technikai különlegességeikért, amiknek az ára és megjelenése erõsen túlmagasztalt.
© Zombee2013. 04. 03.. 15:03||#4
A régiónként eltérõ garanciavállalás ugyanolyan undorító, mint a $=€ árazás.
© Papichulo2013. 04. 03.. 14:29||#3
ugrott volna a bevételük nagy része

Kozel sem Kinabol jon a "beveteluk nagy resze"... maximum ott novekszik a legdinamikusabban ;)
-1
© MsUser2013. 04. 03.. 06:35||#2
Na csak beszartak, ugrott volna a bevételük nagy része a nagy-képükkel együtt. :)
© M22013. 04. 03.. 03:42||#1
Tim Cook a nagy Bocsánatkérõ, ha lenne ilyen hõs, õ lenne a SorryMan. :-)
Talán majd a Bosszúállók 3-ban.
+1