MTI

135 millárd dollárért elhagyná Amerikát a Vodafone

A vállalati történetírás egyik legnagyobb ügylete körvonalazódik brit lapértesülés szerint: a Sunday Times azt írta, a Vodafone brit mobilcég arra készül, hogy 135 milliárd dollárért eladja az amerikai Verizonnal közös cégben meglévő részesedését.

A lapértesülést egyelőre egyik érintett cégnél sem kommentálták, jól értesült források szerint a tárgyalások már folyamatban vannak, és a végeredmény bármi lehet: akár össze is olvadhat a két óriásvállalat, de a legvalószínűbb, hogy a Vodafone eladja a Verizon Wireless vállalatban lévő 45 százalékos részesedését, és ezzel lelép az amerikai színről. A háttérben egyebek mellett az áll, hogy a Vodafone a jövőben elsősorban Európára akar koncentrálni: kábelszolgáltatók felvásárlását tervezi, hogy bővíteni tudja hármas - televízió, telefon és internet - szolgáltatását, és ehhez sok pénzre van szüksége.

Az adásvételt akár már a nyáron tető alá hozhatják, és akkor az ügylet egyike lesz a legnagyobbaknak a vállalati történelemben, alig maradva el minden idők legnagyobb tranzakciójától, attól a 164 milliárd dollártól, amennyiért az AOL 2001-ben megvette a Time Warnert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!