Gyurkity Péter

Félmilliárd készülék felett az Apple

A Google után az Apple is közzétette negyedéves eredményét, ebben pedig több rekordról is beszámoltak. Az összkép kedvezőnek látszik, a befektetők mégsem teljesen elégedettek a céggel.

A hivatalos közleményben megtaláljuk a fontosabb számokat, ezek között pedig akad olyan, amely meghaladta az előzetes várakozásokat, ám néhány adat végül azok alatt maradt. Fontos előrelépésről adtak hírt az iOS-készülékek, valamint a szolgáltatások terén, míg egyes területeken egyértelmű a visszaesés.

Az Apple az első negyedévben eszerint összesen 54.5 milliárd dollár bevételre tett szert, amely éppen csak elmaradt az elemzői számításoktól. Ez ugyan hatalmas összeg, a különbség miatt azonban sokan mégis óvatosan néznek a cégre, amely az utóbbi időben mintha elvesztette volna korábbi varázsát. Nem lehet azonban eltagadni, hogy ez a szám már önmagában is rekordot jelent, ahogy az egyetlen negyedév alatt eladott 47,8 millió iPhone is annak számít. A részvényenkénti csaknem 14 dolláros bevétel szintén nem hangzik rossznak, míg a nettó profit az egy évvel korábbihoz hasonló, ezúttal 13,06 milliárd dollár volt.


A darabszámot ezerrel, a bevételt millióval kell szorozni

A cég az új üzleti periódus első három hónapja alatt több mint 75 millió iOS-készüléket értékesített, ezzel pedig a teljes szám meghaladta az 500 milliót (tavaly nyáron még 400 milliónál tartottak). Az iPad táblák szintén jól szerepeltek, ezekből 22,9 millió darab fogyott, a Mac számítógépek és iPod lejátszók terén azonban csökkent az érdeklődés, ezekből mindössze 4,1 millió, illetve 12,7 millió példány talált gazdára. A bevétel nagy része (20,3 milliárd dollár) ezúttal is az USA-ból eredt, ám a többiek gyorsan zárkóznak, Kínában például kétharmadával, míg Japánban és az ázsiai-csendes-óceáni régióban 88-89 százalékkal javult az egy évvel korábbi adat. Az iCloud felhő platform felhasználóinak száma eközben elérte a 250 milliót, ami nyilván szintén a gyorsan fogyó hordozható eszközöknek köszönhető.

A befektetők visszhangja egyelőre vegyes, ők a szép adatok mellett a romló Mac eredmények, valamint az egymással vetélkedő iPad változatok és az alkatrészhiánnyal küszködő iPhone készülékek miatt aggódnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #65
    Te továbbra is minden cikkel ellentmondasz, mert Apple-t nem szabad besározni, meg csúnyákat mondani rá?

    Vicckirály!
  • levente68 #64
    Ápolóid szabin vannak, ostoba?

    Én nem nyúlnék hozzád, ne reméld, az egy szívlapát lenne, ami megsimogat, nem a kezem.

  • M2 #63
    Arról, hogy imádod az Apple-t, sznob köcsög vagy és mint nem is olyan rég kiderült még buzi is.
    Teljes a kép! :-)
  • M2 #62
    Pfúj, te buzi vagy B+!
  • narumon #61
    What? Tehát a befektetők nem ezt várták ezért jeltő? Ne haragudj de ez így sefüle se farka. Istenem hány és hány cég van évtizedek óta lejtőn mert a bekeftetők nem azt kapták amit vártak. (van olyan cég ahol egyáltalán azt kapták?)
  • levente68 #60
    Eddig se volt sok értelme létezned, mert értelmes gondolatod még nem volt, de most aztán végképp nem vágom, miről beszélsz.


    Lelkem sincs, meg agyam se, hogyan törhetnék össze amúgy?

  • levente68 #59
    Aha, értem....

    Szerintem a befektetők tájékoztatására téged kellene felkérnie Tim apunak...

    Jól odamehetnél és pofán rúghatnád az összest, amelyik arról bégetne, hogy nem ezt várta... na, meg az elemzőket is...
    Jó lenne látni, ahogyan a kis fitymádat hátrahúzzák érte, lol.


    Okoska!
  • levente68 #58
    Bár úgy lenne, jajj, bár igazad lenne...
  • M2 #57
    Te voltál, kedves Apple-sznob barátom, mikor imádott vezetőd elhagyta a céget, aztán lelkileg összezuhantál és azóta vigasztalhatatlan vagy és már csak a világ végét várod.
  • narumon #56
    "Nekem amúgy mindegy a sorsa mindnek, ezt nem sikerült még felfognod, látom."

    Neked sem sikerül felfognod, hogy nekünk is teljesen mindegy; ha tetszik egy termék akkor is megveszem ha rajtam kívül még hármat adtak el az egész világon.
    Én csak a folyamatos csúsztatásaidat, ferdítéseidet próbálom egyengetni, no meg a fantáziádnak köszönhető általunk soha le nem írt mondatokat javítani. (Bár ez utóbbi nem zavart téged sohasem, legközelebb ugyanúgy leírod mintha mi mondtuk volna). Így keletkeznek az olyan legendák, hogy: "Amig nem volt addig nem is kellett, de most, hogy benne van ez a legjobb feature meg reinvented", amit tisztán te találtál ki mégis most már mindig felhozod.