SG.hu·

A Synergon építi a paksi atomerőmű adatközpontját

A SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Integrator Kft. nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. magas biztonsági fokú adatközpont megvalósítására kiírt tendert - közölte a cég.

A SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Integrator Kft. nyerte el azt a nettó 410 millió forint értékű megbízást, amelynek révén az atomerőmű területén belül – az ott elvárt, a szokásosnál magasabb szintű biztonsági előírásoknak eleget tevő -, a megnövekedett igényeknek és a hosszú távú szolgáltatási feltételeknek is megfelelő elsőrendű biztonsági szintű, megbízható adatközpontot hoz létre. A közlemény szerint közel 6 hónap alatt - 2013. május végéig - valósítja meg a SYNERGON Csoport tagja azt a 200 négyzetméteres, magas biztonsági besorolású adatközponti beruházást, amely az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. számára épül meg.

Az atomerőmű területén megvalósuló beruházással az egész MVM Csoportot kiszolgáló központi informatikai adatközpont épül meg. A jelenlegi beruházás során az adatközpont erősáramú, gépészeti, valamint biztonságtechnikai rendszereinek kivitelezésére kerül sor annak érdekében, hogy a 2013. május végére tervezett átadást követően a gépterem olyan módon váljon alkalmassá az eszközök fogadására, hogy már teljesíti a fokozott biztonsági követelményeket is.

"A most elnyert megbízás mellett a SYNERGON elkezdte a saját adatparkjának megvalósítását is, amelynek révén a térség legnagyobb, és legkorszerűbb Tier 3-as biztonsági besorolású datacentere épülhet meg” – nyilatkozta Rácz Imre a SYNERGON Integrator Kft. ügyvezetője.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Narxis2013. 01. 19.. 08:05||#5
Összetartanak.
© Cat2013. 01. 18.. 16:29||#4
"Az egyik önkormányzat felújította a település központját, nagyrészt pályázati pénzbõl. Nem csak sokkal drágábban végeztette el a munkát, mint amit az ésszerûség diktált volna, hanem a minõséggel is nagy bajok voltak. Választás után az új képviselõ-testület azonnal hozzálátott a kármentéshez. Világos volt, ha kiderül a korrupció, a minõségi probléma, vissza kell fizetni a támogatási pénzeket. Ezért nem tehetett mást, minden felett szemet hunyt. Egyetértett ezzel a település nagy része is. Újabb támogatási pénzeket szerzett, amelyek bevonásával kijavította a hibákat. Ugyanazokat a vállalkozókat bízták meg, csak nyomott árakon. Hol lenne itt korrupció? A váltó párt is mindent rendben talált, még a kivitelezõkkel is minden rendben volt.

Jól jártak a pályázatírók és a pályázatot elbírálók is. Végül is kialakult egy olyan összetett kapcsolati rendszer, amelyben nincs konkrét vesztes. A falu is megkapott mindent, amit akart. Nincs olyan szereplõ, aki érdekelt lenne a korrupció felfedésében, nincs megfogható károsult. Az egyetlen rendõrségi feljelentést (névtelen feljelentõvel) elutasították, hiszen mindenki igazolta, hogy kisebb hibákkal, de rendben volt a projekt mûszakilag és gazdaságilag is. Legalábbis ezt olvasta ki a rendõrségi szakértõ a projekt elszámolásából, az ellenõrök adataiból. Sõt, az önkormányzat még a projekt folytatására is kapott pénzt egy második pályázaton. Az ügyészség meg megállapította, hogy a rendõrség jól végezte a dolgát.

Nincs károsult. Ezt neveztem el happy korrupciónak: mindenki örül. "

http://hvg.hu/kkv/20130115_Ezt_nevezem_happy_korrupcionak
© sanyicks2013. 01. 18.. 14:37||#3
Azt hittem ez a cég a szocik területe, de úgy látszik itt is van "nagykoala", mint ahogy a közgép is kapott rendesen megrendelést a szocik idején, nem csak a strabag.
© gombabácsi2013. 01. 18.. 12:30||#2
ja... furcsa dolgok ezek...
© Petko2013. 01. 18.. 07:34||#1
Végülis csak négy hírrel lejjebb van, hogy közbeszerzéseken mennyit loptak... ez ám a jó választás.