SG.hu·

2013-ban a mobil eszközökre koncentrálnak az Ubuntu fejlesztői

Már most futtathatók a disztribúció első verziói bizonyos tábla PC-ken, például a Nexus 7-esen. Az Ubuntut fejlesztő Canonical tovább erősítené ezt a folyamatot.

A cég a következő években kiemelten figyel a mobil platformokra, mindenekelőtt a tábla PC-kre és az okostelefonokra. Terveiben az eddiginél sokkal fontosabb szerepet szán a felhőszolgáltatásoknak is. Mark Shuttleworth, a Canonical alapítója és első embere blogbejegyzésében kifejtette, hogy náluk már jövőre minden a mobil platformok körül fog forogni. A fő céljuk az, hogy az Ubuntu és a Unity felület egyaránt zökkenőmentesen működjön a táblákon és az okostelefonokon. Ez kétségkívül nagy kihívás a számukra, elsősorban amiatt, mert olyan új eszközöket kell kifejleszteniük, amelyek megkönnyítik a kompatibilis alkalmazások elkészítését. A Unity felületet úgy kell módosítaniuk, hogy az a különböző méretű kijelzőkkel ellátott készülékeken is kifogástalanul nézzen ki, illetve működjön, most ez számukra a legfontosabb feladat.


Az üzletember közlése szerint a fejlesztések másik fő irányát felhőszolgáltatások jelentik. Olyan egységes platformot akarnak létrehozni, amely az okostelefonoktól kezdve a táblagépeken keresztül az asztali konfigurációkig minden környezetben kiválóan használható. Amennyiben ez a törekvésük sikerül, úgy meghatározó előnyre tehetnek szert a vetélytársaikkal szemben.

Shuttleworth nemrég azt nyilatkozta, hogy két év múlva, 2014 áprilisában, a 14.04-es LTS-változat kiadásakor jelenhet meg az Ubuntu a mobil eszközökön. Az okostelefonok és a táblagépek ugródeszkát jelenthetnek a disztribúció számára ahhoz, hogy az asztali konfigurációkon is jobban elterjedjen. Ehhez azonban többek között az kell, hogy a Unity-felületet tovább fejlesszék és optimalizálják. A Canonical alapítója már korábban bejelentette, hogy a jövőben nem csak az asztali számítógépeket és a notebookokat, illetve netbookokat célozzák meg, hanem egyéb készülékeket, például a táblákat, az okostelefonokat és a Smart TV-ket is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© liberty22013. 01. 08.. 08:31||#5
smv: Gondolod, hogy nem szeretnék? Ezzel a problémával a Linux világa már sok-sok éve küzd. Két fajta módon jelenik meg egy szoftver Linux operációs rendszerre. A legegyszerûbb az amikor a szoftver nyílt forráskódú és ekkor szinte azonnal futtathatóvá válik Linux-on mert annyira népes a fejlesztõk tábora ezen a téren, hogy azt át fogják írni Linux-ra, ha hozzáférhetõ a forráskód. A másik, hogy a szoftver zárt és fizetni kell a megvásárlásáért. Most képzeld el, hogy kifejlesztesz egy baromi jó játékot. Minden platformon való megjelenés X összegbe kerül. Ha MS-re kiadod akkor a várható bevétele az mondjuk 10X, Mac-re ami a piacnak szintén nagy %-át fedi le az mondjuk 3X, a linux-on pedig a várható bevétel csak 1/4X, akkor mely platformokat fogod kiadni? Sajnos túl kevesen használnak Linux-ot ahhoz, hogy megérje a fejlesztõknek kiadni arra a platformra is.
© smv2013. 01. 03.. 14:47||#4
Nehogy a "minõségi" de legalább más platformokon elérhetõ desktop programokra fókuszáljanak, még a végén nõne a népszerûségük és többen használnák. Mostanság a legtöbb programból már jelenik meg Mac verzió, ezt kellene elérni nekik is, nem az n+1 disztrib mellett még a mobil iránnyal is tovább törni és gyengíteni a poziciót. Ha sikerülne Mac szerûen elérni, hogy a nevesebb programok megjelenjenel náluk is azzal betonozhatnák be magukat, mert akkor PC-n valódi alternatívát lennének képesek desktopon nyújtani.

Persze ez csak az én személyes véleményem.
© Chriss7452013. 01. 01.. 20:40||#3
En ezzel nem ertek egyet. En azt latom, hogy mivel a PC eladasokban visszaeses kovetkezett be mert a fejlodes megallt a sebsseg teren, ezert ki kell talalni valami baromsagot, hogy menjel az eladasosdi. Nem viszik a PC-t, ok, akkor a PC szar, vegyel mobilt, azd dobd ki evente, ha mar a PC-det nem dobod. Aztan hogy a vasarlo szereti-e vagy sem, azt ki nem szarja le.

Majd ha 8 orat ledolgozott valaki egy NEM PC-vel (beleertve asztali gep es notebook), utana mondja hogy a PC halott.
© knightbali2012. 12. 30.. 13:10||#2
PC...béke poraidra.
© Elemir2012. 12. 29.. 19:58||#1
na ez érdekes lesz! A mobil jobb piac lehet, mint a pc! Hmm