Gyurkity Péter

Nyolcmagos mobil chipet mutatna be a Samsung

A dél-koreai gyártó az ARM koncepciójára építve alakítja ki saját legújabb chipjét, amely egy februári rendezvényen mutatkozna be a nagyközönség előtt. Az optimális teljesítményt és fogyasztás szeretnék ötvözni.

A cég terveiről egyszerre több lap számolt be, miután a február közepén megrendezendő International Solid-State Circuits Conference programjában felbukkant a Samsung bemutatója. Az anyagban ugyan egy négymagos heterogén chipről tesznek említést, azonban arról még vita folyik, hogy két ikermagos, avagy két négymagos klaszter alkotná-e a processzort.

Egyes források szerint a chipben négy ARM CortexA-15 mag, valamint szintén négy CortexA-7 mag kapna helyet. Előbbiek 1,8 GHz-en, utóbbiak pedig 1,2 GHz-es órajelen futnak majd, ami rögtön jelzi, hogy eltérő szerepkörre szánják őket. A magasabb órajelen futó példányok vállalnák magukra a számításigényes feladatokat, a kevésbé megterhelő szakaszokban pedig az alacsonyabb fogyasztást előtérbe helyező négyes végezné a munkát, hogy optimális egyensúlyt alakítsanak ki a teljesítmény és az étvágy között. A chip két része nem futhat egyszerre, ám közöttük gondmentes átmenetet biztosítanak, a felhasználó észre sem venné a váltást.

Egyelőre annyit tudni az ARM big.LITTLE koncepciójára épülő processzorról, hogy 28 nanométeres gyártástechnológiára épülne, illetve valószínűleg az Exynos márka alatt mutatkozna be, a már említett rendezvényen. A Samsung okostelefonokban, táblákban, valamint az új hibrid noteszgépekben látná viszont a fejlesztést, kifejezetten az nVidia és a Qualcomm új fejlesztései (Tegra 4, illetve a szintén CortexA-15 magokra épülő Snapdragon S4) ellen harcba küldve azt.

A riválisok a jelek szerint nem mutatkoznak be az ISSCC alatt, így a cég némi előnyre tehetne szert a korai rajttal, bár a chip mérete miatt könnyen előfordulhat, hogy az első körben csak táblákban kapna helyet a fejlesztés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #104
    Emlékezzünk meg az egyetlen értelmes hozzászólásról ami ráadásul több információt is ad, mint maga a cikk.

  • narumon #103
    Még szerencse, hogy én ugyanezt gondolom rólad, így jól megvagyunk :)
  • Vol Jin #102
    Szerintem te sem vagy normális.
  • levente68 #101
    De, pl. kvp-nek az első hsz.-ben:

    "Regen ezt hivtak aszimetrikus multiprocesszor technologianak. Ennel szerintem tobb ertelme lenne egy valtoztathato orajelu processzor kifejlesztesenek, de a jelenlegi arm-ok nem kepesek a statikus mukododesre. Ez azt jelenti, hogy az ilyen cpu-kban megallithato az orajel es akarmeddig maradhat allo helyzetben. Utoljara az intel gyartott ilyen processzorokat. A megoldas elonye, hogy az orajel akar par hertz is lehet, amikor nincs szukseg nagy teljesitmenyre. Hatranya, hogy a statikus magok tobbet fogyasztanak es nagyobbak mint a dinamikus magok, ahol viszont par orajel kimaradasa is kisuti a cpu-t, tehat teljes ujraindulast okoz.

    A ket megoldas kozotti atmenet a dinamikus mag hasznalata kis mertekben valtoztathato orajellel vagy a magok szelektiv lekapcsolasanak lehetosege. Ez utobbi ket technologiat hasznalja jelenleg az intel. Lehet, hogy az arm fele megoldas egyfajta hibrid probalkozas, aminek akkor van ertelme ha mind a 8 mag kepes egyszerre mukodni es szelektiven lehet lekapcsolni mind a 8 magot, akar ugy is, hogy 1 gyors es 1 lassu mag marad. Egyebkent ez utobbi megoldast hasznalja sok ugyancsak arm alapu nintendo kezi konzol is, mar a 80-as evek ota."


    Én viszont azt nem értem, hogy kitűnően látom a nem használt magot nulla terhelésen futni már SGS2-n és Note II-n is.
    Sőt, N2-n annyira, hogy eleinte, míg rá nem jöttem, hogy a Power Saving gyárilag be van kapcsolva, azt hittem, baja van a CPU-nak, mert CoolTool három magot mutatott és SystemPanel szerint is inaktív volt egy mag teljesen. De az is előfordult, hogy csak két mag, a 0. és a 3. ment. Kérdés, mennyire tendál nulla fogyasztáshoz az a mag, amelyik 100% idle.

    S2 fogyasztása nem volt túl jó, ez tény, de N2 olyan meglepően jól bírja, hogy valamit tudnak Samuék. Kikapcsolt Power Saving-gel tolom és így is nagyon jó üzemidők vannak, sőt, most a kiszivárgott 4.1.2-vel még jobbnak tűnik, pedig van rezidens progi bőven.

    Örvendetes lenne, ha a trollkodás miatt elmenekült igazi hozzáértők szólnának hozzá, mert engem érdekel a téma, de nem vagyok benne igazán profi. De mint minden téma, amiba valahogy bele lehet rángatni az almásokat - hogy ide minek jöttek, nem tudni... - , ez is csak trollok területe lett.


    S2-n felhagytam a kernelek és governorok túrásán (már, ameddig én elmerészkedtem), mert nemigen lehetett jelentős javulást elérni, inkább csak a sebesség rovására. N2 meg brutál teljesítmény és óriási kijelző mellett meglepő üzemidőket produkál.

    Így tehát én se értem ezt az új vonalat, kicsit faramuci az egyik CPU-ról másikra ugrálás, de az elmúlt idő eredményei alapján lehet, hogy tudnak valamit ARM és Samsung mérnökei. Aztán, lehet, hogy kukában köt ki a terv.
  • maross #100
    Csak nekem tunik kezenfekvo megoldasnak 2-3 mag letiltasa meg tobb processzormag helyett?
  • levente68 #99
    Ne? Tényleg nem érdemes, ha nem látod a beszólás lényegét...
    Vagy nem akarod? ....
  • narumon #98
    Nem mondtam, hogy normális, de az se jött le, hogy valami apple kedvelő lenne. Ez csak neked jött le valamiről. A szövegértésről meg ne beszéljünk...
  • levente68 #97
    Aki ilyet hány be, az az, valóban.

    De magyarázd meg, mi a te szemedben, normális fórumozó?

    Nagyon nem megy a szövegértés...
  • narumon #96
    Tényleg? Ilyen jól ismered? Akkor sorry de én még nem is nagyon láttam ilyen cikkeknél a srácot. (Vagy csak zsigerből almabuzi troll nálad mindenki)
  • levente68 #95
    Neeeeeem?!?!?

    Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? Ez egy almabuzi troll flémje volt.