Napi Online

Egyszeri tétel miatt esett az SAP-profit

Vegyesen teljesített az SAP a harmadik negyedévben. A német szoftvervállalat bevétele 16 százalékkal, 3,9 milliárd euróra emelkedett, miután az új szoftverlicencek eladásai 17 százalékkal nőttek, míg a támogatásból 16 százalékkal magasabb bevételt értek el.

A bevételnövekedés azonban köszönhető az akvizícióknak is. A profit ugyanakkor jelentősen csökkent, főként annak betudhatóan, hogy a működési költségek 84 százalékkal, 3 milliárd euróra emelkedtek. Az üzemi eredmény így közel a felére, 921 millió euróra esett, az adózott eredmény pedig 618 millió eurót tett ki, ami szintén fele az egy évvel korábbinak. A profit visszaesésében ugyanakkor döntő szerepet játszott egy egyszeri tétel is.

A TomorrowNow-per miatt ugyanis az SAP a tavalyi harmadik negyedévben 723 millió eurót könyvelhetett el, az ügy hatásaitól megtisztított eredmény nélkül az adózott profit 3 százalékkal, 863 millió euróra csökkent volna. Ráadásul a cég javította éves kilátásait, a korábbi 10 százalékos bővülés helyett már 10-12 százalékos emelkedésre számít a szoftverárbevételekből, amit az Ariba akvizíciójának kedvező hatásaival magyaráz az SAP.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!