Berta Sándor

Durvul a Samsung - Apple vita, utóbbi chipgyártót vált

Úgy tűnik, hogy beigazolódik az a feltevés, miszerint új chipgyártó partnert keres magának az Apple. A Samsungot - a korábbi hírnek megfelelően - a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) válthatja.

A kaliforniai konszern alighanem komoly döntést hozott és levonta a következtetéseket a Samsunggal folytatott jogi vitából. Az Apple ugyanis új chipgyártót keres, aki a jövőben szállíthatná az iPad és más készülékei rendszerprocesszorait. A befutó a TSMC lehet, amely azért keltette fel az amerikai társaság érdeklődését, mert a chipeket 20 nanométeres gyártási eljárással készíti. Erről a Taiwan Economic News számolt be J. T. Hsu elemzőre, a Citigroup Global Markets szakértőjére hivatkozva. Az információt később Gus Richard, a Piper Jaffray munkatársa is megerősítette. A Samsung jelenleg 32 nanométeres gyártási eljárással készíti a chipeket.


Hsu közölte, hogy az Apple már augusztus óta vizsgálja a technikát és a terve az, hogy az iPad és más eszközöket a jövőben 20 nanométeres gyártási eljárással készülő négymagos chipekkel látja el. A tesztgyártás novemberben indulhat el, míg a sorozatgyártás az esztendő utolsó negyedévében kezdődhet. A döntés nem számít meglepetésnek, hiszen az Apple és a Samsung viszonya az elmúlt években - a szabadalmi perek miatt - erősen megromlott. Nyilvánvalóvá vált, hogy a dél-koreai cég már csak az élő szerződésekben előírt kötelezettségeit teljesíti, új megállapodások megkötésére gyakorlatilag semmi esély nincs és ezt követően az Apple új chipgyártó partnert keres majd magának.

Az már tavaly szeptemberben kiszivárgott, hogy a TSMC és az Apple együttműködési megállapodást írt alá. A szerződés értelmében a tajvani vállalat szállítja a következő években az amerikai konszern okostelefonjaihoz és táblagépeihez a System-on-Chipeket. Ugyanakkor érdekesség, hogy a TSMC augusztus végén mind az Apple, mind a Qualcomm exkluzív chipgyártási megállapodás-tervezetét elutasította. A két konszern egyaránt több mint 1 milliárd dollárt ajánlott a cégnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #41
    "Egy olyan mérnök, aki meg ezt megtervezi, az meg lehet, hogy többet tud arról az anyagról, amiből a cuccost akarják készíteni"

    Ez a tudas szerinted az USA/EU-ban hianyzik? Legyunk oszintek, Kina high-tech-ben nem tud sokat felmutatni, meg az agyonhype-olt maglev-et is a Siemens epitette nekik. Naluk az olcso munkaero miatt van a gyartas, nem a hatalmas szaktudas okan.

    "És pl a samunak egy nem annyira okos telefonon, amit a nöimagazinok mellé csomagolnak szóróanyagnak meg még kisebb!"

    Na es? Nem en akarom bizonygatni, hogy a Samsung termek tularazottak, hanem te allitottad ennek az ellenkezojet az Apple-rol, nem az iPhone-rol, az Apple-rol!

    "Értem, az LG, meg a samu a mobiltelcsik mellett, viszont még gyárt hűtöőt is, meg tranzisztoros táskarádiót!"

    Ismet ott tartunk, hogy te kijelented, hogy az Apple-nel nem folyik semmi R&D. Amikor bebizonyitom az ellenkezojet, akkor jossz azzal, hogy az LG-nel es a Samsungnal is van ilyen. En ezt sohasem vontam ketsegbe! En az Apple-lel kapcsolatos allitasaidat cafoltam.

    "A semminél azért többet vazze, az Exynos4-ben azért ott csücsül 4 CPU+4GPU magocska."

    Ujracsak, en nem allitottam, hogy a Samsung semmit sem tud felmutatni. En azt mondtam, hogy az Apple egyelore tobbet mutatott CPU tervezesbol, mint a SEC. Amugy a 4CPU+4GPU az referenciadesign alapjan keszult, na az volt a LEGO-zas!

    "az OS-ek korábbi verzióit is elkövették intel platformra. ami azért megkönnyítette az átállást."

    Igen, de ez azert eleg komoly munka volt es szerintem Jobs paranoiaja lehetett az oka, mivel legyunk oszintek a PPC CPU-k fejlesztese eleg nyogvenyelosen haladt es az Intel csunyan elhuzott melloluk.

    "Másrészt sajna az Apple volt az egyetlen komoly felhasználója a PPC prociknak ebben a szegmensben (laptop/desktop),"

    Sajnos, nem sajnos, ez tortent. Ketsegtelen, hogy en is orulnek nagyobb diverziofikacionak, bar felhasznalokent nem lattam semmi elonyet az architekturanak. Viszont a PPC design az el es virul, ahogy arrol az XBOX360 is meselhetne.

    "ezek ősének akkor is inkább az M$ táblaPC-je tekinthető a Newton cucosok inkább a PDA-k őse volt, szerintem. "

    Ez igaz, de szerintem Jobs mar akkor is tabletben gondolkozott, csak akkortajt meg orultek ha egy Newtont ossze tudtak hozni a kor korlatain belul. Ettol fuggetlenul en csak azt akartam mondani, hogy a koncepcio azert nem allt messze az Apple-tol, hogy a Microsoft korszakalkoto otletet kellett volna lenyulniuk.

    "Te megszoktad őket, valszeg egyik füleden be másikon ki, amit reklámként mondanak. "

    Igazabol - foleg - MO-n velemeny szerint a Samsungnak sokkal agresszivebb a marketingtevekenysege, mivel en itt meg Apple TV-reklamot sem lattam, de oriasplakatot vagy ujsaghirdetest is elvetve. Nem tudom miert nehez elfogadni, hogy az Apple gyart jo termekeket is. Nem tokeletes, persze, semmi sem az, de az eladasi adatok oket igazoljak. Az meg nem magyarazat, hogy fanatizalt hordak kovetik oket, melyet jopar bukott termek/szolgaltatas es az erosen kritikus rajongoi hangok is igazolnak.
  • NEXUS6 #40
    Nem, én alapvetően a fórumokat látogató applefanokat megismerve vonom le a következtetésem.

    Tudom, neked az a mániád, hogy nem kötődsz érzelmileg a céghez, meg középen állsz. Nos, az objektivitásod valójában addig terjed, hogy érzékeld, hogy a fanság bizonyos mértékig ciki, ezért tagadod.

    De attól még az vagy!!!
    ;)))
  • NEXUS6 #39
    Akár hiszed akár nem ezt még te sem tudhattad, ha csak nem dolgozol a cég vezetésénél, vagy max a pénzügyi részlegében.

    Ott dolgozol?
  • M2 #38
    Húha!
    Ezt eddig nem tudhatta akit érdekelt? :-)
  • M2 #37
    " Azonban láthatólag igyekeznek fanatizálni a vásárló közönségüket (ők is, meg más is, akár pl a samu is). Ez ugyan marha jó arra, hogy egy viszonylag erős magot biztosítsanak maguknak, de minnél erősebb a fanatizálás annál nehezebben fogják áttörni ezt a vásárlók szmában maximálisan elérhető korlátot."

    Szerintem te meg a média csapdájába estél, gondolkodás nélkül elhiszed amit a weben meg tévében mutogatnak: ha az Apple boltok előtt pár ezer birka napokig áll sorban, akkor már egyből levonod a következtetést, hogy minden Apple tulajdonos ilyen.
    (arra most nem is térek ki, hogy az ilyen sorokban hány ember áll üzleti érdekből - szerintem minimum a fele)
  • NEXUS6 #36
    "Nem, a kinaiak szinte csak a munkajukat adjak hozza a folyamathoz. Nem veletlen, hogy a kinai technologiai hirszerzes az megszalta az egesz fejlett vilagot. Ok ebben nem jok."
    Ó baxus! Voltál már te gyárban egyáltalán? Ha lettél volna tudnád, hogy azokat a gépeket is meg kell ám tervezni amivel az Apple által megtervezett alkatrészeket legyártják! Azok nem esnek ám csak úgy ki az autocad-ből! Egy olyan mérnök, aki meg ezt megtervezi, az meg lehet, hogy többet tud arról az anyagról, amiből a cuccost akarják készíteni, pl az eszköz tokját, mint azok, akik megtervezték. De miután 1000 db tok tönkremegy majd a gyártósoron a termelés beindításakor, akkor már hótbiztos, hogy többet fog tudni!

    "iPhoneon nagy az arrese, mas termekeken joval kisebb."
    És pl a samunak egy nem annyira okos telefonon, amit a nöimagazinok mellé csomagolnak szóróanyagnak meg még kisebb!

    "Ezek szerint nem jott at a kerdesem. A Google csak OS-t gyart, a Samsung meg "csak" hardware-t (Bada az non-issue). Az Apple meg meg mindig mindkettot..."
    Értem, az LG, meg a samu a mobiltelcsik mellett, viszont még gyárt hűtöőt is, meg tranzisztoros táskarádiót! Pistabácsi azzal halgassa a vasárnapi nótoszót!
    Az Apple viszont továbbra sem gyárt semmit, max szoftvert, a hw meg max tervezi, aztán meg megrendeli a fleksztroniktól.

    "az viszont talán nem a csip építés csúcsa egy ilyet bekopizni."

    Azert ez ennyire nem egyszeru, peldaul ilyet sem csinalt meg senki mobile-CPU-val:"Perhaps most notably, the custom ARM-based CPU developed by Apple..."
    Hát nem is a CPU-ra, hanem a memőriára írtam!

    A CPU magok az elemzők szerint eléggé kezművesmunkának tűnnek ugye, de ez nem feltétlenül igaz a többi egységre is!

    "A játékoknál amik azért tényleg jobban futnak, ott az előbb említett memcsi mellett a GPU számít. Azt is ők tervezték???"

    Nem, de ismetlem, a Samsung meg ennyit SEM tud felmutatni."
    A semminél azért többet vazze, az Exynos4-ben azért ott csücsül 4 CPU+4GPU magocska. Azért ez a semminél több, még ha ők esetleg tényleg a Smitt-módszerrel tervezik is a csipjeiket. (És aztán gyártják, tudod!;)

    "Ha te ezzel ilyen szinten tisztaban vagy, akkor mutathatnal errol a folyamatrol par cikket, hogy mindez igy is tortent, erdekelne."
    Ok bocs, azért ez arcoskodás volt a köbön. Az minden estre érdekes, hogy ahogy wikin olvasom, az OS-ek korábbi verzióit is elkövették intel platformra. ami azért megkönnyítette az átállást. Természetesen titokban. Ha ezt az AIM partnereik tudják, vagy komolyan veszik, akkor valszeg befenyegetik őket. Másrészt sajna az Apple volt az egyetlen komoly felhasználója a PPC prociknak ebben a szegmensben (laptop/desktop), ha azt a néhány PPC-s Amiga turbokártyát nem számítjuk;)

    Táblagép: ezek ősének akkor is inkább az M$ táblaPC-je tekinthető a Newton cucosok inkább a PDA-k őse volt, szerintem. Persze annyira azért nem éles a határvonal.

    A magam részéről csak azt tenném még hozzá, hogy az Apple elleni fokozott kritikám, az gyak természetes válasz az Apple marketing stratégiájára. Te megszoktad őket, valszeg egyik füleden be másikon ki, amit reklámként mondanak. Azonban láthatólag igyekeznek fanatizálni a vásárló közönségüket (ők is, meg más is, akár pl a samu is). Ez ugyan marha jó arra, hogy egy viszonylag erős magot biztosítsanak maguknak, de minnél erősebb a fanatizálás annál nehezebben fogják áttörni ezt a vásárlók szmában maximálisan elérhető korlátot.
  • NEXUS6 #35
    Hát úgy tűnik a fagylalt visszanyalt kérem.
  • lordsithlord #34
    No, Apple fanok, most majd kiderül, hogy drágák-e az Apple termékek vagy sem:

    Az Apple-nek ki kell adnia, mennyibe kerül nekik egy iPhone
  • Papichulo #33
    "Tudtommal nem is a belbecsért fizettetnek 1 mrd-t a Samuval"

    De, azert iteltek ekkora karteritest, de az nem jelenti, hogy ennyi lenne a teljes Apple R&D... logikusan legyszives!

    "Mint írtam, az egy dolog, hogy mit tervez meg valamit, az meg egy másik, hogy abból milyen végtermék lesz, ez utóbbihoz azért kell a kínaiak tudása."

    Nem, a kinaiak szinte csak a munkajukat adjak hozza a folyamathoz. Nem veletlen, hogy a kinai technologiai hirszerzes az megszalta az egesz fejlett vilagot. Ok ebben nem jok.

    "Opáááá! Akor most hogy van ez? Nagy árréssel dolgozik, vagy nem, vagy hogy van ez?"

    iPhoneon nagy az arrese, mas termekeken joval kisebb. Ez utobbi kategoriaba tartoznak a tabletek peldaul, amirol elotte beszeltem. Ebben a Samsungnak nagyobb volt az arrese. Amugy meg az eladott peldanyszam is szerepet jatszik a profitban... remelem ezzel nem mondtam ujat ;)

    "Amúgy ha a sok bejövő pénzt valódi fejlesztésre fordítaná, akkor lehet hogy nem lenne akkora a profitja?"

    Banalitasokkal azert neee! Tobb profitbol tobbet lehet fejlesztesre kolteni es tobbi is marad.

    "Amúgy a Gúglinak van egy OS-e Pl, amiből többször annyit használnak, mint IOS-t. A Samunak is van saját OS-e, csak nem túl sikeres. "

    Ezek szerint nem jott at a kerdesem. A Google csak OS-t gyart, a Samsung meg "csak" hardware-t (Bada az non-issue). Az Apple meg meg mindig mindkettot...

    "az viszont talán nem a csip építés csúcsa egy ilyet bekopizni."

    Azert ez ennyire nem egyszeru, peldaul ilyet sem csinalt meg senki mobile-CPU-val:"Perhaps most notably, the custom ARM-based CPU developed by Apple for the A6 appears to have been manually laid out on the die, an expensive and time-consuming process but one that can offer greater efficiency than automatic layout." - http://www.macrumors.com/2012/09/25/teardown-of-apples-a6-chip-reveals-manual-layout-of-custom-dual-core-cpu/

    "A játékoknál amik azért tényleg jobban futnak, ott az előbb említett memcsi mellett a GPU számít. Azt is ők tervezték???"

    Nem, de ismetlem, a Samsung meg ennyit SEM tud felmutatni.

    " Írtak egy drivert, a hw-hez meg a forráskódokra ráengedték a fordítót és voila: PPC platformról áttértünk intelre"

    Ha te ezzel ilyen szinten tisztaban vagy, akkor mutathatnal errol a folyamatrol par cikket, hogy mindez igy is tortent, erdekelne.

    "Mert hiába ŐŐŐŐŐŐK mutataták be a táblagépet először 2001-ben"

    Khm: http://en.wikipedia.org/wiki/MessagePad

    En sohasem allitottam, hogy az Apple lenne az IT alphaja es omegaja. HW-ben nem jonnek egy HP-hez vagy SGI-hoz es sohasem allitottam ilyet. En desktop vonalon szeretem a termekeiket es szamomra az OSX a legjobban hasznalhato OS. Mindig voltak hasonlo cegek es 1985 az Amiga bemutatasakor senki sem gondolta volna, hogy 10 ev mulva mar sehol sem lesznek, igy van. Meg a Nokiarol sem gondolta volna senki 2-3 eve, hogy most a tulelesert fognak kuzdeni. De ismetlem, nekem nincs bajom egyik platformmal sem, sot, minel nagyobb a konkurencia, annal jobb a vasarloknak. Ezert is nevetseges a sok gyulolkodo es hiban oromkodo ember hozzaszolasa szamomra. Foleg ha meg csak nem is valos okok miatt csinaljak mindezt...

    Azt is meglatjuk, hogy Steve Jobs nelkul mire fognak menni lehet, hogy stagnalni fognak, lehet, hogy egy ujabb aranykor lesz elottuk, en az utobbiban remenykedem, de nem leszek ongyilkos ha nem ez fog bekovetkezni. Egyelore jo iranyba mennek a dolgok... es ne kezdjuk el, hogy SJ alatt nem voltak hibak, ott is akadtak akkora fiaskok, mint a mostani "mapgate", szoval ennek nem kell tul nagy jelentoseget tulajdonitani ;)
  • NEXUS6 #32
    "Magyarul az R&D az nalad a GUI-ban merul ki... ertem."
    Tudtommal nem is a belbecsért fizettetnek 1 mrd-t a Samuval;D Vagy hogy van ez, most akkor számít, hogy hány fogaskerék van a settings ikonján, vagy nem számít??;D Tudni akarom! Mondjad meg az őszintét!!!!

    "Nem, viszont a elmeleted szerint a technologia apexe az Kinaban talalhato, mivel "mindent" ott gyartanak/szerelnek ossze."
    Mint írtam, az egy dolog, hogy mit tervez meg valamit, az meg egy másik, hogy abból milyen végtermék lesz, ez utóbbihoz azért kell a kínaiak tudása.

    "Pont a mobiltelefonok peldaja bizonyitja, hogy nem igy van. Pillanatnyilag az Apple a legprofitabilisabb ceg, annak ellenere, hogy nem gyart semmit."
    Opáááá! Akor most hogy van ez? Nagy árréssel dolgozik, vagy nem, vagy hogy van ez?
    Izé. Kicsit finomabban kellett volna fogalmaznod, mert ezzel gyak ellentmondasz magadnak, csak szólok, bocsika:DDDD
    Amúgy ha a sok bejövő pénzt valódi fejlesztésre fordítaná, akkor lehet hogy nem lenne akkora a profitja? Pl megtervezek egy új logót, nem jön be a főnöknek, baxaisten kidobom a vázlat füzetem a kukába, veszteség 2$.
    Kísérletezek egy új kijelző prototípusával, nem sikerül elérni a kívánt cél, veszteség 2 millió $. Hmmm, így könnyű profitképessé tenni egy céget.

    "Osszekukaz? Sorold fel legyszives azokat a mobiltelefon gyartokat, akik szerinted kevesebbet "kukaznak" az Applenel! Az Apple raadasul meg egy sikeres OS-t is fejleszt, amire rajta kivul kevesen kepesek."
    Mint mondtam, bizonyos szegmensben piacvezetőnek számít ezért mások is kevesebbet fejlesztenek. Amúgy a Gúglinak van egy OS-e Pl, amiből többször annyit használnak, mint IOS-t. A Samunak is van saját OS-e, csak nem túl sikeres. A Samu saját kijelzőt is "kukáz" a telefonjaiba, ez már is kevesebb, mint amit az Apple csinál.

    "Abszolut pragmatista a hozzaallasom ehhez a dologhoz. Nincsenek illiuziom. Viszont manapsag annyira divat szidni az Apple-t, hogy ha ez konkret valotlansagok miatt kovetkezik be, akkor nem tudom megallni, hogy ne korrigaljak."
    Jó, hát valszeg ezért tudunk viszonylag jól eldumcsizni, mert nekem viszont egy ilyen nagy cég olyan mint a vörösposztó, ha csak terézanyu kaliberű vezetői lennének, akkor is utálnám, mint céget, ahogy az is förtelmes, amikor a Samu is gyermekmunkát alkalmaz kínában.
    Persze mindennek két oldala van, kínában 10-en évesen valszeg én is szívesebben dolgoznék napi 12 órát valami flex gyárban, mint gyak éhenhaljak otthon.

    "Igen, de a Samsung megsem volt ra kepes es most ott tart a helyzet, hogy az A6 a maga 2 magjaval es 1.3GHZ orajelevel jobban teljesit, mint a tobbi keszulekben alkalmazott 4 magos es nagyobb orajelu CPU-k."
    Mármint a nem 4 magosra optimalizált tök szintetikus teszteken! A 4 magosra optimalizáltan viszont valszeg a 4 magosok nyernének;))) Másrészt amit írtam, ott a soxoros sávszélességű memória is, az viszont talán nem a csip építés csúcsa egy ilyet bekopizni.
    A játékoknál amik azért tényleg jobban futnak, ott az előbb említett memcsi mellett a GPU számít. Azt is ők tervezték???;)

    "Ez annak volt koszonheto, hogy az IBM keptelen volt normalis fejlesztesi tempot prezentalni a G5-os CPU-kkal. Szerintem igy is eleg sokat vartak. En egyebkent vegigeltem az atallast, volt G4-es gepem is es semmi hatranyt nem lattam, annyira doccenomentes volt. Minden universal binary-ben jott ki, tehat a felhasznalo eszre sem vett semmit."
    Ez 2 úton miatt lehetséges, vagy az Apple zseniális programozói egy pill alatt megtanulták az x86 assembly-t, és éjt nappallá téve xarrá optimalizálták a rendszert. Vagy már eddig is magas szintű programnyelven íródott, a hw-t rengeteg API-n kersztül elérő, gyak PC szinten optimalizálatlan programokat használtak. Írtak egy drivert, a hw-hez meg a forráskódokra ráengedték a fordítót és voila: PPC platformról áttértünk intelre.:DDD
    Hát hiába ez a technológia csodája.;)

    "Na igen, meglehetosen inkompetens vezetese volt akkoriban az Applenek es bar nem vagyok nagy rajongoja Steve Jobsnak, de el kell ismerni, hogy tenyleg nagy resze volt a felemelkedesben."
    Vagy ha másik oldalról nézzük, ha akkor BG végleg el akarja törölni az ősellenségét, és balfaxságból, szentimentalizmusból, akármiből nem könyörülnek meg rajta, akkor most nem lenne gondja az M$-nek, hogyan vesse meg a lábát végre a mobil piacon. Mert hiába ŐŐŐŐŐŐK mutataták be a táblagépet először 2001-ben (bezony!!!), ha az alma 2010-ben sikerre is vitte. Hiába írnak OS-t a mobilra, ha a kutyának sem kell, mert X-szer annyi iOS-es teló/mobil eszköz kerül forgalomba. Szal sz Almát is BG tette naggyá, ríszpekt bro!
    :DDD

    Amúgy szerintem az Apple soha nem volt igazán ott hw-ben. Saját CPU-t nem csináltak soha, mint az Acorn, MIPS, DEC, a SUN, vagy az IBM (az A6 is ARM ugye), de még custom csipeket sem igazán csináltak, mint a Sony, vagy a Commodore.
    Annak ellenére, hogy a júzerfriendliségéről volt híres a cég, a játékvilág tökre érintetlenül hagyta. Mindíg felmerülnek a hírek valami Apple konzolról, de a Pippinen kívül ilyen póbálkozásuk sosevolt. Az ilyen jellegű kísérletezgetéseket le is állítottta SJ, amikor a cég visszavásárolta őt.
    Szóval, hogy hol tart az Apple abban tényleg benne van vastagon SJ keze. Ez a cég lehetne a mobil világ M$-e és intele egyszerre, de valszeg inkább csak a Commodore-ja lesz, vagy csak hozza a saját szokásos formáját: pár évig beszélnek róla, van benne kis forradalmi lendület, aztán megint csend, meg belső veszekedés a semmiről újabb 1,5 évtizedig.