Gyurkity Péter

Hat Acer okostelefon, egy Blackberry újonc

Az Acer nem is egy, hanem egyszerre hat okostelefont dobna piacra, amelyek közül öt az Androidra épül majd. A Blackberry 10 L-Series egyelőre csak képeken látható, néhány apró részlettel körítve.

Az Acer kapcsán már hónapokkal ezelőtt felmerült, hogy egy saját okostelefont dobnának piacra a Windows Phone platform alatt, bár ezt a Microsoft a mai napig nem volt hajlandó megerősíteni. A gyártó elnöke a napokban viszont arról beszélt, hogy nem is egy, hanem egyszerre hat különböző változaton dolgoznak, ebből egy valóban WP-szoftverrel jelenne meg, azonban csak valamikor jövőre.

Jól mutatja az erőviszonyokat, hogy a hatosfogat másik öt tagja az Androidot támogatja majd, ezekkel pedig a cég szeretné a szegmens minden területét lefedni, teljes szélességben. A csúcskategóriás példányok a Qualcomm chipjeit kapják, a belépő szintű változatok pedig MediaTek chipszetre épülnek majd. Az Acer elsősorban az európai, a kínai, valamint a délkelet-ázsiai piacokra szánja újoncait, a gyártási feladatokat a Qisda és Compal cégekre is kiszerveznék, a megjelenési dátummal kapcsolatban pedig egyelőre annyit árultak el, hogy az valamikor 2013-ban jön el.


A RIM háza táján továbbra is a Blackberry 10 tartja lázban az érdeklődőket, ezen belül pedig most az L-Series (London) első kiszivárgott képe jelent komolyabb újdonságot számukra. Egyszerre több felvétel is megjelent a világhálón, ezeken olyan appok ikonjait látjuk, mint a BBM, a Facebook, valamint a StoryMaker (ez utóbbi valószínűleg egy iMovie-stílusú videoszerkesztő).

A jól értesültek 1800 mAh-ás LS1 akkumulátorról beszélnek, a megjelenési dátum azonban továbbra is homályba vész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!