SG.hu·

A Microsoft nyer az Apple és a Samsung vitáján

Alig született meg Kaliforniában az Apple kontra Samsung perben az első fokú ítélet, máris megindultak a találgatások arról, hogy vajon ki lehet az eljárás valódi nyertese.

Mint ismeretes, az egyik helyi bíróság ítélete szerint a Samsung a forradalmian új iPhone és iPad készülékekben használt műszaki újításokat tulajdonított el az Apple-től. A kaliforniai cég eredetileg 2,75 milliárd dollárt követelt a Samsungtól, de a bíróság nem fogadta el a cég összes állítását, így 1,05 milliárd dollárra "mérsékelte" a kártérítés összegét. A dél-koreai társaság követeléseit a testület elutasította, azonban a gyártó jelezte: megtámadja a döntést.

Könnyen lehet, hogy bár látszólag az Apple nyerte az összecsapást, a valójában egy nevető harmadik lesz az igazi nyertes. A tárgyalótermi diadal könnyen pirruszi győzelem lehet az Apple számára. A legtöbbet a felhasználók veszíthetnek, hiszen kevésbé lesz kiélezett a verseny és pont egy olyan vállalatot sikerülne meggyengíteni, amely megfelelő és versenyképes alternatívákat kínált az Apple termékeivel szemben.

Az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a Samsung nem fog kivonulni sem az okostelefonok, sem a tábla PC-k piacáról. Valószínűnek tűnik, hogy a két cég licencdíj-fizetési megállapodást fog kötni egymással. Az Apple nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a Samsungról, mint legfontosabb partneréről és beszállítójáról, de ugyanez igaz a dél-koreai konszernre nézve is. A licencdíjakat egyértelműen a vásárlóknak kellene megfizetniük, a Samsung okostelefonjai és táblagépei drágulni fognak.

A dél-koreai gyártó részvényeinek 7,5 százalékos zuhanását a Nokia 10 százalék feletti erősödése ellenpontozta. Az elmúlt évben igencsak megrendült finn társaság ugyanis az új telefonjaihoz operációs rendszert szállító Microsofttal együtt közvetlen haszonélvezője lehet az Apple és a Samsung csatározásának, növelve részesedésüket az amerikai piacon. A Samsung egyes készülékei forgalmazásának esetleges betiltása miatt más, a Google Android platformját futtató okostelefon-gyártó is a Windows Phone 8 felé fordulhat, hogy elejét vegye a pereskedésnek vagy a licencdíjak fizetésének. A Samsung és a HTC mindenesetre már korábban jelezte, hogy Windows-alapú telefon bevezetését is tervezi. A piaci átrendeződésből a gyakorlatilag a túlélésért küzdő kanadai Research in Motion (RIM) viszont rövid távon kimaradhat, az új BlackBerry 10-es sorozat készülékei ugyanis csak 2013 első negyedévében kerülnek a polcokra − mondta Horace Dediu, az Asymco iparági elemzője.

Az Apple célja nem az volt, hogy a Samsungot eltávolítsa a piacról, hanem az, hogy megakadályozza az Androidra épülő készülékek további térhódítását. A Samsung vereségéből elsősorban nem az Apple, hanem a Microsoft profitálhat, amely mindenképpen meg akarja vetni a lábát az okostelefon- és a táblapiacon. Amennyiben megfelelő stratégiát alkalmaz és nem kér majd túl nagy licencdíjat a Windows 8-as okostelefonok és tábla PC-k után, úgy jelentős mértékben növelheti piaci részesedését és bevételét. A sikerhez elengedhetetlen az is, hogy egyre több Windows 8-as alkalmazás készüljön. Amennyiben ez a két feltétel teljesül, akkor a Windows 8 az Android és az iOS kihívójává válhat. Mindez hosszú távon egyértelműen erősítheti a versenyt, hiszen a Google szintén nem fog lemondani az Androidról. Az igazi vesztes pedig az Apple lehet, mivel immár nem egy, hanem két vetélytárssal kell majd megküzdenie.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2012. 09. 06.. 19:11||#258
Hehe? Ezt megint hol álmodtad? Lassan fel kéne ébredned. 720p videókat tökéletesen játszik 1080p-seknél pár percenként van 1-2mp berezdülés vagy kockásodás. (a gépben nincs külön GPU hiszen akkor még ez sem lenne)
© narumon2012. 09. 05.. 23:17||#256
Nekem a netbookomban most a 60GB szabad a 320GB-ból. A 20GB nekem reggelire sem lenne elég...
Az asztali gépem sem kerül százezrekkel többe csak pont annyival amennyivel többet is tud. Nem a 10 szek bootidõ hanem az összes többi.
És nem nem tudok 900Mhz CPU-val Win8 videot csinálni mert nincs múzeumom :)
Nagyon nehezen akarod felfogni, hogy nem ilyen ótvar hardverek vannak a lakásban. Szerezzek esetleg egy 486-os gépet? Az már ingyen van, tehát árban überelhetetlen és jól megy rajta a DOS. :P
© narumon2012. 09. 05.. 15:31||#254
Ráadásul mekkora SSD is van benne? 4GB? Ennél a telefonomban sokkal több van.
© narumon2012. 09. 05.. 15:29||#253
És? Akkor pont annyival lassabb amennyivel olcsóbb. Ha valakinek az kell akkor vegyen olyat.
© narumon2012. 09. 05.. 11:56||#251
Nem tudom feltünt-e az enyémben nincs SSD.
SSD az asztali gépemben van ott a Win7 10-11mp alatt áll fel használhatóra.
-1
© errorista2012. 09. 03.. 23:55||#250
ez a 25 sec SSD-rõl elég ergya. a kindleöm negyed másodperc alatt a böngészõben van -.-
-1
© errorista2012. 09. 03.. 23:54||#249
miért, becslésed szerint mennyi prociidõt eszik a háttérben csicsikáló virtuális XP?
-1
© narumon2012. 09. 03.. 18:45||#246
Hát szerintem ez nagyon gáz. A legjobb hogy a youtube néha szimplán megáll és nem történik semmi :)

Az én netbookomnál erõsebb hardverrel rendelkezõt tudsz már venni 100 körül, de ugyanolyan erõset is 80 körül újonnan. Az enyémnek max azért nem ennyi volt az ára, mert aluminium házas, extrás készülék.
-1
© Papichulo2012. 09. 03.. 17:11||#245
Ez szanalmas... lehet, hogy olcso a gep, de akkor is vacak. Ezzel szerintem meg Afrikaban is kirohognenek teged. Komolyan sajnallak...
-1
© narumon2012. 09. 03.. 15:55||#243
És megvetted-e már az iphonet? Vagy hazudtál ott is? Azt ígérted, ha megmondjuk miben jobb az iphone az X8-nál akkor lecseréled? Mikor veszed meg az iphonet?
-1