HENT hírlevél

Újraindulhat a Megaupload?

Twitter-bejegyzésben tett sokat sejtető utalást Kim Dotcom arra vonatkozóan, hogy még az év vége előtt újraindítaná a januárban bezárt fájlcserélő oldalt.

A New Zealand Herald online kiadása szerint megindultak a spekulációk arra vonatkozóan, hogy az amerikai hatóságok által szerzői jogsértéssel vádolt Kim Dotcom a Megaupload portál újraindítását tervezi. Dotcom egy Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben arra célozgat, hogy egy sokak által várt eseményre még idén sor kerülhet, és hogy az új oldal nagyobb, gyorsan és biztonságosabb lesz.

A bejegyzés számos internetes és technológiai szakértő szerint annál is inkább a fájlcserélő oldal újraindítását jelentheti, hogy még mindig megoldatlan azon fájloknak a sorsa, amelyeket legálisan tároltak az oldalon a felhasználók. Ezen felhasználói dokumentumok elérhetetlenné válása jelentős felháborodást keltett, elérhetővé tételükre vonatkozóan az év eleje óta zajlanak tárgyalások. Dotcom nem sokkal az első tweet után még egy bejegyzést tett közzé, amelyben a Megabox névre keresztelt szolgáltatás szintén ez évi indítását jelentette be. A Megabox a tervek szerint olyan zeneszolgáltatás lenne, amely a művészeket a kiadók kihagyásával közvetlenül összekötné a fogyasztókkal.

Az új-zélandi hatóságok ez év januárjában amerikai támogatással folytattak razziát Kim Dotcom otthonában, amelynek eredményeként a Megaupload portál is bezárásra került. Dotcomot őrizetbe vették, majd feltételesen szabadlábra helyezték. Az új-zélandi bíróság előreláthatóan 2013 tavaszán dönt arról, kiadja-e az Egyesült Államoknak az amerikai hatóságok által több száz millió dollár összegű szerzői jogi károkozással vádolt férfit. Aktuális külföldi érdekesség

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #3
    A jogvédők hírlevelét olvastad. Miért is ne lenne benne egy "apróbb" csúsztatás, vagy ferdítés, mint mindig. Már megszokhattunk.
  • leetjunction #2
    Cikk végén "Aktuális külföldi érdekesség" ... mi lehet ez? :D

    Egyébként tényleg elképzelhetetlen, hogy mégis hogyan írhat a cikk szerzője olyan kapitális marhaságot, h Megaupload egy fájlcserélő szolgáltatás volt.

    TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ!
  • Zombee #1
    NEM FÁJLCSERÉLŐ! A megaupload csak tárhelyszolgáltatás.