Gyurkity Péter

Xperia SL, Optimus Vu, Xiaomi Európában

A Sony hivatalosan is bejelentette új készülékének érkezését, az LG világkörüli útra küldi saját újoncát, miközben a Samsung a Galaxy Note utódával fokozza a várakozást, a Xiaomi pedig Európára tekint.

Az Xperia SL - mint az Xperia S várható utóda - már márciusban felbukkant a hírekben, mégis egészen mostanáig kellett várni arra, hogy a Sony hivatalosan is bejelentse a készülék érkezését. A cég oldalán immár megtalálható a teljes specifikáció, amely a korábbi híreszteléseket igazolja: ikermagos 1,7 GHz-es Snapdragon S3 processzor, 4,3 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelző, Android 4.0, valamint egy 12,1 megapixeles kamera. A megjelenésre már nem kell sokat várni.


Sony Xperia SL

Az LG a maga részéről a korábban bemutatott Optimus Vu okostelefont küldi körútra, hiszen hivatalosan is jelezték, hogy az újonc Dél-Korea után szeptember folyamán több ázsiai, európai, valamint afrikai és közel-keleti piacon is megjelenik, rögtön ezután pedig (még valamikor a negyedév vége előtt) Észak-Amerikában is felbukkan. A hardveres jellemzők nem változnak, marad az 5 hüvelykes IPS-kijelző és a Tegra 3 chip, ám az LTE-ről érdekes módon már nem esik említés, így erről valószínűleg le kell mondanunk.


LG Optimus Vu

A Samsung már egyértelműen az IFA-ra készül, saját teaser videójukban finom utalást tesznek a Galaxy Note közvetlen utódára, amely minden bizonnyal a rendezvény alatt mutatkozik majd be a nagyközönség előtt. Magát a készüléket persze nem mutatják, mindössze a stylus egy része látható egyetlen pillanatig, de hallható, hogy minden fontosabb feladat "villámgyorsan elvégezhető egy ilyen kisméretű és könnyű" mobil kütyün - várjuk a hivatalos bemutatót.


A Xiaomi kínai gyártó a jelek szerint nem elégedik meg az óriási hazai piaccal, a következő évben ezért Európában is piacra dobná saját fejlesztéseit. Ők állítólag már több tajvani szolgáltatóval beszéltek az ottani rajtról, 2013 első felében pedig Európában is bemutatkoznának olcsó és kellemes jellemzőkkel ellátott készülékeikkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)