HENT hírlevél

Jimmy Wales nem szeretné a TVShack alapítójának kiadását

Online petíciót indított a Wikipédia alapítója annak érdekében, hogy megakadályozza a TVShack portált alapító brit fiatalember kiadását. A férfit az Egyesült Államok szerzői jogi jogsértéssel gyanúsítja, Nagy-Britanniában azonban nem emelnek vádat ellene.

A Wikipédia egészen az év elejéig a politikai semlegesség elvét követte működése során. Ez év januárjában azonban egy egész napos elsötétítéssel döntő szerepet vállalt az amerikai törvényhozás által tárgyalt kalózkodás elleni törvénytervezetek elleni tiltakozó megmozdulásban. Év eleji eredményessége után az információs portál alapítója, Jimmy Wales most egy újabb tiltakozó akciót szervez: meg kívánja akadályozni, hogy Nagy-Britannia kiadjon az Egyesült Államoknak egy szerzői jogi jogsértéssel gyanúsított személyt.

A 24 éves Richard O'Dwyer a TVShack.net portál működtetése okán kívánják felelősségre vonni az amerikai hatóságok. A portált a hatóságok 2010 nyarán zárolták annak okán, hogy azon engedély nélkül közzétett filmek és televíziós műsorok illegális letöltési lehetőségeire mutató linkek kerültek megosztásra. A szakértők szerint az üzemeltető jelentős összegű bevételre tett szert a reklámhelyek értékesítéséből. A westminsteri bíróság ez év januárjában határozott arról, hogy a gyanúsított kiadható az Egyesült Államoknak. Márciusban a brit belügyminiszter, Theresa May is aláírta a kiadatási engedélyt. O'Dwyer azonban a kiadatási határozat ellen fellebbezési kérelmet nyújtott be, amelyet júniusban elfogadott a bíróság, és július végére kitűzte a tárgyalás időpontját.

A Guardian beszámolója szerint Wales a change.org portálon indította el petícióját, remélve, hogy elegendő szavazat gyűlik össze ahhoz, hogy a belügyminiszter visszavonja a kiadatási engedélyt. A Wikipédia alapító érvelésében hangsúlyozza, a szerzői jog védelmével egyetért, ám úgy látja, felborult az egyensúlyt a tartalom-előállítók és a fogyasztók érdekei között. Az internetes szakember szerint nem helyes, hogy O'Dwyert olyan vádakkal akarják bíróság elé állítani a tengerentúlon, amiért hazájában nem ítélték el. Wales kiemeli, soha nem volt még példa arra, hogy amerikai állampolgárt Nagy-Britanniában állítottak volna bíróság elé amerikai területen elkövetett tettekért..

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!