Napi Online

Az első helyre vágyik a Lenovo

Fél év alatt két versenytársát is maga mögé utasította a Lenovo, ezzel a világ második legnagyobb személyiszámítógép-gyártójává vált. Nem titkolt célja, hogy középtávon a lista első helyét szerezze meg. A siker hátteréről, a piaci helyzetről és a terméktrendekről kérdeztük Lukács Anita ügyvezető igazgatót, aki január 1-jén került a Lenovo Magyarország élére.

A Lenovo tavaly a világ második legnagyobb személyiszámítógép-gyártójává vált. Akik követik a vállalat eredményeit, azokat nem érte váratlanul a hír.
− Tizenkét negyedéve nő gyorsabban a Lenovo az iparági átlagnál és tizedik negyedéve a négy legnagyobb személyiszámítógép-gyártónál. Ráadásul ez az eredmény nemcsak Kínára igaz, hanem a fejlett és fejlődő régiókra egyaránt, így Európára és Magyarországra is. Nem árulok el azzal sem titkot, hogy középtávon szeretnénk megszerezni az első helyet.

Minek köszönhető a látványos növekedés?
− Az erős felfutás nagyjából három éve indult, a "protect and attack" stratégia bevezetésével. Ennek a lényege, hogy megvédjük azokat a területeket, amelyeken vezetők vagyunk, másrészt nagyon odafigyelünk azokra, ahol növekedni kell. Földrajzi értelemben és a termékpalettát tekintve is.

Milyen területeken erősíthet leginkább a Lenovo?
− Elsősorban a fogyasztói és a kkv-szegmens felé nyitottunk az elmúlt időszakban. Ami a Lenovónak korábban is erőssége volt, az az IBM-örökség, vagyis a Think-széria, ami leginkább a nagyvállalati szegmenst szolgálja ki. Itt is folyamatosan bővülünk, az elmúlt évben több globális partner választott minket. Természetesen nem kínálhatjuk ugyanezeket a termékeket a fogyasztói szegmensben, a Lenovo nem mossa össze a két területet, nem adta fel azokat az elveket, amelyek szerint kialakította mondjuk a ThinkPadet. A fogyasztói szegmensben az IdeaPad termékcsalád modelljeit kínáljuk.

Január elsejével vette át a Lenovo Magyarország vezetését. Mit jelent ez a cég életében?
− Tulajdonképpen mindig egy cégnél dolgoztam, az IBM Magyarországnál szinte egyedüli külkereskedő nő voltam a mérnök férfiak közt, innen "igazoltam át" később a Lenovóhoz. A feladat ellenben mindig más volt, a direkt értékesítéstől a nagyvállalati ügyfelekig sok mindennel foglalkoztam. Ezeket a különböző területeken szerzett tapasztalatokat tudom felhasználni ügyvezetőként. Az elmúlt időszakban a Lenovo Magyarország megújult, többen távoztak és érkeztek − egy nagyon erős csapat állt fel. Mindenki nagyon akar és nagyon jót akar, úgy érezzük, egy felfutó ágazat felfutó cége vagyunk. Az elmúlt hónapokban új nagyvállalati ügyfeleket szereztünk, emellett erősítünk a fogyasztói szegmensben is. Úgy vélem, Magyarországon még komoly lehetőségünk van a növekedésre mindkét területen.

Mi az, amivel most meg lehet célozni a fogyasztói szegmenst?
− Idén ismét átalakul a személyi számítógépek piaca. Megmaradnak a hagyományos notebookok és asztali gépek, de a netbookok piacot veszítenek. Az az ifjú generáció, amelyik az utóbbit leginkább használta, ma már valami komplexebbet akar, elsősorban tabletet vagy ultrabookot. A Lenovo fejlesztései is ezekre fokuszálnak az okostelefonok és az okostévék mellett. Ez a PC+ korszak, ahol a termékek felhőrendszerbe illeszkednek. A mi esetünkben például az ultrabookjaink mellé automatikusan jár öt gigabájt tárhely is a Lenovo-felhőben.

De biztos nem csak ezért választják az ultrabookokat.
− Az ultrabookok egy új fogyasztói igényt elégítenek ki. Egyre többen vannak ugyanis, akik két személyi számítógépet használnak. Van egy notebookjuk munkaeszköznek, amelyiken rengeteg alkalmazás, program fut gond nélkül, gyors és sokáig bírja egy feltöltéssel; illetve van egy netbookjuk vagy táblagépük, amelyikkel a közösségi oldalakat érik el vagy híroldalakat olvasnak. Az ultrabookok ezt a két eszközt egyesítik egy gépben, az Intel szigorú szabványai szerint. Ezek többek közt előírják, hogy a képernyő méretétől függően legfeljebb 18 vagy 21 milliméter vastagok lehetnek, legalább öt órát bír az akkumulátoruk és hét másodpercen belül fel kell ébredniük a "hibernációból". A Lenovo ultrabookjai azonban ezeknél is többet tudnak, egy az új IdeaPad U310 hét, a 410 kilenc órát bír egy feltöltéssel.

Emellett több olyan alkalmazás van rajtuk, amilyeneket csak a Lenovo kínál. Az SSD, illetve a micro-SSD gyorsaságát a Rapid Boot fokozza a bootoláskor. A Shield Boot pedig arról gondoskodik, hogy ez a hét másodperces idő mondjuk egy év és ötven-hatvan letöltött alkalmazás után se legyen két perc, hiszen legfeljebb egy-két másodperccel nőhet meg a visszatérés ideje. A Smart Update alvó állapotban frissíti az e-maileket, a chaten vagy a közösségi oldalakon érkező üzeneteket. Akinek kevés az ideje, annak elég csak kinyitni a gépet, s nem kell minden programot, oldalt egyesével újratöltenie − minden azonnal rendelkezésre áll.

A két új IdeaPad ultrabook a közösségi felhasználókat célozza meg. Mi a helyzet az üzleti szegmenssel?
− A legújabb IdeaPadek néhány hete már a piacon vannak, a ThinkPad ultrabookok következő generációja pedig augusztusban jelenik meg. A T430u általános üzleti ultrabook lesz, az X1 Carbon pedig egy forradalmian új megjelenésű és teljesítményű ultrabook. Olyan szénszálas anyagból készül, amelyet a NASA-val fejlesztett ki a Lenovo. Mivel nem tartalmaz a háza fémet, rendkívül könnyű, de a különleges anyagnak köszönhetően ugyanannyira strapabíró, mint azt a ThinkPadektől megszokhattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!