SG.hu·

Megsemmisítették a tavalyi népszámlálás külső adatbázisát

A sajtó nyilvánossága előtt semmisítették meg a tavalyi népszámlálás adatgyűjtő rendszerének külső helyszínen kezelt adatbázisát pénteken Budapesten; az eljárás a népszámlálás adatvédelmét szolgálja.

Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője elmondta: a külső adatbázis az adatgyűjtés szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos információkat tartalmazta, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) átvett a rendszert fejlesztő és üzemeltető IQSYS Zrt.-től, és a továbbiakban a saját informatikai rendszerében kezel. A külső adatbázis megsemmisítésére Vukovich Gabriella, a KSH elnöke adott utasítást a számítógépnek, míg Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az információkat tartalmazó adathordozók teljes "megtisztítását" indította el. Az adathordozók felülírása több nap alatt fejeződik be, ennek a végeredményeként az adatokat semmilyen módon sem lehet visszaállítani a külső szervereken.

Kópházi József, a KSH informatikai főosztályának vezetője kifejtette: azért volt szükség külső szolgáltató bevonására, mert a rendszer folyamatos, megbízható üzemeltetését a népszámlálás lebonyolítása alatt a KSH így tudta biztosítani. A külső adatbázis tartalmazta a többi között a címjegyzékek, az adatfelvételben részt vevők, valamint az információgyűjtés előrehaladásának, folyamatának felügyeletét leíró adatokat - fűzte hozzá.

Vukovich Gabriella bejelentette, hogy az információk egy kisebb hányadának a feldolgozásával a korábban ismertetett adatoknál jóval részletesebb eredményt tesznek közzé várhatóan a nyár végén, az adatok teljes feldolgozása pedig jövő tavaszra várható. Hozzátette, hogy nagy gondot fordítottak az adatok biztonságos kezelésére. Péterfalvi Attila elmondta: az adatok feldolgozásával kapcsolatban eddig nem merült fel kifogás; a KSH-val folyamatosan egyeztet adatvédelmi kérdésekről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© petyminger2012. 06. 05.. 11:39||#7
nem baj srácok,

így legalább nem derül ki, hogy a szaros izrael s(z)arom népe már be is költözött...

majd lesz kit kikergetni legalább...
© morden2012. 06. 04.. 21:25||#6
Amúgy össze kell rakni a wincsesztereket aztán kiosztani pár kalapcsot, nem napokig felülírni ... 😄
© Cat2012. 06. 04.. 00:11||#5
szerintem kurvára megdöbbentõ lesz, hogy mennyi magyar távozott külföldre. Vastagon 10 millió alatt vagyunk.
© bunny2012. 06. 03.. 22:39||#4
Vicces, hogy eddig tart a feldolgozás, máshol furcsa módon néhány hónap alatt végeznek az ilyesmivel. Persze ott lehet nem az a cél, hogy hitelesen meghamisítsák ...
© kjhun2012. 06. 02.. 19:43||#3
Data Killer-el pillanatok alatt meg lett volna semmisítve az összes adat. <#hehe>

Ez nagyon erõs mágneses tér keltésével, minden mágneses adathordozóról letöröl mindent, egy pillanat alatt. Így nem tartana napokig a mûveletet.
© FoodLFG2012. 06. 02.. 13:58||#2
jaja. Nevetséges. De legalább MTI hírben jól mutat a téma, hogy milyen fantasztikus, gondoskodó államunk van... eh eh 山(^^)山
© morden2012. 06. 02.. 12:18||#1
Hehe, biztos nincs biztonsági másolat 😄