SG.hu·

Az IP-címek nem azonosítják egyértelműen az embereket

Egy New York-i bíró úgy döntött, hogy az IP-cím alapján nem lehet száz százalékos biztonsággal azonosítani az internetezőket. Mindez a WLAN-hozzáférések folyamatos térhódításának köszönhető.

Korábban már születtek hasonló ítéletek, azonban Gary Brown bíró nem csupán azt mondta ki, hogy az IP-címek alapján nem azonosíthatók egyértelműen a felhasználók, hanem azt ajánlotta a témával foglalkozó összes kollégájának, hogy kövessék a példáját és fogadják el, illetve alkalmazzák az érvelését. Brown az első olyan bíró, aki rendkívül részletesen indokolta a döntését. Szerinte meglehetősen meredek feltételezés abból kiindulni, hogy az a személy, aki egy bizonyos helyen fizet az internetkapcsolatért megegyezik azzal, aki az internetezési lehetőséget egy illegális fájl letöltésére használta fel.

A New York-i bíró szerint csupán IP-cím alapján gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy ki töltött le például egy filmet egy fájlcserélő hálózatról. Ez már csak azért sem lehetséges, mert gyakori, hogy egy WLAN-hotspothoz többen is csatlakoznak. Mivel a vezeték nélküli hálózatok világszerte egyre jobban terjednek, így a személyek azonosítása kizárólag az IP-cím alapján ma már lehetetlen. Ennek ellenére a szerzői jogvédő szervezetek rendszeresen megpróbálják elérni, hogy a bíróságok az IP-cím alapján találják bűnösnek az illegális másolatokat le- vagy feltöltőket, azonban hamarosan véget érhet ez a korszak.

2008 elején az Európai Unió és az internetes cégek között is komoly vita bontakozott ki az IP-címek megítéléséről. Az Európai Unió adatvédelmi csoportja azon az állásponton volt, hogy az IP-cím személyes adatnak számít, a Google, a Yahoo és a Microsoft ugyanakkor úgy vélték, hogy az IP-címek mindössze a kliens számítógépek azonosítására használt adatok, ennélfogva nem minősülnek személyesnek. Az EU csoportja ezzel nem értett egyet, bár azt elismerte, hogy vannak kivételek és például az internetkávézókban számos felhasználó veszi igénybe ugyanazokat a címeket. Mindazonáltal, amennyiben valakit ezen adatok által azonosítanak a világhálón, az egyszerű számok rögtön személyes adattá válnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Yv@n2012. 05. 13.. 16:59||#18
"aki azt hiszi hogy egy vírusirtó, egy tûzfal meg esetleg egy spamszûrés és a gépe nem támadható, az ugyanakkora tévedésben van mint aki leszarja ezeket."
A lényeg, hogy az ember törekedjen a biztonság elérésére.

A gép elsõ sorban az emberi hülyeség miatt támadható. Ha nem tudod felelõsségteljesen használni az eszközt és emiatt károkat okozol vele, akkor viseld a következményét. Az emberek valamiért természetesnek veszik, hogy számítógép az mindenkinek kell, miközben azt is természetesnek veszik, hogy buták legyenek hozzá mint a segg. Miért?
© Yv@n2012. 05. 13.. 16:55||#17
"De pl. ha a tõled ellopott telefonnal szerveznek le egy bûncselekményt, te is el lennél kenõdve rendesen, hogy miért neked kell a börtönben rohadni csak azért, mert az elõfizetõi hívószám a te neved van. 😉 Ugye?"

Azért nem kell túlmisztifikálni a dolgokat. A lopást jelented a rendõrségen és már nem a tiéd az eszköz, illetve a felelõsség. Ezen kívül ez épp egy olyan speciális eset, hogy a telefon IMEI száma alapján ha nyomozás indul pontosan meg tudják állapítani melyik szolgáltató melyik elõfizetett sim kártyája járt a készülékben milyen idõpontokon, és azt is, hogy ez mely cellában történt. Nagyon hamar a tökére lehet lépni bárkinek, aki lopott mobillal hibázik.
© Yv@n2012. 05. 13.. 16:52||#16
Igen. Éppen ezért, ahol figyelnek erre, ott kapsz ugyan ingyen wifi elérést, de a jelszavát már csak úgy adják ki, ha elkéred a pultnál és cserébe megadod a kontaktodat.
Másik megoldás, ami nálunk gyakori a plázákban, hogy egy köztes filter-en át megy minden forgalom, nem NAT-oltak a csomagok, így csak a 80-as port tartalmát érheted el és azt is szûrik.
Nyilván örül az ember, ha valahol open wifi-t talál a telefonjával és rászabadulhat a netre, de azért nem árt tisztában lenni vele, hogy ez bizony biztonsági kockázat a hálózatra, a végpont elõfizetõjére, de akár még a hotspot-ra csatlakozó userre nézve is(semmi sem garantálja, hogy a hotspot üzemeltetõje nem hallgatja le a teljes adatforgalmat...)
© Magiszter2012. 05. 10.. 18:04||#15
Igen, mert ha követjük a logikát: Az ellopott autóddal(Open/feltört-Wifi) elütnek egy csapat iskolást akkor téged vágnak sittre, hiszen az autó a tied.
Vagy a kölcsönzõt (NetCaffe) ha a bérbe adott autóval bûncselekményt hajtanak végre...
© Tetsuo2012. 05. 10.. 17:31||#14
😊 Tehat ha egy kavezobol vagy egyeb nyilvanos wifi-rol kovetek el kiber-buncselekmenyt, akkor is a tulaj vallalja a teljes felelosseget?
© gergely19912012. 05. 10.. 14:34||#13
Magyarországon nincs ilyen ember?
© Magiszter2012. 05. 10.. 12:57||#12
"Cikizi hogy védtelenül hagyta a wifit, és fel tudott rá menni."

Csak hogy korrigáljunk. Nem cikiztem, hiszen fel is ajánlottam neki a segítséget. Pusztán közöltem hogy ilyen esetben õ lenne büntetve (amúgy 52 éves tisztességes adófizetõ honpolgár) azért ha valaki fellép a wifijére és onnan követel online "bûncselekményeket".
© orkaman2012. 05. 10.. 10:11||#11
persze.

aki azt hiszi hogy egy vírusirtó, egy tûzfal meg esetleg egy spamszûrés és a gépe nem támadható, az ugyanakkora tévedésben van mint aki leszarja ezeket.

Ezzel a hozzállással elmehetsz a sony-hoz, ott örülnek a szakértõknek akik bolondbiztossá teszik a rendszert 1-2 ingyenes kis védelemmel.

Lenti példa #2. Cikizi hogy védtelenül hagyta a wifit, és fel tudott rá menni.
Na ezzel akkor ki is az óvatlan? kinek a forgalmát figyelhetik meg?
© opeca2012. 05. 09.. 22:05||#10
Marhaság, nem lehet mindenkitõl elvárni, hogy számítógépes expert legyen. Spammek mindig lesznek, a vírusok már azelõtt léteztek, hogy az Internetet kitalálták volna.

Ezek egyszerûen a velejárói a dolgoknak. Olyan ez mint amikor arról sírnak, hogy jaj de mennyi autó közlekedik, meg legyünk zöldek, no de mégis ki a fene akart technokrata társadalmat? Hát az emberek maguk, akkor majd leállítjuk az autókat aztán termeszthetsz otthon.

Ugyanez van az Internettel, majd leállítjuk aztán nem kell félned a spammektõl, bár mint mondtam vírust még így is bekaphatsz.

Nem a sima userre kell ráterhelni azt, ami magából a rendszerbõl adódik.
© Crane2012. 05. 09.. 17:11||#9
@MacropusRufus: Vagy még azt se, mert az eszközt konkrétan a MAC address azonosítja.
És akkor bankban meg a biztonsági õr a hibás, ha kirabolják a bankot? 😊 Azért ez nem ilyen egyszerû. A rendszergazda sem mindenható.
Az objektív felelõsség meg arról szól, hogy a rendõrség ráveri a tulajra a bírságot, az meg majd elrendezi azzal aki vezetett. Azt jó van! Kevesebb munka. Több idõ van trafizni. (abból van pénz!)

@Yv@n: Ja valahol van benne valami, hogy tanítani kéne az általános iskolába az alapvetõ számítástechnikai ismereteket, és az internet használatát. (és akkor a bírók, a politikusok és szerzõi jogvédõ maffiózók is tudnák mi az az IP cím és hogy mûködik)
De pl. ha a tõled ellopott telefonnal szerveznek le egy bûncselekményt, te is el lennél kenõdve rendesen, hogy miért neked kell a börtönben rohadni csak azért, mert az elõfizetõi hívószám a te neved van. 😉 Ugye?

Szögezzük le: IP cím alapján elítélni bárkit is iszonyatos nagy butaság! Pont olyan mint a középkorban a boszorkány üldözés! ("Engem békává változtatott" "Úgy van! Máglyára vele!!!" 😄)