MTI

Elektronikus Örökségtárat kap több ezer intézmény

A Magyarországon gondozott e-Örökségtárat már az idén több ezer Kárpát-medencei kulturális intézmény töltheti le saját szerverére.

A folyamatosan gyarapodó digitális gyűjtemény magyarországi települések és nemzetiségek, valamint a külhoni magyarság több mint kétezer tudományos és ismeretterjesztő kiadványát tartalmazza. Barna Gábor, az "Örökség-Kultúra" Oktatási E-Könyvtár felelős szerkesztője úgy fogalmazott: céljuk az, hogy a közoktatás és a kutatás minden szintjén hasznosuljanak, akár tananyagsegédletként, azok, a komoly munkával előállított kulturális javak, amelyekhez a korlátlan hozzáférés a teljes nemzeti közösség számára egyértelműen kívánatos.

Barna Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai intézmények mellett hiánypótló a tudásbázis anyaga a szomszédos országok magyar tannyelvű oktatási, kulturális intézményei mellett a többségi nemzetek iskoláiban, könyvtáraiban is. Az örökségtár a magyarországi kisebbségek elmúlt két évtizedben megjelent kiadványainak is a legteljesebb soknyelvű gyűjteménye - tette hozzá. Az Örökségtár jelenleg mintegy 20 gigabájt méretű, multimédiás anyagokat is tartalmazó állományát, amely a www.sulinet.hu/oroksegtar és a www.sulinet.hu/cimertar címen is elérhető, a Kárpát-medence 8-10 ezer pontján kívül az Európai Unió országainak kiemelt kulturális intézményeibe is el kívánják juttatni a következő hónapokban, "Teach Hungary 2012!" program címmel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!