Berta Sándor

Novell: cselekvőképtelenné válik e-mailek nélkül az Atos Origin

A Novell egyik menedzsere szerint a francia cég rossz döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy száműzi a kommunikációjából a belső e-mailezést, ez ugyanis károsan hathat a termelékenységre.

"Az e-mail halottnak nyilvánítása az évszázad túlzása. Természetesen a fiatalabb generáció tagjai egyre inkább a közösségi platformokat használják kommunikációs eszközként és az elektronikus levelezést régimódinak találhatják, de ennél a korosztálynál ugyanez elmondható az öltönyökről és és a kosztümökről is" - emelte ki Michael Kleist, a Novell közép-európai ügyvezető igazgatója.

Az üzletember szerint a fiatalok is gyorsan észre fogják venni, hogy a cégeknél továbbra is az e-mailek számítanak az első számú kommunikációs eszköznek és ezt nagyon gyorsan elfogadják majd, független attól, hogy szeretik-e az elektronikus leveleket vagy sem. A menedzser azzal érvelt, hogy az e-maileket nem használó cégek cselekvőképtelenek lennének és az elektronikus levelek már csak azért sem fognak olyan gyorsan eltűnni a vállalatok életéből, mert nincs alternatívájuk, amit integrálni lehetne a meglévő kommunikációs folyamatokba. "Az azonnali üzenetküldő programok és szolgáltatások, a közösségi platformok és a videochatek nagyon jók, ha egy futólagos csoport- vagy ügyfélegyeztetésről van szó, azonban az információk és a hivatalos megbeszélések archiválását, illetve nyomon követését már nem teszik lehetővé" - jegyezte meg Michael Kleist.


Az Atos Origin irodaház-komplexuma a cég halformájú logóját formázza

A Novell közép-európai ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: lesz egy generációs törés, amely a közösségi hálózatokon és a böngészőkön alapuló kommunikációs modelleket is meg fogja nyitni az óriáscégek számára. Az lesz az igazán érdekes, hogy milyen szimbiózisok alakulnak majd ki akkor, ha a közösségi oldalak és a felhő-alapú együttműködési modellek szélesebb körben elterjednek. A munkahelyek teljes körű digitalizálása olyan elektronikus kommunikációs folyamatokat igényel, amelyek hosszú távon is visszakövethetők és megbízható dokumentációs forrásként jöhetnek szóba. Ez azonban egy fokozatos folyamat és a lényeg, hogy a cégek támogassák a termelékenységben a munkatársaikat, ne pedig előírják vagy megtiltsák neki egy adott technológia használatát.

A menedzser így reagált arra, hogy Thierry Breton, az Atos Origin elnök-vezérigazgatója tavaly februárban közölte, hogy rövid időn belül teljesen száműzik a vállalat életéből az e-maileket. Erre azért van szükség, mert a dolgozóik hetente 5-20 órát töltenek elektronikus levelek írásával és megválaszolásával. Az elektronikus levelek szerepét egy Facebookra hasonlító belső oldal közösségi oldal, más közösségi portálok, chatek és azonnali üzenetküldő programok vennék át. Az átállásnak 2013 augusztusáig kell kell megtörténnie. A cég szóvivője néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy kitartanak az e-mailek száműzése mellett és az átállási folyamat már javában tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Daffit #6
    A belső kommunikációban ez megoldható, de kifelé már nem. Lehet, hogy csak erről van szó?
  • gforce9 #5
    Ja, az még egy hülye bill :D Csak keresgélek rajta, mi hol van :D
  • usersg #4
    "Erre azért van szükség, mert a dolgozóik hetente 5-20 órát töltenek elektronikus levelek írásával és megválaszolásával. Az elektronikus levelek szerepét egy Facebookra hasonlító belső"

    Nem kerestem meg az eredeti nyilatkozatot, de ez az indoklás nem tűnik életszerűnek... Most ha 20 órát írok email -t, és mostantól közösségi marhaságokon írok ugyanannyit, akkor hol itt a nyereség? Az üzenetet így is, úgy is meg kell írni. Nem hiszem hogy akár egy perc időt is nyerhet ezzel bárki is...
  • Tomalak #3
    hehe sztem már azt is leváltották, lévén francia cég sztem azerty-t használnak :D
  • dyra #2
    esélytelen a mail kiváltása.
  • gforce9 #1
    Az email egy olyan jól kitalált és bevált dolog, hogy aki le akarja váltani, annak fel kell kötni a gatyát. Kb annyira, mint a qwerz vagy qwerty billenytyűket, aki le akarja cserélni, mert talált egy jobb szövegbeviteli módot.