MTI

Nincs változás a képmáshoz való jogban

Az eddigi bírói gyakorlatot vezeti át az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezete a kódexbe, amikor kötelezővé tenné, hogy képmás, vagy hangfelvétel esetében már az elkészítéskor ki kell kérni az érintett személy hozzájárulását - mondta el csütörtökön Székely László, a Ptk. kidolgozásáért felelős miniszteri biztos, aki szerint a javasolt szabályozás nem hoz változást a jelenlegi helyzethez képest.

A HVG csütörtökön megjelent számában foglalkozott azzal, hogy a tervezet "erősen nyugtalanítja" például a hivatásos fotósokat, akiknek a jövőben nemcsak a felvételek nyilvánosságra hozatalához kellene megszerezniük az érintettek hozzájárulását, hanem már a kép elkészítéséhez is. "Ez a riportfotózás végét jelentené Magyarországon" a szakma képviselői szerint - írta a HVG.

Székely László ugyanakkor hangsúlyozta: a jelenleg is hatályban lévő Ptk. szerint egyrészt "tilos a más képmásával való visszaélés", másrészt pedig a képmás felhasználásához az érintett hozzájárulása szükséges. A bírói gyakorlat ugyanakkor már a kép készítéséhez szükséges hozzájárulás hiányát is a képmással való visszaélésnek tekintette, így a mostani tervezet csak ezt a bírói gyakorlatot szeretné átültetni a Ptk.-ba - mutatott rá.

Az új Ptk. tervezete szerint nem lenne szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és annak felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!