Berta Sándor

Nyárra készülhet el a Windows 8

Kiszivárgott információk alapján a Microsoft következő operációs rendszere a nyárra készülhet el, de csak az ősszel kerülhetnek a boltokba az első Windows 8-as PC-k, illetve táblagépek.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség bennfentesekre hivatkozva számolt be arról, hogy a nyárra készülhet el a Windows 8. Az operációs rendszernek egyaránt lesz asztali számítógépeken és mobil eszközökön futtatható verziója, továbbá x86/64- és ARM-kompatibilis kiadása. Míg az x86-os konfigurációkon a klasszikus Asztal továbbra is használható lesz, addig a Windows on ARM (WOA) változatra csak néhány asztali alkalmazás lesz elérhető. Ezek közé tartozik a Windows Explorer, az Internet Explorer és a Microsoft Office.

A Windows 8 őszi bemutatóján kevesebb, mint öt olyan készülék lesz elérhető, amelyekben ARM processzor fog dolgozni és ezek közül három lesz táblagép. Emellett több mint 40 olyan termék és konfiguráció lesz megvásárolható, amelyek az Intel CPU-ira épülnek majd. A Microsoft az ARM-kompatibilis rendszerek hardvereinél nagyon szigorú minőségkövetelményeket vezetett be. Elsősorban erre vezethető vissza, hogy az őszi rajtra várhatóan a vártnál kevesebb ARM processzoros, Windows 8-at futtató eszköz lesz a boltok polcain.


"Amennyiben a Microsoft lekési a szeptemberi-októberi időpontot, akkor gondban lesznek és idén már nem fogják tudni szállítani a szoftvert. A társaság azt szeretné a legkevésbé, hogy a piacon ne legyen versenyképes windowsos táblagép, miközben az új iPad igazi karácsonyi slágertermékké válik" - mondta Michael Gartenberg, a Gartner munkatársa. A Microsoft hivatalosan még nem erősítette meg az időpontokat, csupán annyit lehet tudni, hogy április elején lesz egy Windows 8-rendezvény, kifejezetten a konszern partnereinek. A cég ott fogja nyilvánosságra hozni az új operációs rendszer megjelenési időpontjait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #23
    Nézd, ne mondd nekem, hogy gyorsabb kézzel 22"-t bejárni, mint egy jó egérrel, azt pár cm-t mozgatva. ELhiszem hogy neked tetszik, még azt is elhiszem, hogy neked kényelmes. De ilyet ne állíts, hogy gyorsabb, mert fizikai képtelenség. Hosszúttávon fárasztóbb is. A telefon billentyűi és egy egér között pedig van jópár nagyságrend különbség hatékonyságban.
  • Magiszter #22
    Nekem teljesen kényelmes kartávolságban használni. Nem 40" de ilyen távolságra nem is kell, bőven elég a 22" is. A magas felbontás miatt úgyis minden kisebb, kb 30-50cm-re van tőlem a munkahelyi monitor most is. Az meg kartávolság. Otthon inkább csak 30cm.
    És mondom hogy gyorsabb a monitort tapogatni. Ugyanis úgy közvetlenül az adott pontot érinted meg a monitoron, míg egérrel közvetett módon. Gondolj bele hogy melyikkel tudsz gyorsabban navigálni a menük között: érintőképernyős telefonnal, vagy billentyűssel? Meg nem is a gyorsaság a lényeg igazán, hanem hogy azt tapogatod amivel foglalkozni akarsz. Sokkal... egyszerűbb az egész. A gesztusvezérlés meg kimondottan jobb mint egérrel.

  • lordsithlord #21
    Azért azt ne felejtsük el, hogy rengeteg olyan eszköz volt még az XP-s időkben, amik nem kerültek továbbfejlesztésre, így csak a korábbi verziókat lehet használni. Ez otthoni felhasználásban nem nagyon fog előjönni, de informatikusként rengeteg cégnél láttam olyan eszközt, amit még én se ismertem fel, pedig nem ma kezdtem a szakmát.
  • lordsithlord #20
    Bocsi, de nem jól számolsz!

    A számozás az OPERÁCIÓS RENDSZEREKET tartalmazza, tehát a Win95 előtti verziók felejtősek, mivel azok csak segédprogramok voltak, maga az oprendszer a DOS volt.
  • A1274815 #19
    "Suse Linux v.11 felett már elég emészthető . Mondjuk a Win7 vezérlőpultját az MS onnan lopta."

    Nana! Már a Vistaban is olyan volt a Vezérlőpult, sőt már XP-ben is hasonló volt alapértelmezetten csak még nem volt kiforrott.
  • narumon #18
    Akkor kikapcsolod.
  • gforce9 #17
    Hát attól hogy te a monitort tapogatod, attól még a legtöbben kellemes távolságból nézik, ahonnan már kényelmetlen odahajolni tapogatni, meg azért azt ne mondd, hogy az egér párcm-es mozgatása helyett, gyorsabb a monitort tapogatni. Mindegy hogy csempén, vagy desktopon.
  • Magiszter #16
    Asztali gépem van és érintős monitorom. Amióta meg van a monitor az egér+billentyűzet akkor kerül csak elő ha gépelnem kell valamit gyorsan (cset/word/excel), vagy ha a program olyan kis ikonokat használ amit fogpiszkával kellene nyomorgatnom.
    A metro felület meg kimondottan élvezet használni.
    Szóval aki azt mondja hogy asztali géphez hülyeség a metro annak csak addig van igaza míg nem rendeltetés szerűen használja. Azaz Érintőképernyős készüléken. Traktorral autópályán ne panaszkodj hogy nem tudsz 120-al menni... :)
  • gforce9 #15
    A win8 az vista kernel ugyanúgy ahogy a win7, nem kell aggódni :) Csak a 8 esetében kapott egy+guit, amit gyanítom asztali gépen a kutya se fog használni. A desktop üzemmódja full win7. Win7 drivereket megeszi, ami win7-en fut az 8-on is. Már ebben a prewiev verzióban se nagyon találtam olyan programot amit win 7-en használok 8-ra meg nem megy fel, gyanítom a végleges verzióban még kevesebb ilyen gond lesz. Parasztvakítás asztali gépre ez, semmi egyéb. A csempe mobilra jó lesz, asztali gépen meg marad a desktop üzemmód. Csak azt nem tudom miért kell csempe asztalira, amikor azért az sejthető, hogy nem fogják az asztali gép monitorját tapogatni az userek, ha ott van egy bill+egér.
  • sanyicks #14
    De jó hogy fejlődnek a gépek! az oseknek van mit kihasználniuk! Miért is a programokra menne a több memória meg hasznos dolgokra? Jobb ha már maga az os-elfogyasztja a felét ;)