Gyurkity Péter

Doro - okostelefon időseknek

Érdekes fejlesztéssel bővült a barcelonai MWC alatt debütálók tábora, hiszen a kevéssé ismert Doro cég elkészítette első okostelefonját - szokásukhoz híven, ezúttal is az idősebb korosztályokat részesítik előnyben.

Az új szoftvert a Doro a mobilipar éves összejövetelén Barcelonában mutatta be, ahol a mobilágazat nagyágyúi, így a HTC, a Nokia és a Sony is egy sor újdonsággal állt elő. Ha szétnézünk a cég hivatalos oldalán, szemünk elé tűnnek eddigi készülékeik, ezek pedig kivétel nélkül nagyméretű gombokkal és kicsinyke kijelzővel rendelkeznek. Nem véletlenül, hiszen a Doro eddig hagyományos mobiltelefonokat készített, azokat pedig elsősorban olyan idősebb embereknek szánta, akik nehezen, vagy eddig egyáltalán nem barátkoztak meg a mobilitás gondolatával. Most elérkezettnek látják az időt arra, hogy a célközönséget bevezessék az új korszakba.


A stílusosan PhoneEasy 740 névre keresztelt okostelefon természetesen nem hatalmas érintőképernyővel érkezik, ez nyilván túl drasztikus változás lenne a korábbi példányokhoz képest. A gyártó - amely további két változatot is bemutatott az MWC alatt, úgy gondolta, hogy itt is inkább egy kisebb kijelzőt párosítanak a hagyományos gombokkal, ez utóbbit pedig csúsztatható módon tennék elérhetővé. A hardveres specifikáció egészen pontosan egy 3,2 hüvelykes HVGA-kijelzőt, 512 MB RAM-ot, 4 GB-os belső tárolót, valamint egy 5 megapixeles kamerát és FM rádió támogatást sorol fel, ez nagyjából megszokottnak számít.


Az igazi meglepetést a szoftveres oldalra hagyták, itt ugyanis az Android operációs rendszer egy lecsupaszított változata kapott helyet. Sajnos a szoftver még nem teljesen kész, így a rendezvényen azt kipróbálók legfeljebb a főmenüben navigálhattak, de az világosan látszott, hogy csak a legfontosabb funkciók maradtak a terítéken, úgy mint telefonhívások, szöveges üzenetek, email, illetve képek. Maga a navigáció és a kezelőfelület is alaposan leegyszerűsödött, ezt a cég Doro Experience néven reklámozza, a Doro Experience Manager app révén pedig lehetővé válik a kinézet egyedire történő szabása az asztali PC-nkről is.


A szoftverrel a készüléket az idős felhasználó vagy gondozója az internet segítségével is kezelheti. Egy Facebook-verzió pedig abban segít, hogy megkönnyítse az idősek számára a családdal való kapcsolattartást. A Doro szerint az Experience csökkentheti a digitális megosztottságot az idős és a fiatal felhasználók között. A brit statisztika például azt mutatja, hogy már az angolok felének van okostelefonja, az idősebbek azonban nehezebben barátkoznak meg vele. "A szenior közönség összességében egyre jobban érdeklődik a technika iránt, és olyan okostelefont akar, amelyet használni tud" - fogalmazott a World Mobil Congress során Jerome Arnaud, a Doro vezetője. A hivatalos megjelenést idén nyárra ígéri, azt még nem tudni, hogy milyen áron és milyen sorrendben.

Más telefongyártókat is foglalkoztatja az idősebb korosztály kérdése. A közelmúltban került a piacra egy iPhone-alkalmazás, amely méri a vérnyomást. A Fujitsu - egyelőre csak Japánban hozzáférhető - készülékei pedig ugyancsak felkarolták a vérnyomás és a vércukorszint megfigyelését, és lépésszámlálóként is működnek, hogy a felhasználó ellenőrizni tudja teljesítményét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!