Alex

Megéri az árát a Samsung Note?

Egy hónapon át nyúztunk egy Galaxy Note-ot, a vállalat tavaly ősszel megjelent hibrid mobiltelefon-jegyzetfüzetét. A méret mindent visz.

Tavaly ősszel dobott a piacra a Samsung egy az okostelefonok és a táblagépek közé pozicíonált terméket Note néven, mely érdekes próbálkozás a cégtől a hordozható eszközök határainak kitolására. Míg régen, az ezredforduló táján a mobiltelefonok minden generációval egyre kisebbek és kisebbek lettek, addig az okostelefonokkal megfordult ez a trend, és minden újdonság egyre nagyobb. Kiszivárgott hírek szerint a dél-koreai társaság csúcstelefonja, a folyamatosan csúszó Galaxy SIII már 4,65 colos képátlójú lesz, míg az S2 4,3-mas, a Galaxy S pedig kerek 4 colos.


Ezért is figyelemreméltó a Note, melynek 13 cm-es (5,29 colos) képátlója a még meg sem jelent SIII felett van egy kategóriával: vajon meddig fog tartani a hízókúra? Tapasztalataim szerint nagysága már a kényelmes hordozhatóság és ergonómia határait feszegeti, hiszen míg ugyan most télen nem gond a nagykabát mély zsebébe beejteni, addig nyáron, amikor polóban - farmerban izzadunk majd az utcán ne is gondoljunk arra, hogy a nadrágzsebünkbe dugjuk. Fogás tekintetében pedig kifejezetten férfias készülék, de egy kézzel még jól megtermett emberek sem érik át a kijelzőt a hüvelykujjukkal, viszont cserébe nagyon vékony, és 178 grammos tömegét sem éreztem soknak. Talán nem véletlen, hogy másfél évvel ezelőtt megjelent Dell Streak sem futott be nagy karriert.

A kijelző a legjobb, amint valaha mobiltelefonnál láttam: tűéles, hatalmas felbontású (1280 x 800) Super AMOLED technológiájú. (Az OLED-nél nem kell háttérvilágítás vagy egyéb szűrő mint az LCD-nél, mivel minden egyes pixel fénykibocsátó diódaként működik, ezáltal vékony és könnyű lehet az ezt alkalmazó képernyő. A Samsung marketingesei által Super AMOLED-nek nevezett dolog egyszerűen az OLED panel érintésérzékeny verziója.)


A hatáshoz gazdagon hozzátesz a masinában lévő ikermagos 1,4 GHz-es processzor és az 1 GB memória, amit jól meghálál a rajta lévő Android (2.3.6 Gingerbread, de frissíthető lesz az Ice Cream Sandwich-re). A görgetés mindig folytonos volt, soha nem tapasztaltam akadást, gond nélkül lejátsza a HD felbontású videókat is. Nyolc megapixeles autofókuszos fényképezőmodulja LED-es vakuval és videótelefonáláshoz egy felénk tekintő 2 megapixeles szenzorral van kiegészítve. Az anyagok tárolására bőséges, 32 GB-nyi hely van, ami MicroSD kártyával a duplájára bővíthető.

A cég a hatalmas készüléket nem is telefonként, hanem intelligens jegyzetfüzetként reklámozza, és ennek érdekében több dologgal is ellátták. Az egyik legfontosabb a házban elbujtatott aktív toll, ami jóval többet tud a régen minden PDA-nál általánosan alkalmazott mutatóeszköznél. A Note szoftverével együttműködve kis gyakorlással nevéhez méltón azonnal feljegyezhetünk dolgokat, aláírhatjuk az elkészített képernyőmentéseket vagy fényképeket, firkálhatunk egy unalmas előadáson, de használhatjuk egyszerűen a kezelőfelület irányítására is. Legalábbis a reklám szerint.


A pálcát én túl vékonynak találtam, fogása finoman szólva sem a legjobb. A rajta lévő, képernyőmentéshez és vezérléshez található gombot sokszor megnyomtam véletlenül, és szerintem ez a megoldás a magyar nyelvhez alkalmatlan még folyásírással is. Ugyan válaszideje kiváló, de nagyon nehéz olvashatóan írni vele. Mivel már a képernyőtől másfél centire megjelenik a hatás, így még folyásírással is gondom akadt az ékezetes betűkkel, hiszen ilyenkor fel kell emelnünk a tollat, és óhatatlanul csúnya lesz az írás. Ráadásul kissé feleslegesnek éreztem, hiszen minden megoldható az ujjunkkal is, és azt nem is hagyhatjuk egy megbeszélés után az íróasztalon.


A Note cég által megcélzott piacát mutatja a programszervező is, amihez hasonlót persze bárki letölthet az Android Marketről, de ez is egy elég sokat tudó határidőnapló és napirendkészítő alkalmazás, mindenféle okos opcióval (Google naptár szinkronizáció, színkód-jelölés, keresés). A Samsung saját appboltjából szintén sok hasznos szoftvert tölthetünk le, az irodai, dokumentumkezelési funkciókat pedig a Polaris Office elégíti ki.

Internetezésnél teljesen felesleges a weblapok mobil verzióit használni, hiszen oldalra fordítva kijön az 1280 pixel előnye, azaz teljes szélességben látunk minden oldalt, és csupán kis belenagyítás kell a szövegek elolvasásához. Hálózati kapcsolódás terén elég annyit tudni, hogy van benne WiFi, ismeri a hazánkban még ki sem épített 4G-t, illetve a 21 megabitre képes HSPA+ szabványt, tehát ha várakozni kell egy honlap betöltésére az nem a Note miatt van. (Flash természetesen lejátszható.)


Utoljára maradt a mai hordozható szerkezetek nagy mumusa, az üzemidő. Nagyfelbontású kijelző, erős processzor; ezek miatt alig egy napos hasznos időtartamra számítottam még a nagykapacitású, 2500 mAh-es akkumulátor ellenére is, ezek után kellemes meglepetés volt, hogy átlagos igénybevétellel a dupláját tapasztaltam, cserébe viszont a feltöltése nagyon lassú, üres állapotból majdnem 3 óra.

Visszaolvasva szinte csak jót tudtam írni róla, ami azért egy csúcskategóriás készüléktől elvárható, de mégsem ajánlanám bárkinek. Ennek oka mérete és magas ára: előbbi a cikk elején már szerepelt, utóbbiról pedig annyit, hogy jelenleg netes árösszehasonlító oldalak szerint 180 ezer forintért lehet a miénk - ez másfélszer annyi, mint a mobiltelefonként sokkal jobban használható Galaxy S2. Akinek viszont a nagy kijelző mindennél fontosabb azt a cég legkisebb tabletje, a Galaxy Tab 7.7 is elcsábíthatja, hiszen gyakorlatilag a Note-tal azonos áron juthatunk hozzá. Az iPhone 4S-hez hasonlítva árban már megfontolandó ajánlat lehet, de az Apple-rajongóknál nem feltétlen ez az elsődleges szempont.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • toarpad #38
    Hanem kettőt :D
  • narumon #37
    Kapható Magyarországon 40 millió forintért hifi. Nem egyet adtak el belőle itthon...
  • Cat #36
    Ha az egész ország kap 500 darabot akkor nem nehéz kifogynia a készletnek. A cégek sokszor csinálnak mesterségesen hiányt, hiszen az is hírt gerjeszt, ingyenreklám, ráadásul áremelő tényező lehet.
  • Rage47 #35
    ja pl. fél millás fényképezőgépeket is viszik, mint a cukrot
    iphone 4s is egyből elfogyott itthon stb.
  • narumon #34
    ha ez igaz lenne, akkor itthon sem adnának el belőle ennyit. Meg nem fogyna annyi BMW és Audi és stb stb.
  • torreadorz #33
    "A kérdés az, hogy kinek, nem az, hogy hol."

    A magyar emberek 99.99%-nak. Kérdés megválaszolva.
  • Narxis #32
    "amikor a számítógépem épp nincs a közelben"

    Megfejtetted a mobiltelefon értelmét, régebben még a vezetékes telefont kellett helyettesítenie. A kérdés az, hogy ki mennyit nincs "épp" a számítógépénél és, hogy ez alatt az idő alatt minél gyorsabban, hatékonyabban és szórakoztatóbban tudja pótolni az okostelefonjával. Na ez az okostelefon értelme. Nyilván ma már nem csak üzletemberek használják, én se használom naponta pár óránál többet de nekem tök jó, hogy addig se maradok net nélkül. Vagy bármikor lehet valamilyen váratlan esemény ami miatt jól jöhet, pl. ma reggel nem volt vezetékes internetem, elolvastam az okostelefonom mobilneten keresztül a híreket és, hogy milyen idő lesz ma miközben elszürcsölgettem a kávémat. Ezer+1 helyzet lehet még ilyen amikor nagyon jól jön. A 180k sok. A kérdés az, hogy kinek, nem az, hogy hol.
  • torreadorz #31
    Magyarországon 140-180k bőven k.rva sok szerintem. Már csak azért is mert ha számítógép kell, akkor ennél jóval olcsobban kapok, ha meg telefon akkor meg ezek már kezelhetetlen méretüek.

    Sokszor már nevetek a kollégákon amikor elkezdenek telefonálni egy fél tepsi méretü telefonnal. Tisztára a 90-es években érzem magam.

    Na tehát a lényeg, ezeknek az okostelefonoknak a felhasználási köre az (persze a telefonáláson kivül), hogy amikor a számítógépem épp nincs a közelben akkor meg tudjak nézni néhány dolgot a neten. És le merném fogadni, hogy az okostelefon tulajoknak a 90%-a napi fél óránál többet nem használja erre a célra a telefonját. Na ehhez képest iszonyat sok a majdnem 200 ezres ár. Legalábbis magyarországon.

    Arról nem beszélve, hogy ezek az okostelefonok gyorsabban vesztik az értéküket mint bármi más a világon.
  • Dredd #30
    lol micsoda árakat írtok. én 12500- Ft-ért vettem az SGSII-t újonnan a Telenornál. (igen, előfizetéssel, mivel munkatelefon, alapból beszéltem 25-30000 forintot egy hónapban; nekem mindegy volt, mennyi a havidíj. ezzel a telóval és az új tarifával még kevesebb is lett a telefonszámlám.)

    btw nem tudom az árérzékeny emberek hol élnek, azért 140-180000 forint manapság egyáltalán nem sok egy olyan XXI. századi high-tech kütyüért, mint ezek az új telefonok, tabletek. egy havi fizetése egy kezdő buszsofőrnek.
  • gromgotth #29
    Látom alkalmazkodnak az emberek a követendő példához, és véletlenül sem mutatnak kis mértékű (szociális és semmilyen) empátiát/toleranciát sem azokkal szemben, akiktől esetleg egy kicsit feljebb kapaszkodtak a "ranglétrán". Azért én még remélem, hogy egyszer majd mindannyian ugyanazon a Magyarországon élhetünk.