Gyurkity Péter

Vékony Galaxy S III, négymagos HTC-k

Friss értesülés szerint a Samsung egy igencsak vékony készülékkel folytatná az eddig nagyon is sikeres Galaxy S sorozatot, míg a HTC több négymagos okostelefonnal javítana jelenlegi, némileg borús helyzetén.

Egy dél-koreai portál számolt be a hírről, miszerint a Samsung a vékony külsőt tartja szem előtt a Galaxy S III elkészítésekor. Természetesen a belsőségeket illetően sem lesz majd okunk a panaszra, ám a burkolat méretei alapján következtethetünk arra, hogy mely riválisok példáját követik, miközben a forrás azt is elárulja, hogy nagyjából mikor számíthatunk a debütálásra.

Eredetileg úgy volt, hogy a február legvégén esedékes Mobile World Conference alatt mutatkozik be az új okostelefon (több riválisával és testvérével egyetemben), ezt azonban a Samsung később cáfolta, és leszögezték, hogy erre valamikor később kerül majd sor. A koreai lap most arról ír, hogy egészen májusig várnunk kell a hivatalos bemutatóra, miközben a vékony, mindössze 7 mm körüli külső lesz az egyik kihangsúlyozott jellemző - ez leginkább a Motorola DROID RAZR telefonra hasonlít majd. A burkolat alatt négymagos processzor, LTE és HDMI-támogatás kap helyet, a készülék feladata pedig természetesen az, hogy folytassa az eddigi sikereket, amelyek mintegy 40 millió okostelefon eladását, ezzel egy időben pedig a Samsung felemelkedését eredményezték a szegmensben.


A HTC szintén négymagos chippel ellátott készülékeket dobna piacra, az ő szándékuk és elsődleges céljuk azonban a talpon maradás, pontosabban annak elkerülése, hogy komoly vereséget szenvedjenek el a területen. A napokban ismertették utolsó negyedéves és ezzel együtt éves eredményüket, ez pedig csalódást okozott, mi több, már olyan következtetéseket is olvashattunk, hogy ez lehet a vég kezdete, legalábbis számukra. Az előzetes hírek szerint legalább négy, négymagos processzorral ellátott fejlesztést mutatnának be az MWC alatt, ezzel szeretnének ismét lendületbe jönni, elkerülve azon korábbi túlzsúfoltságot, amely a vásárlók és az elemzők körében is inkább zűrzavart, mintsem fokozott érdeklődést váltott ki.

Egyes vélemények szerint azonban ezen új készülékekkel (többek között a Ville és az Edge révén) jó esélyük van a sikeres folytatásra - a piaci helyzet olyan gyorsan változik, hogy nem kell még leírni őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #6
    A Galaxy S hez is kapsz 3600Mah -s akku-t, bar egy hatlap is jar hozza mert kb 2-2.5 szer vastagabb a gyarinal. Ugyanakkor nem birja 2szer annyi ideig, talan ha +60% ot jelent. Legalabb is tapasztalataim alaojan. Anno amikor napont anagy igenybevetelnek volt kiteve a telefonom mindig volt nalam +egy akku es a dupla is.
  • RCH #5
    Egyetértek. Leszarom, hogy 7 mm a telefon, ha fél napot sem bír ki. Annyira nagy presztizsveszteség lenne egy 12 mm-es, izomakkus teló?
    Ráadásul minél vékonyabb a telefon, annál nehezebb a vállammal a fülemre szorítani ;-)
  • 17735 #4
    ...pl. kiadhatnák újra a HTD Desire-t pontosan ugyanolyan külsővel, csak gyorsabb processzor és több RAM ellenére kisebb fogyasztással (kisebb csíkszélesség, továbbfejlesztett architektúra), nagyobb felbontású (és vékonyabb) kijelzővel , min. 8GB beépített memóriával, jobb (nem feltétlen nagyobb felbontású) kamarával, valamint az időközben javult technológia miatt nagyobb kapacitású akkumulátorral, nagyobb verziószámú Bluetooth és WiFi támogatással....
    ...aztán két év múlva ismét ugyanazzal a mérettel egy még durvább telefont, valahogy úgy ahogy almáéknál.
  • 17735 #3
    ...és mi lenne ha végre nem csak a vékonyságra, ezermagos processzorra és eltehetetlenül tepsi méterre gyúrnának, hanem inkább egy nem-gamer 1GHz-es (esetleg dual-core) de alacsony fogyasztású (kis csíkszélességű) processzort, emberi méretű (3.7-4") de nagy felbontású (nagyobb mint 800*400) képernyőt és inkább kicsit vastagabb, de nagy kapacitású (2500+mAh) akkut adnának...
  • denes123s #2
    Ahhoz vmi forradalom kéne az energiatárolásban. A jelenlegi akkumulátorokból nem hiszem, h többet bele lehetne zsúfolni egy kis telefonba.
  • asdasdasd #1
    Inkább az üzemidőt növelnék.