SG.hu·

Szombathelyi DJ-knél foglalt az adóhivatal

Szerzői jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás lemezlovasok ellen, akiket két szombathelyi szórakozóhelyen ellenőriztek a hétvégén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága.

Cséve Szabolcs, a szervezet sajtóreferense közleményben közölte: a Vas megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság munkatársai az ellenőrzés során olyan tartalmakat találtak a lemezlovasoknál, amelyek felhasználására azok engedéllyel nem rendelkeztek, a felhasználás után jogdíjat nem fizettek. Az ellenőrzésbe szaktanácsadóként a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (MAHASZ) munkatársait is bevonták, akiknek helyszíni előzetes szakvéleménye szerint a DJ-k technikai eszközeiken olyan zenéket játszottak le, amelyeknek felhasználására nem volt engedélyük.

A vám- és pénzügyőri igazgatóság mindkét esetben lefoglalta a zeneműveket tartalmazó adathordozókat, laptopokat, pendrive-ot, külső merevlemezt és több mint 160 darab CD-t - fűzte hozzá. Cséve Szabolcs közölte: a zeneszámokat engedély nélkül szolgáltató személyek ellen a hatóság szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentést tett a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál. A bűncselekményt elkövető személy akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - tájékoztatott a sajtóreferens.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© aaaaa2012. 02. 04.. 17:00||#5
DJ-knél ez másképp mûködik, amennyiben kifizeted a "védelmi pénzt" és egyenként engedélyezteted az összes CD-det az Ajrtisjusnál minden OK. Vagy fizetsz minden évben 93 ezer Ft+ Áfá-t és akkor megint jó gyerek vagy és minden zenéd azonnal legálissá vált. Meg lehet még kizárólag eredeti cuccokat játszani de az kicsit sokba kerül, meg nem is megoldható minden esetben. Különben köztörvényes bûnözõ vagy, akit sittre kell vágni.
Itt el lehet olvasni mik a feltételek, akik kifizetik az éves díjat, azokat nem feltétlen szokták zaklatni.Jogdijkozlemeny_2012
Az akár 2 évbõl természetesen nem lesz semmi, az ittas sofõr is kaphatott volna akár 8 évet is. A lefoglalt cuccokra ráülnek pár évre, lehet hogy soha nem adják vissza, utána a köztörvényes bûnözõ DJ megússza pár százezres vagy milliós "csekély" pénzbírsággal, ami jól jön majd a költségvetésnek, vagy annak aki lenyúlja. Megint sikerült pár embert egy életre tönkretenni, büszkék lehetnek magukra.
© thrawnguru2012. 02. 02.. 23:18||#4
Arról nem is beszélve, hogy én legalábbis úgy tudtam, hogy a jogdíjat nem az elõadó fizeti, hanem a hely tulajdonosa, ahol a rendezvényt megszervezik. Zenekaroknál legalábbis így megy.
Az meg a másik, hogy az írható cd-k, dvd-k árába beépített büntetés - mert õk elõre feltételezik, hogy arra te jogsértõ tartalmat raksz - az miért nem elég? 2 év baszki, hát ez felháborító...


Erre már csak ezut tudom mondani:
Egy érdekes összefoglaló
© narumon2012. 02. 02.. 16:18||#3
Ez furcsa minden írható cdvel kifizette az arra esõ jogdíjat!
+1
© TonySoprano2012. 02. 02.. 07:22||#2
És akkor ez hogy?
Bementek a köcsögök a buliba,le állítottak a zenét és elszedték a d.j.-töl az összes cuccát?
Ez mekkora egy parasztság!Na ha ezután kiverném 2 fogát a "szerv"-nek akkor esetleg jöhetne a 2 év is 😊
Azért jól elszaladt a ez a világ a faszra..........
© ADAMEX92012. 02. 01.. 21:57||#1
2 év csóriknak, mert nem vették meg David Guetta legújabb lemezét??
Bezzeg, ha ittasan, belõve balesetet okozol és el is hajtassz a helyszínrõl akkor megúszod 5 hónappal.
+1