SG.hu·

A norvég állami cégeknél kitiltották a Google felhőszolgáltatásait

A Datatilsynet nevű norvég adatvédelmi felügyelet megtiltotta a keresőcég számítási felhő technológiára épülő alkalmazásainak és szolgáltatásainak használatát a helyi állami vállalatok dolgozóinak.

A hivatalos indoklás szerint a tilalmat adatvédelmi okokból vezették be a norvég állami szektorban. A Datatilsynet úgy vélte, hogy jelenleg nem lehet tökéletesen megállapítani, hogy a Google cloud-szolgáltatásaiba kerülő adatokat pontosan hol tárolják el. A január 16-i keltezésű, de csak most nyilvánosságra hozott dokumentumban az olvasható, hogy az amerikai vállalat számítási felhő technológiára épülő platformjainak használata sérti a norvég adatvédelmi törvényt.

A norvég hivatal indoklásban kiemelte, hogy azért is aggályos a számítási felhőben való adattárolás, mert az Egyesült Államok kormánya a Patriot Act nevű törvényre hivatkozva bármikor hozzáférhet a tárolt adatokhoz, függetlenül attól, hogy ezeket az információkat éppen a világ mely országában őrzik. A jogszabály komoly problémát jelent az amerikai cégeknek és könnyen rájuk üthet vissza. Gordon Frazer, a Microsoft munkatársa tavaly nyáron az Office 365 londoni bemutatóján kijelentette, hogy a felhőben tárolt adatokat nem tudják megvédeni a törvénytől, ráadásul a felhasználók nem is tudnának róla, hogy valaki hozzáfért az adataikhoz. A szolgáltatásaikat az USA-n kívül is kínáló amerikai technológiai cégek egyre gyakrabban szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy mi történik a felhasználók adataival. Különösen Európában, az ázsiai és a csendes-óceáni régióban, illetve Kanadában okoz felháborodást a Patriot Act.

A norvég eljárás azután indult el, hogy egy felhasználó bepanaszolta a narviki városvezetést, mert az át akart térni a Google platformok használatára. Ugyanakkor érdekes adalék, hogy korábban Dániában is sor került egy hasonló vizsgálatra, amelynek során azt a kérdést vették górcső alá, hogy a helyi iskolákban alkalmazhatók-e a Google Dokumentumok, és ennek nyomán a helyi hatóságok megtiltották a tanároknak a szolgáltatást használatát, mondván ez személyes adatokat is érinthet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© birdo2012. 02. 01.. 21:00||#18
Egy vagy két " felhõ alkalmazást amely .... egy olyan kis porszem mint én örömmel használ...azaz kihasznál....nekem pont elég, hogy a vistám jogtiszta.... Miért kell nekem áttérnem másik irodai alkalmazásra ??
Egy cég szerintem is védje meg az adatait.... de ez sajnos attól függ, hogy mennyit tud...rászánni....

© drakesberg2012. 01. 28.. 09:22||#17
Birdo, szerintem van más ingyenes, jól használható irodai alkalmazás is. Ott például a TE gépeden tárolódnak az ADATAID, vagy pendrive-ra mented õket, és a kis usb kulcsodról, az ágynemûtartóból nem fogják tudni ellopni az adataidat, és nem fogják az amerikai titkosszolgálatok amerikai cégeknek kiadni versenyelõnyt nyújtva. (Gondolok itt olyan esetekrõl, amikor amerikai vállalatok Európában illegálisan, titkosszolgálatoktól kapott adatokkal nyertek európai végekkel szemben tendereket.)
© birdo2012. 01. 27.. 21:06||#16
" Google Dokumentumok,
Csak azért mert ingyen hozzáférhetõ bárki számára ??
Csak azért mert használható is ??
© fade2black2012. 01. 27.. 17:25||#15
Mondjuk sztem államigazgatásban vmi helyi nagygép kéne hogy legyen az alap.
© DopeBob2012. 01. 27.. 16:18||#14
fuss neki az olvasásnak még egyszer, menni fog az!
-1
© nextman2012. 01. 27.. 15:39||#13
Azt kell, mint a BSG-be, lehuzni a gepeket a halorol 😊
© finizlik2012. 01. 27.. 13:18||#12
Mert a google mégis mi?

Filippinó cég?
-3
© Mardekár2012. 01. 27.. 12:54||#11
Norvégeknek van eszük. Pont. Az meg, hogy amerikai vállalatokról kezdenek el egyes kommentelõk írni egy norvég vállalatokkal foglalkozó cikknél, az külön röhejes xD
+1
© jeti002012. 01. 27.. 03:50||#10
intranet, mivel szolgáltató nem kell más eszközeit használni. de ahhoz már nem értek, hogy a belsõ hálóhoz mennyire lehet hozzáférni 😛
© sanyicks2012. 01. 27.. 00:36||#9
itt hivatalos útról van szó. Ha nem hivatalosról lenne szó, a svéd kormány minden írásos dokumentációt letiltana, mert hát el lehet lopni...