Napi Online

Leépít a Foxconn Szlovákiában

Tömeges elbocsátást jelentett be Szlovákia második legnagyobb tévégyártója, a Foxconn Slovakia.

A Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilap információi szerint a cég 2400 alkalmazottja negyedétől, vagyis mintegy 600 embertől válik meg Nyitrán. A tömeges elbocsátás tényét megerősítette Helena Windisch, a társaság szóvivője is. A lépés oka, hogy a tajvani Foxconn a Sony számára gyártja a tévékészülékeket, a japán partner viszont a nyugat-európai piacok gyengélkedése miatt visszafogta megrendeléseit.

A Sony már 2011 közepén jelezte, hogy éves szinten az eredetileg tervezett 27 millió helyett csak 20 millió tévékészüléket képes értékesíteni. A Foxconn tavaly kezdett fokozatosan megválni szerződéses munkavállalóitól, 3000 fős állományát 2400-ra faragta vissza, most pedig úgy látszik, a törzsalkalmazottak vannak soron. Ján Badzgon, a szlovák elektrotechnikai ágazat szövetségének elnöke úgy véli, ha a szlovák kormány által nyújtott állami támogatások kifutnak, akkor néhány társaság távozhat az országból, a kábelkötegeket gyártó japán Yazaki például Romániába vitte át a termelést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!