SG.hu·

Sony: 13 megapixel, Android 4.0

Minden valószínűség szerint az utolsó Sony Ericsson okostelefon bukkan majd fel hamarosan, mégpedig 13 megapixeles kamerával és nagy kijelzővel, miközben a cég fokozatosan vezeti be az Android 4.0 támogatását.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a Sony kivásárolta partnere részét a közös leányvállalatból, így nemsokára saját nevén dobhatja majd piacra az újabb és újabb készülékeket. A megállapodás révén létrejött tranzakció januárban zárul le, ám ezt még a jelek szerint megelőzi egy új zászlóshajó megjelenése, amely egyelőre a Sony Ericsson LT28at nevet viseli.

A készülék több érdekességet is tartogat számunkra, hiszen meglehetősen nagy kijelzővel jelenik majd meg. Ennek pontos mérete 4,55 hüvelyk, ám az LTE támogatása is megoldott lesz, a cél tehát egyértelműen egy igazi csúcskategóriás megoldás elkészítése, amely elsősorban két kamerájával nyűgözheti majd le a fanatikusokat, a hátoldalon ugyanis egy nem kevesebb mint 13 megapixeles példány lesz megtalálható, amelyet az előlapon egy 720p felbontású felvételek készítésére alkalmas társa egészít majd ki. Ezzel a Sony nyilván a digitális kamerák ellen is szánja fejlesztését, ami nem túl meglepő, hiszen az okostelefonok egyes szegmensekben már megkezdték ez utóbbiak lassú de biztos kiszorítását.


A cég eközben közölte, hogy miként képzelik el az Ice Cream Sandwich, vagyis az Android 4.0 fokozatos bevezetését az Xperia családon belül. Ebből megtudhatjuk, hogy elsőként az Arc S, a Neo V, valamint a Ray kapja meg a frissítést, mégpedig valamikor késő márciusban, illetve kora április folyamán. A második körben az Active, az Arc, a Mini, a Mini Pro, a Neo, a Play, illetve az Xperia Pro követi majd őket, nagyjából egy hónappal később, de a Live with Walkman sem marad ki ebből.

Az elkövetkező hónapokban több állapotjelentés is megjelenik majd a pontos helyzetről, ezeket pedig videók kísérik majd, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a szoftver megjelenését az egyes változatokon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2012. 01. 05.. 16:06||#21
Ez nem ilyen egyszerû. Paraméterek alapján nem lehet digifényképezõt venni. Ha nagyon paraméterfüggõen akarsz vásárolni akkor a minimum amivel tisztában kell lenned az a képérzékelõ mérete.
© Rotcsa2012. 01. 04.. 13:03||#20
Azt hittem az objektív mérete, vagy az iso a lényeg. Azt már tudom, hogy a megapixel semmit nem jelent. :)
© asysoft2012. 01. 03.. 22:39||#19
Ne paraméterek alapján dönts, hanem nézz tesztképeket, különben könnyen csalódás érhet.
© asysoft2012. 01. 03.. 22:28||#18
AutoFocus != optikai zoom. Elõbbit valóban majdnem minden eszköz tartalmazza, utóbbit meg helyigénye miatt nem, említett N93-on kívül tán még a Samsung G800 volt az egyetlen, ami Európába eljutott.
© Rotcsa2012. 01. 03.. 17:56||#17
Valaki írja már le léci, hogy milyen paramétereket kell figyelembe venni egy fényképezõgép, vagy mobiltelefon fénykép-készítõ funkciójának figyelembevételekor.
Kicsit off ugyan a téma, de régebben is kérdeztem és akkor sem írt senki semmi :D bocsi

Szóval ha a képalkotás a lényeg, akkor mire figyeljek, ha telefont, vagy fényképezõgépet készülök venni? :)
Köszi!
© speed20062011. 12. 31.. 22:54||#16
Igen.
© zsimborgo2011. 12. 31.. 06:43||#15
Szóval akkor ez csak paraszt vakítás a laikusokak?
© kvp2011. 12. 29.. 16:24||#14
"így tudott igazi zoomot"

Meg a kozepkategorias sony telefonom is tud valodi optikait (mikromotoros). Sajnos ez neha hatrany, mert amire az automata elessegallitas beall, addigra lemegy a nap. Ezert gyorsan mozgo targyak eseten kenytelen vagyok manualis moban hasznalni. (meg szerencse, hogy van rajta) Mindezzel egyutt sokkal gyengebb a kepe mint az osoreg 2 megapixeles digit hatlapos olympus-ome volt, persze annak meg van rendes lencseje, viszont nem fer el a zsebemben.

"Elmondaná nekem valami okos hogy minek 13 megapixel?"

Ez a 13 megapixel az rgbg szubpixeleket jelenti, tehat valojaban csak 3.25 megapixeles a szenzor. (regen az olympus meg a valodi megapixelt irta a gepeire, annak a 2 megapixele ma papiron mar 8 lenne)
© finizlik2011. 12. 29.. 15:08||#13
Elmondaná nekem valami okos hogy minek 13 megapixel?

Talán ilyen szartelefonnal fogsz olyan képeket csinálni amibõl egy 10 emeletes ház oldalára lesz plakát?
© tucky12011. 12. 29.. 13:07||#12
Talán N93 volt ilyen. Végülis mai viszonyokhoz mérten nem is túl nagy, de 3cm vastag és szerintem mostani csúcsfonok jobb képet csinálnak nála. Cserébe leharcolva olcsón megveheted :D