MTI

Stanislaw Lemet ünnepli a Google-logó

Stanislaw Lemet ünnepli szerdán a Google: a keresőóriás különleges logója annak állít emléket a fekete-fehér interaktív animációval, hogy hatvan éve jelent meg a világhírű lengyel sci-fi szerző első könyve.

A rövid animációban az íróra feltűnően hasonlító rajzolt figura egy óriási robottal találkozik. A Google-felhasználók az egér mozgatásával kapcsolatba léphetnek a robottal, és segíthetnek neki a számolásban. Az emléknapi Google-logó (doodle) újdonsága az is, hogy az átrajzolt logóra kattintva ezúttal nem jelenik meg az eseményre utaló találati lap, azt ezúttal az interaktív játék helyettesíti. Az animáció egy üzenettel zárul, amelyből kiderül, hogy a rajzfilmet Daniel Mroz illusztrációi ihlették, amelyek a 2006-ban elhunyt Lem robotokról szóló Kiberiáda című novelláskötetéhez készültek.


Lem a 1940-es évektől számos novellát, költeményt és esszét írt. Első kötete Asztronauták címmel 1951-ben jelent meg. Legismertebb munkája, a Solaris tíz évvel később látott napvilágot nyomtatásban, az ugyancsak a kulcsművei között emlegetett Kiberiádát pedig 1965-ben adták ki. A Solarisból 1972-ben Andrej Tarkovszkij rendezésében készült a ma már klasszikusként emlegetett film, Steven Soderbergh pedig 2002-ben George Clooney-val készítette el a hollywoodi változatot. A lengyel író munkáit mintegy negyven nyelvre fordították le, és 27 millió példányban keltek el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • czyi #3
    és midet kenegeted vele?
    nekem nem a kedvenc írÓm, de azért szeretem a dolgait.
  • gombabácsi #2
    én az első pár frame után rájöttem hogy róla van szó :)
    egyik kedvenc írom :)
  • Teppik Amon #1
    Respect az öregnek. Az "Úr hangja"'-t ajánlom mindenkinek. A szó szoros értelmében sci-fi!