Gyurkity Péter

Jövőre jönnek a Samsung hajlítható mobiljai

Míg a Nokia első prototípusát mutatta be, addig a Samsung jövőre már kereskedelmi forgalomban kapható okostelefonokat ígér hajlítható kijelzővel. Az iPhone 4S ezalatt újabb országokban dönt rekordokat.

Néhány nappal ezelőtt mi is hírt adtunk a Nokia fejlesztéséről, amely hajlítható kijelzőjével, az ezen keresztül megvalósított vezérléssel váltotta ki az elemzők és a szegmens iránt érdeklődő közönség figyelmét. Bár többen megkérdőjelezték a megoldás életképességét, pontosabban az általa elérhető valós hasznot, a jelek szerint a gyártók megtalálni vélik legújabb kitörési pontjukat, hiszen a Samsung rögtön jelezte, hogy jövőre ők már piacra is dobnának ilyen okostelefonokat.

A gyártó már az idei CES alatt bemutatta saját fejlesztését, így van mire építeniük, a részletekkel azonban továbbra is adósak, hiszen mindössze annyit árultak el, amennyit az előző mondatban olvashattunk. Az elemzőknek múlt pénteken megtartott konferencián elmondták, hogy itt is hajlítható kijelzőkön keresztül valósul meg a vezérlés, és megemlítették, hogy egyszerre több változat is megjelenik majd a piacon. A bejelentés nyomán ismét felerősödött a vita, amelyben ezen megoldások esélyeit latolgatják. Szempontként merült fel, hogy ezen kijelzők halványabbak lesznek, gondot jelenthet a szükséges elektronika bezsúfolása a meglévő burkolatok alá, de ezen részleteket majd csak akkor ismerjük meg, ha a Samsung lerántja a leplet a kész változatokról.


Eközben az Apple háza táján is zajlanak az események, hiszen múlt pénteken az új iPhone 4S további 22 országban jelent meg. Hazánk is szerepel a listán, sőt végre filmek letöltésére is lehetőségünk van, az online üzletek mutatói alapján pedig a szakértők arra következtetnek, hogy a népszerűséggel itt sem lesz gond. A legtöbb országban 1-2 hetet kell várni egy-egy példányra, Szingapúrban pedig a későn ébredők nem is tudnak hozzájutni a készülékhez, mert az óriási érdeklődés miatt rögtön kifutottak a rendelkezésre álló készletből. Történik mindez úgy, hogy az újonc némi csalódást okozott, többen pedig máris az Apple várható lemaradásáról írnak, amely a vetélytársak fokozottabb fejlesztési üteme révén válik majd valósággá az elkövetkező hónapokban.

Könnyen lehet, hogy nem kell újabb 16 hónapot várni a következő változatra, ám erről majd az Apple kellő időben nyilatkozik (avagy szivárogtat részleteket).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • G_ArchAngel #34
    van egy ideje:)
  • KopaszIsten #33
    Én azt várom mikor lesz karórába épített mobiltelefon. Úgy nincs gond, hogy hova tedd, és nem hagyod otthon. :D
  • ugh #32
    ez rohadt nagy otlet felveszed mint egy karorat (elottem szolohoz csatl.) ha hivnak, mint a regi scifikben, a csuklodba beszelsz :D. ha netezni akarsz "kikalapalod" egyensre aztan hajra.
    A kihuzhato (az alant lathaot kepen -nem huzod ki beszelgethetsz ha kihuzod, akkor meg mar egy 17 colos moncsit kapsz ) az idealis mert igazabol mobilon netezni halal, kis lofasz, ha meg nagy akkor meg telonak szar.
    Nezem az embereket amikor egy tesla lemezjatszonyi szart fognak a fejukhoz, csoda , hogy nem dolnek el mint egy telikabat :D
  • ugh #31
    Meg is latszik nehany emberen az only facebook.
    Egyebbkent tenyleg rohadt fontos dolog a facebook
  • G_ArchAngel #30
    A bolygo neve: Fold-ben mar volt kihuzhatos:)

  • a_n_d_r_e_w #29
    ez volt masfel eve, azota gondolom sokat leptek elore
    http://www.youtube.com/watch?v=s4c2KnBKXu4

    folyik az innovacio kijelzogyartas teruleten, es a samsung az elvonalhoz tartozik:
    http://www.youtube.com/watch?v=kJEHp15Hoo0&feature=relmfu
    http://www.youtube.com/watch?v=M6YQiKmDWpI&feature=relmfu
  • csimmasz #28
    Oda azért kicsit kényelmetlen lenne.
    Bár, aztán kitudja, lehet csak megszokás kérdése.
  • dyra #27
    Ebben a kihúzhatóságbán annyira azért nem lennék biztos. Biztosan fel is lehet tekerni ezt a kijelzőt napjában akár 10x is? Mert kb csak akkor van értelme ha feltekerik valahova (bár úgy meg feltekert állapotban picikét vastag lesz). Valami értelme biztos van, én meg kibírom majd nélküle. Inkább összerakható vagy összeilleszthető lenne más telefonnal a kijelző annak több értelme lenne.
  • Marko001 #26
    Na az ékezet hiánya miatt a "karomra" helyett "karómra"-t olvastam elsőre. Elég egy kis rezgés... :DD
  • csimmasz #25
    En elbirnek viselni egz olyan mobilt amit orakent a karomra rakhatok.
    A hajlitott kijelzon megy az ora, ha hivnak eleg egy kis rezges,meg csongenie sem kell, megnezed ki hiv, ha fol akarod venni eleg kihajlitani egyenesbe, stb.