Gyurkity Péter

HTC és Samsung zászlóshajó

Mindkét gyártó újabb csúcskategóriás versenyzőt szeretne piacra dobni az elkövetkező hetekben - előbbi már bemutatta saját megoldását Dél-Koreában, míg utóbbi hamarosan megteszi ugyanezt.

Mind a HTC, mind pedig a Samsung újabb, kellemes jellemzőkkel felruházott okostelefonnal erősítené saját pozícióit a szűnni nem akaró versenyfutásban, elsősorban nyilván az LG-vel szemben, amely hazai pályán már szintén bemutatta saját hasonló változatát. Mindkét új jövevény az Androidra támaszkodik, némi kiegészítéssel.


HTC Raider 4G

A HTC Raider 4G néven mutatta be Dél-Koreában telefonját, amely támogatja a 21 Mbps-os HSPA+, illetve a 100 Mbps-os LTE technológiát, így az elérésre nem lesz panasz. A készülék 1,5 GHz-es ikermagos processzort kap, amelyhez 4,5 hüvelykes IPS-érintőképernyő (960 x 540 pixel felbontással), 1 GB RAM, 16 GB-os belső tároló, továbbá egy 8 megapixeles hátoldali dual LED flash és egy elülső 1,3 megapixeles kamera társul, hogy a képet WiFi, Bluetooth 3.0, GPS, valamint egy 1620 mAh-ás akkumulátor tegye teljessé. A Raider 4G pontos mérete 128,8 x 67 x 11,27 mm, az Android 2.3 mellé pedig a Sense UI jár majd.

A Samsung a maga részéről szintén itt tervezi bemutatni fejlesztését, amelynek nemzetközi megjelenése később várható. Esetükben SHV-E120L névre hallgat az új zászlóshajó, amely szintén támogatja az LTE-technológiát, és ugyanúgy a csúcskategóriában száll majd harcba a riválisokkal. A telefon Android 2.3.5-re támaszkodik, ehhez 1,5 Ghz-es ikermagos Qualcomm chipet kap az Adreno 220 grafikus vezérlővel, 1 GB RAM, 16 GB-os belső tároló, egy 4,7 hüvelykes (1280 x 720 pixel) érintőképernyő, hátoldali 8 megapixeles és elülső 2 megapixeles kamera kíséretében, a listán pedig megtalálható továbbá a GPS, a WiFi, a Bluetooth 3.0, a gyorsulásmérő, az NFC, valamint a DMB.

Az SHV-E120L egy 1850 mAh-ás akkumulátort kap, a cég szempontjából hazai pályán októberben jelenik meg, ezt nyilván további országok követik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #25
    Nezd, maig lehet venni 1 magos, 1GHz korul uzemelo telokat 4" alatti kijelzovel, ezeknek az akkuideje joval magasabb mint a csucskeszulekeke, de nyilvan a sebesseg teren van kompromisszum. Esetleg meg lehet varni mig a TSMC felporog 28nm-en, es akkor az akkori kozepkategoriasok kozul valasztani.
  • Rapid81 #24
    Nem, senki nem áll mögöttem pisztollyal, viszont az Omnia 2 a 3. Samsung telefonom és a következőnek is azt szeretnék, csak sajnos nincs olyan alternatíva, amiért jelenleg megérné váltani. 4 éve vettem U600at, 1 hétig lazán bírta, pedig nyúztam. 2 éve vettem az Omnia 2-t, és a mai napig bírja majd' egy hétig, pedig nyúzom. Be akartam ruházni egy SGS2-re, de az akkuidő nevetséges és ezért várok valami választási lehetőséget, de a Samu nem ad ki semmit.
  • a_n_d_r_e_w #23
    Es gondolom ott allnak mogotted a boltban egy pisztollyal hogy neked csak ilyet szabad vasarolni es nezni percenkent ahogy merul az akksi.... no comment, hihetetlen hogy egyesek milyen hisztit kepesek levagni...
  • Rapid81 #22
    Másokat (és több tízmillió embert) pedig igenis zavar, hogy nem lehet egy ilyen kütyüvel 1 napnál tovább távol maradni egy konnektortól. Ez nem mobilitás, ez röhej.
  • zpe #21
    Majd fölhúzom az N9-esemet 1,5-re aztán veszek hozzá USB-s külső aksit :)
  • a_n_d_r_e_w #20
    Tovabbra is fenntartom, aki turazni akar, valasszon maganak olyan telefont. Nem lehet valami egyszerre gyors, nagy kijelzos es "tartos" is. Az a regi vicc jut eszembe, hogy cegunk olcson, jol es gyorsan dolgozik, On ezek kozul kettot valaszthat. Ugyanaz a helyzet. Aki egy ilyen kategorias telefonnal mindig az akkuido miatt sir, az nevetseges, tele a piac mas ajanlatokkal, valasszon azok kozul. Vagy ha koti az ebet a karozhoz, akkor keszuljon fel potakksikkal, utacotoltokkel stb. Engem (es tobb tizmillio embert) egyaltalan nem zavar, hogy ejszakara toltobe/bolcsobe helyezze a gepet.
  • Rapid81 #19
    Az Omnia 2 480x800as ADMOLED kijelzője mióta csapnivaló és mióta nincs meg a 800 képpontos képszélessége? Ne nyilatkozz olyanról olyanokat, amiről fogalmad sincs.
  • kisedi #18
    Nekem Galaxy S I-em van, Android 2.2.3-al, Darky Rom-al, KEMÉNY használat mellett 2 nap de átlag 3-4 naponta töltöm. Töltés nélkül telefonálásra megvan az 5 nap.
    Tudom az omnia kijelzője csapnivaló, fogyasztása is kevesebb mint a 4"-om, igazság szerint netezni nem lehet rajta mert nincs 800 képpont széles kijelzője, szval azt hiszem a Galaxy S egy klasszis!
  • zpe #17
    Amúgy zamzung nem sokat törődik a desig-nal, gyakorlatilag beletosz egy még nagyobb procit meg gyorsítót aztán jólvan .
  • nextman #16
    Csatlakozom. Kell a meret. Persze nem kotelezo mindenkinek ilyet venni, aki akar vehet gyufasdobozmeretut is.