SG.hu·

Betiltatná az iPhone amerikai forgalmazását a HTC

Fokozza a nyomást az Apple-ön a HTC, miután a tajvani cég három szabadalom megsértésére hivatkozva pert indított az amerikai társaság ellen − írta a Reuters.

Az USA adóparadicsomának számító Delaware államban zajló perben a HTC azt akarja elérni, hogy tiltsák meg a szabadalomsértő termékek, így a Macintosh számítógépek, iPadek, iPodok és iPhone-ok egyesült államokbeli importját és értékesítését. Ezenfelül több rendbeli kártérítést követelnek, többek között szándékos szabadalomsértésre hivatkozva a feltételezett okozott kár háromszorosát fájdalomdíjként. A kereset újabb frontot nyit a két cég jogi háborújában; az Apple az elmúlt két év során már több pert indított a tajvani társaság, illetve annak okos telefonjai ellen, nem meglepő módon szabadalomsértés tárgyában.

A HTC időzítése sem tűnik véletlenszerűnek, keresetét egy nappal azután nyújtotta be, hogy a Google bejelentette a Motorola mobilkészülék-gyártó ágának felvásárlását. Az akvizíció komoly nyomást gyakorolhat a keresőóriás Android operációs rendszerét licencelő cégekre, így például a HTC-re is. A Google tavaly épp a tajvani céggel fejlesztette ki az Android alapú Nexus készüléket, ám az az értékesítési adatok terén nagy csalódást keltett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MaT2011. 08. 21.. 14:15||#9
<#eplus2><#nevetes1> Es mennyire igazad van!!! 😄 +1!
© Komolytalan2011. 08. 19.. 09:44||#8
Azért az se felejtsük már el, hogy a google-nek mennyi innovációja volt az elmúlt bõ 10 évben, és hiába hogy nem szabadalmaztatták, lemásolni mégse tudta senki se.
Google innovációk:
- autó, ami magát vezeti
- a föld lefotózása
Apple szabadalmak:
- lekerekített sarkú téglalap

Ugye érzed a különbséget? :-D
© attes2011. 08. 18.. 15:21||#7
Azért azt ne felejetsük el, hogy az apple-nek mennyi olyan újítása, megvalósítása voltaz elmúlt 30 évben, amit aztán a konkurencia szemrebbenés nélkül lekoppintott.

Steve Jobs mondta is viccesen az egyik bemutatóján, hogy ezt ilyenre csináltuk majd a Microsoft lemásolja.

Lehet, hogy most megunták, vagy csak túl mohó valaki (valószínûleg nem a Steve Jobs).
© G_ArchAngel2011. 08. 17.. 18:38||#6
Picit meg gyurok ra, akkor tudunk tarsalogni.<#law>
Bar szerintem en a humorerzekem nem fogom tudni elvesziteni.
© HM2011. 08. 17.. 18:24||#5
Még mindig buta vagy!
© G_ArchAngel2011. 08. 17.. 15:45||#4
Breaking:

Steve Jobs ugy dontott, hogy az uj Kozpont padloburkolata meszko lesz az eredeti tervben szereplo marvany helyett.
A kulonbsegbol megveszik a HTC-t es a Samsung Mobile-t.
-1
© sanyicks2011. 08. 17.. 14:09||#3
Az epl a barom(meg az ms), mert õk kezdték, és azt hitték hogy mindenki annyiban fogja hagyni, fizetni fognak neki vagy abbahagyják a gyártást... de most jó pár céget magukra haragítottak, és visszanyal a fagyi.
© Jurij112011. 08. 17.. 13:05||#2
...és a fagyi visszanyal
© bigjoe2011. 08. 17.. 12:57||#1
Az Apple pont ezt csinálja a Samsung-al..
Ez õrület mekkora barmok (az összes)!!