SG.hu·

Erősebb felhasználói jogok lesznek a Firefox 8-ban

A Firefox 8-as verziójától az internetezőknek már nem kell bosszankodniuk a különböző olyan eszköztárak és kiegészítők miatt, amelyek más programokat is feltelepítenek a számítógépükre.

Számos olyan szoftverfejlesztő van, akik az általuk készített programokat olyan kiegészítőkkel látják el, amelyek az alapszoftver telepítése után automatikusan beépülnek a Firefoxba. Mindez gyakran komoly bosszúságot okoz a felhasználóknak. Ilyen alkalmazások például a különböző eszköztárak. Az emberek csak utólag veszik észre, hogy a tudtuk és a beleegyezésük nélkül teljesen ismeretlen alkalmazások is feltelepültek a számítógépükre.

A Mozilla most megoldást kínál erre a problémára. Justin Scott, a Mozilla kiegészítőkért felelős termékmenedzsere blogbejegyzésében azt írta, hogy a Firefox következő verzióiban már nem lesz lehetőség arra, hogy a különböző kiegészítők - a felhasználók tudta és engedélye nélkül - más alkalmazásokat is feltelepítsenek. A böngésző ugyanis automatikusan, a tulajdonos beleegyezése nélkül nem fogja feltelepíteni ezeket a plusz szoftvereket. Illetve, ha fel is települ egy ilyen program, úgy azt kizárólag az internetező aktiválhatja majd, ha úgy dönt.


"Ezek a harmadik fél által feltelepített kiegészítők több problémát vetnek fel: lelassíthatják a Firefox és az oldalak betöltését; telepakolják a kezelőfelületet olyan eszköztárakkal, amiket az emberek legtöbbször nem is használnak; a kompatibilitás és a biztonsági frissítések területén is elmaradnak a többi alkalmazás mögött és végül, de egyáltalán nem utolsósorban, elveszik a felhasználótól a kiegészítők feletti ellenőrzést" - hangsúlyozta Justin Scott.

Emellett egy másik új funkciót is integrálnak a Firefox 8-ba. Amikor valaki frissíteni fogja a böngészőjét az új verzióra, az a feltelepülése után azonnal készíteni fog egy összeállítást, amely az összes kiegészítőt tartalmazza majd. A Firefox 8 a felhasználó által telepített kiegészítők be fogja kapcsolni, de a harmadik féltől származó és az internetező tudta nélkül működő kiegészítőket automatikusan kikapcsolja majd. Ezek további sorsáról a felhasználó dönthet. A Firefox 8 várhatóan idén november elején jelenik meg és ebben debütál az új kezelőfelület, amiről már korábban kiszivárogtak fotók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bakagaijin2011. 08. 30.. 09:12||#25
Komolytalan, amit az admin telepít (pl. Java) azt nincs jogod törölni, ezért nincs törlésgomb. Nem is egy helyen vannak egyébként a közös és a saját telepített addon-ok.
© Komolytalan2011. 08. 16.. 22:43||#24
Mármint nekem, de csak a java-nál, a többinél van.
© Komolytalan2011. 08. 16.. 22:42||#23
Igazán fura az, hogy nincs törlés gomb, csak tiltás.
© NxBalu2011. 08. 16.. 17:29||#22
Az, amit Justin Scott hangsúlyozott, az pontosan az a szituáció, ami megtörtént már, amikor a rosszul sikerült, a hardware-gyártók állítása szerint a Win98-cal (avagy még korábbi esetekben: akkor még inkább összeomlott minden) állítólag kompatibilis driver-eket megpróbáltam feltenni az operációs rendszernek csúfolt, MS software alá.
---
A WinXP már nem volt nagyon rossz, de a Win7 olyan, mint a beton. Ok nélkül nem törik el. (Néha megesik, de vagy stabil Linux vagy, vagy Windows-zal játszol)
---
Azt kívánom a Firefox-nak, meg a Thunderbird-nek is, legyenek legalább annyira kemény software-ek, mint az a hardware, amin futnak. A maximumot kívánom Nekik.
Mert jók. Mert egyszerûek. Mert egyszerûen jók.
© Lowosan2011. 08. 16.. 16:30||#21
Fura, nekem is ott voltak korábban, és amikor én törölgettem õket így manuálisan akkor utána el is tûntek ahogy kell.
© Komolytalan2011. 08. 16.. 16:26||#20
Nekem is 22-tõl 26-ig ott van az összes java... Nem mintha zavarna - bárcsak ez lenne a legnagyobb baja ennek a fostaligának.
© Komolytalan2011. 08. 16.. 16:24||#19
Igazad van. De két dologról csak és kizárólag a Mozilla tehet:
- Minden verziószám váltáskor automatikusan tiltanak minden régi plugint - függetlenül attól, hogy az mûködne-e az új verzión (volt-e a plugint érintõ interface változás).
- Idõnként tényleg belebuherálnak a pluginek interface-ébe (ugye 1x normálisan megírni, az nem megy).
© Lowosan2011. 08. 16.. 15:45||#18
Vagyis 26 megy de 23 nem törlõdött a sorból?
© B0nFire2011. 08. 16.. 15:37||#17
Na, most felraktam a Java 6.0.23 mellé a 6.0.26-ot, és az sem tetszik neki. Eggyel több elem van a listában, amivel nem tudok mit kezdeni.<#falbav> Ez szopat engem.

A Java alapú programok viszont futnak.
© B0nFire2011. 08. 16.. 15:27||#16
Nekem azokban a mappákban egyáltalán nincs dll fájl. Chrome.manifest, és chrome.rdf + egy Chrome mappa van csak benne, a Chrome mappán belül sincsenek olyan fájlok.

Ez amúgy a FF6 (talán még béta – nem biztos), de már az 5, sõt a 4 is így csinált. Ami kiegészítõt én raktam fel, arra megvan az eltávolítási lehetõség, de ezeket még a 3× vonalból örökölte, szerintem ezért nem lehet velük mit kezdeni.