SG.hu

Aukciós csalót fogtak a sárbogárdi nyomozók

Több felhasználó néven szerepelt aukciós és hirdetési portálokon az a tápiószelei férfi, aki főleg telefonokat, Xboxokat, laptopokat kínált eladásra. Egy fejér megyei sértett feljelentésének eredményeként derült ki, mind a nevek, mind az eladásra szánt holmik a férfi kitalációi voltak. Amik valóságosak az ügyben az a seregnyi sértett és a kicsalt százezrek.

Sárbogárdi nyomozóknál jelentkezett egy alapi férfi még márciusban azzal, hogy megalkudott egy telefonra egy aukciós oldalon, át is utalta az eladónak a pénzt, de nem kapta meg a terméket. Végzett egy kis közvéleménykutatást és rájött nincs egyedül ezzel. Közben már maga az aukciós oldal is figyelmeztette az érdeklődőket, hogy a hirdető körül valami nem stimmel, ne küldjenek neki pénzt. De addigra már sokan megtették.

A feljelentés nyomán a sárbogárdi nyomozók kiderítették, hogy az ország több pontján legalább 37 sértettje van az ügynek, akiket legkevesebb tizenkettőezer-ötszáz és a legtöbb 140 ezer forint értékben károsított meg a tettes. Az internetes csalóról a szétküldött megkeresések eredményeként kiderült, hogy tápiószelei lakos. A férfit az adatgyűjtések eredményeivel és a tényekkel augusztus 9-én szembesítették a nyomozók. Nem tagadta a terhére rótt cselekményt. Gyakorlatilag családja megélhetését biztosította a világháló.

A kialkudott vételárakat a vevők sorra-rendre átutalták a férfi bankszámlájára és miután nem kapták meg a terméket, hiába próbálták elérni telefonon, nem jártak eredménnyel. Az eljárás során kiderült, hogy szomszédja regisztrációját is megszerezte és annak tudta nélkül is kötött üzleteket a nevében. Természetesen ilyenkor is a saját bankszámlájára ment a pénz és, hogy a vevők még véletlenül se hívják a szomszéd által megadott telefonszámot, mindig ő jelentkezett a vevőknél.

A több százezer forint kárértékre elkövetett csalás miatt bűnügyi őrizetbe vétele mellett a sárbogárdi nyomozók tovább folytatják az eljárást a 39 éves tápiószelei férfivel szemben. Jelen állás szerint 27 rendbeli üzletszerűen kisebb értékre elkövetett csalás vétséggel, két rendbeli üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett csalás vétséggel, valamint nyolc rendbeli üzletszerűen kisebb értékre elkövetett csalás vétség kísérlettel gyanúsítják. A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről pénteken délelőtt dönt a bíróság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #5
    Én is árulok a vaterán, több száz terméket eladtam már, igaz, többsége 5000Ft alatti. Minden csomagot ajánlottan adok fel, ami olyan azt buborékosba és/vagy ESD-védelmis zacsiba csomagolva küldöm, és 100%-a meg is érkezett.
  • davidka003 #4
    Rosszul fogalmaztam. Én is mindig előre utalok. Utánvét kizárva viszont ismeretlen embert úgy értettem, hogy nulla értékelés esetleg 1-2.
    Nagyobb összegeknél viszont preferálom a személyes átvételt.
    Tegyük fel veszek egy telefont 50 ezerért, azért el tudok menni személyesen és legalább ott le is csekkolom, hogy tényleg működik-e.
    Nem bízom a postában. Már egy könyvnél is izgulok, hogy le ne nyúlják.
  • Tinman #3
    Baromság.

    Kb. 40 eladást bonyolítottam az elmúlt 1 évben, 99%-ban előreutalással és SOHA semmilyen gond nem volt, ezt a seregnyi pozitív értékelésemmel tudom bizonyítani 3 oldalon is.

    Olyan viszont 1 esetben volt, hogy a köcsög posta elkeverte a cuccot -és most önfényezés következik-, megvettem újra a terméket és újra elküldtem 0 Ft fejében az illetőnek, pedig eredendően a használt termékemet várta, kapott egy bontatlant...

    Azzal, hogy egy üzlet során nem utalsz előre, pont a köcsög tolvaj postát gyarapítod a pénzeddel, mert az utánvétel nevetségesen drága, még az ajánlott is vicc áron megy...

    Erről ennyit. Ne tessék általánosítani!
  • redfish #2
    Davidka003!
    Én már régóta vásárolok Vaterán, Teszvesz-en, zsibvásáron és egyéb aukciós oldalakon...
    Nem egyszer vásároltam már 70-100-120ezer forint értékben, de még soha nem volt problémám, mindig rendben megjött a cucc...

    Ja, bocs, egyszer nem jött meg egy csomag : a postás azt állította, hogy bedobta az ajánlott levélküldeményt a postaládámba (sajnos, ezt megteheti a postás), a postaládában viszont nem volt semmi, sőt a 2 cm-es résen bedobni sem tudta volna a 4-5 cm vastag borítékot!...
    Hiába nyomoztunk a küldemény után, a posta ezzel lezárta az ügyet, én meg nem tudom bizonyítani, hogy nem volt bedobva, sőt be sem tudta volna préselni a lyukon!... (No, ez egy 4 ezer forintos veszteségem volt.)

    Természetesen én is alaposan lecsekkolom az Eladókat, mielőtt bárkitől bármit megrendelek...

    Különben ha megvan az Eladó bankszámlaszáma és neve (ezt tudni kell az átutaláshoz) akkor a rendőrség gyorsan meg tudja találni az illetőt, mert a rendőrségnek kiadja a bank a számlatulajdonos adatait!

    A Vásárlóknak akkor is óvatosnak kellene lenniük, ha valami túl olcsón van kínálva, ott már valami nem lehet tiszta (lopott a termék vagy kamu az aukció)...
  • davidka003 #1
    Most mondjam azt, hogy buta az aki pénzt utal előre ismeretlennek?
    Én is szoktam vaterázni de olyantól veszek akinek már jó sok pozitív értékelése van és nem csak pár hete regisztrált. De 10 ezer Ft felett nem utalnék senkinek.