MTI

Szankciók egy szír mobiltelefon-szolgáltató ellen

Szankciókat vezetett be szerdán egy állami tulajdonban lévő szíriai bank és az ország legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója ellen az amerikai pénzügyminisztérium.

Az intézkedések, amelyek Bassár al-Aszad kormányzatának pénzügyi infrastruktúráját célozták meg, a Szíria Kereskedelmi Bankot, illetve annak leányvállalatát, a Szíriai Libanoni Kereskedelmi Bankot sújtják. Az indoklásban említés esik a tömegpusztító fegyverek elterjedésével szembeni fellépésről is. Egy külön rendeletben büntetőintézkedéseket vezetettek be a Syriatel mobiltelefon-társaság ellen is, amely a rezsim "legkorruptabb bennfenteseinek" ellenőrzése alatt áll. Amerikai médiaértesülések szerint egyébként az amerikai kormány hamarosan lemondásra fogja felszólítani Aszad elnököt. A lépés bejelentése előtt Washington képviselői konzultálnak az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaival.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy az amerikai vezetés "elborzadva figyeli", hogy az Aszad-rezsim milyen "szörnyű tetteket" követ el a saját népe ellen. Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet kijelentette, hogy hazája bizonyítékokkal rendelkezik a szíriai rendszer által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban, és kész fokozni a Damaszkuszra gyakorolt nyomást. Rice szerint Aszad elnök elvesztette legitimitását és nemzetközi intézkedéseket helyezett kilátásba Szíriával szemben. "Az Egyesült Államok álláspontja szerint (Aszad) elvesztette a kormányzáshoz szükséges legitimitását és Szíria jobb hely lenne nélküle" - mondta az amerikai ENSZ-nagykövet.

A szerdán meghirdetett szankciók által érintett szíriai cégek amerikai joghatóság alá eső kintlévőségeit befagyasztották, s az amerikai vállalatoknak és magánszemélyeknek megtiltották a velük való üzleti kapcsolatot. A Syriatel tulajdonosa, Rami Makhluf ellen 2008-ban az amerikai kormány már hozott adminisztratív intézkedéseket azzal az indoklással, hogy az üzletember támogatta a szíriai rezsim állami korrupcióját és abból hasznot is húzott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!