Berta Sándor

Készül a Rockmelt, a Chrome-alapú közösségi böngésző

A Facebook is támogatja a a Chrome nyílt forráskódú verziójára épülő böngésző fejlesztését. A program gőzerővel készül, harmadik bétaverziójába 31 új funkció került bele.

A Rockmelt fejlesztői blogbejegyzésükben kiemelték, hogy az funkciók jelentős része a Facebookkal való együttműködésnek köszönhetően vált elérhetővé. Ezek között van egy továbbfejlesztett Facebook-chat, s összességében is igyekeztek a korábbinál jobban integrálni a közösségi portált és annak megoldásait a böngészőbe. A közösségi oldalon regisztrált ismerősökkel való chatelés könnyebbé vált, ami elsősorban a barátokat tartalmazó Friend Edge lista átdolgozásának köszönhető. A listára immár az ismerősök teljes nevükkel is felkerülhetnek és a szakemberek integráltak egy keresőfunckiót is. Minden felhasználó maga döntheti el, hogy a lista a képernyő jobb vagy bal oldalán jelenjen meg. Újdonság emellett, hogy az üzenetek közvetlenül a programban kezelhetők és válaszolhatók meg. Az összes információ, legyen szó chatbeszélgetésről, üzenetről, barátnak jelölésről, a Rockmeltben jelenik meg.

A Rockmelt továbbra is a Chromiumra épül, ami a Chrome nyílt forráskódú verziója. A Chromiumot számos új funkcióval egészítették ki. Ezek közül kiemelendő a böngésző címsorába integrált linkmegosztó funkció, így a hivatkozások akár a Facebookon vagy a Twitteren is hozzáférhetővé tehetők mások számára. A fejlesztők az újítások mellett igyekeztek a programot stabilabbá tenni és kijavítottak 166 hibát is.


A Rockmeltet 2009 óta fejlesztik, a projektet támogatja Marc Andreessen, a Netscape alapítója is. A szoftver használatához az érdeklődőknek először be kell jelentkezniük és csak ezután válik elérhetővé a hozzáférés a saját Facebook-kapcsolatokhoz, az RSS-hírcsatornákhoz, a könyvjelzőkhöz és más gyakran használt szolgáltatásokhoz. A beállításokat a Rockmelt szerverein tárolják el, így a megszokott beállítások és környezet akkor is elérhető, ha valaki nem az otthoni, hanem a munkahelyi számítógépe előtt ül.

Az alkalmazás az állandó szerverkapcsolatnak köszönhetően folyamatosan tájékoztatja a felhasználókat az újdonságokról. Ehhez rendszeresen átvizsgálja a fontos oldalakat, hogy észrevegye a korábbi látogatáshoz óta bekövetkezett változásokat, például észleli az új cikkek megjelenését vagy az új üzeneteket. A Rockmelt jelenleg a Windows és a Mac OS X operációs rendszerekre érhető el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomikapc #17
    Én teszteltem ezt a progamot. A chatnél a csoport chatet nem írja ki és mivel letiltja a chatet az oldalon ezért azokat nem is lehet látni... Plusz pontatlanul jelzi ki az elérhető ismerősöket. Ehhez hozzájön, hogy a bal oldali sávot ha eltüntetem, akkor nem láthatóak az éretsítések, üzenetek, stb. Persze ezt is letiltja az oldalon. Arról nem is szólva, hogy 10ből kb. 2 éretsítést jelent meg nálam és az is késve és többször. Sokszor "esett össze" a kép (egy szürke sáv lett felül) plusz egy csomó bővítmény nem működik ami chromeba működik. A hivatalos e-mail címre írt kérdésemre nem is válaszolnak :)
    Azt hiszem erről ennyit. Egyébként aki fejleszt nem érdemes feltenni, mert chrome motor, minden ugyanúgy jelenik meg benne.
  • Balumann #16
    Szerintem a Facebookban pont ez a jó, hogy mindenki úgy tudja használni, ahogy szeretné. Én használtam iwiw-et is elég sokáig, nemtudom megszámolni sem, hogy hányszor nem jött be az oldal, hányszor írta ki üzenetküldésre hogy a szolgáltatás nem elérhető, ráadásul rengeteg dolog hiányzik belőle. Aki kipróbálja a facebookot hamar rájön, hogy ezerszer megbízhatóbb, sokkal több hasznos szolgáltatása van, átláthatóbb, és sok lehetőség van benne.

    Senki sem kötelez arra, hogy egész nap ott ülj előtte (tény, van erre is példa), ha eszedbe jut felnézel, megnézed miket írtak ki üzenőfalra (lehet szűrni, hogy csak állapotfrissítéseket, képfeltöltéseket, stb. jelenítse meg). Szintén zseniális dolog, hogy csoportosítja a hasonló eseményeket, nincs olyan hogy minden második üzenet arról szól, hogy ki mit csinált a tanyáján.
    Van jónéhány ismerősöm + én is, állandóan kiposztolnk minden humoros képet, szöveget, eseményt.
    Amit még érdemes megemlíteni, az a csoportok létrehozása, pl. fociszervezés - létrehoztunk egy foci csoportot, behívtuk a csapattagokat, bármit írunk egyből látszik mindenkinél felül ugye, hogy új üzenet, opció hogy emailben is elküldjön értesítést + group CHAT is ott van megbeszélésre. Sokkal gyorsabban eljutnak az információk, mint pl. emailen (ami ráadásul közel sem olyan megbízható és gyors). CHAT is teljesen megbízható (pláne, hogy kombinálták a rendes üzenetküldővel, kijelentkezik akkor is garantáltan megkapja).

    Ott van az előbbihez hasonló események meghirdetése és emberek meghívása, azokhoz hozzászólás lehetőség, stb..

    És persze a lényeg, a kapcsolattartás olyanokkal, akikkel kevesebbet találkozol, régi ismerősök keresése, ismerősök fényképeinek megtekintése, stb..

    Szerintem buta az, aki előítéletek miatt (mert hogy neki "nincs szüksége rá") nem regisztrál, nem használja ki ezeknek a szolgáltatásait. Iwiwnek nem sok jövőt jósolok, már csak azért sem, mert csak magyar, és megbízhatóság, sebesség és átláthatóság terén is nagyon gyenge fb-hoz képest.
  • Guerilla #15
    Te tenyleg buta vagy:) Vegyek neked egy jegyet a Kozel-Keletre?
    Nem muszaj nalunk rontani a levegot:)
  • smv #14
    A fészbúk addig volt jó amíg el nem lepte a sok magyar meg farmvill stb függő
  • fergusonpapa #13
    nem szégyen a facebook csak ilyen oldalakon, a sok kis kocka különcnek érzi magát meg jobbnak h nem uszik ugymond az árral,van egy öcsém azis ilyen.
    Na meg itt is látni nem egy barmot,na meg at felejtik el hogy most olyanból maradnak ki amiben emberi kapcsolatai többségét könyen tudja ápolni,de szerintem az ilyennek nem sok barátja van max neten.

    személyes tapasztalat nem egy régi ismerösömmel találkoztam mert telefonszáma már más ,facebookon meglettdumálva és söröztünk egyet,még anyám is használja és sok régi rokonnal beszél.

    Nem mondta senki h egésznap hazsnáld meg játsz rajta de mikor gép elé betopansz gyorsan tarthatod kapcsolatott olyan ismeröseiddel akit nem szivessen hivnál fel mert külfödön lakik mondjuk és egy levél milyen egyszerü és ingyenes,vagy akiket régen láttál látod mi történik velük mostanában.Én idömböl a fész kb félorát vesz el naponta kövezetek meg komolyan.

    Aki meg függö had legyen inkább legyen itt és lássa mindenki mit csinál mint wow-on csüngjön a képzelet világában vagy drogozzon vagy hasonló.

    Sehol se tapasztalok olyat hogy a fész szar csak itt meg ehez hasonló oldalakon.
  • passatgt #12
    a chrome motorját használja, ergó elvileg minden weblap úgy néz ki rockmelt-ben mint chrome-ban

    vagy a tapasztalat mást mutat?
  • sh0x #11
    óóó, gondolom te is nagy Magyarországos matricás francia autóval közlekedsz:)
  • Tomikapc #10
    Abba mi a gond, hogy amíg a gépnél vagyok látom, hogy mi történik pl. a távoli ismerőseimmel? Aki leszólja a facebookot és az egyéb közösségi oldalakat az ezt az időt ugyanúgy a számítógép előtt tölti csak mással...
  • viasz #9
    Bizonyára nem magyaráztam meg elég jól.
    Mivel webfejlesztek, használom az IE-t, chrome-ot, opera-t, safari-t, rockmeltet is, ff mellett, hogy lássami mindenhol jól jelenik meg az oldal amit épp csinálok. Egyébként nyilván csak egy böngészőt használnék. A rockmeltet azért vettem be a listába, mert annak idején azt hittem, mérvadóbb lesz.

    Remélem így már nem béna a magyarázat...
  • Guerilla #8
    Mondta shox, egy metelt ifju verlibsi:) Sut rolad az intelligencia.
    Alapveto dolgokkal nem vagy tisztaban, hagyd ra, meg elrontod:)
    Ja es bofogni mashol is lehet. Pacsi.