MTI

3D-s rekonstrukció készült a simontornyai várról

Háromdimenziós rekonstrukció készült a simontornyai várról, amelyet elsőként a szombati várnapon ismerhetnek meg az érdeklődők.

A művészettörténész és térinformatikus által készített rekonstrukció a környezetével együtt, madártávlatból mutatja be a várat, amelynek elpusztult északi szárnya virtuálisan belülről is bejárható lesz - mondta K. Németh András, a vármúzeum igazgatója. A rekonstrukció elsősorban a XIII. században épült vár reneszánsz kori állapotával foglalkozik: akkor, a XVI. század elején készült el az épület képét ma is meghatározó kapu- és lépcsőtornya. A középkori előzményeket azért is nehéz hitelesen rekonstruálni, mert a XIII. századi lakótoronyból kevés falrészlet maradt fenn - jegyezte meg a múzeumigazgató.

Nagy méretű plakátokon a térinformatikai munka folyamatát időszaki kiállításon is bemutatják, sőt tervek szerint a múzeum honlapján szintén közzéteszik a rekonstrukció képeit. A vár napján, amelyet most első ízben hagyományteremtő szándékkal rendeznek Simontornyán, Müllner János (1870-1925) fotográfus a történelmi Magyarország várait ábrázoló fotóiból nyílik kiállítás. A tárlaton olyan kevéssé ismert építmények is láthatók, mint a Hont megyei Csábrágvarbók vagy a burgenlandi Városszalónak vára. A programban reneszánsz ételek kóstolója, a Simontornyai Hagyományőrző Egyesület harci bemutatója és az egykori simontornyai várúr, Lackfi István kalandjait idéző hőspróba is szerepel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)